Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a pünkösdi mozgalom és a 
hit gyülekezete

Bevezető imádság

textus

igehirdetés

záróimádság

 

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Mennyei Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen!

 

A 30. zsoltár első versét énekeljük!

 

Dícsérlek, Uram, Tégedet,

Mert Te megtartál engemet,

És kegyesen felemelél,

Ellenségimtől megmentél,

És meg nem engedéd azoknak,

Hogy nyavalyámon vígadjanak.

 

 

Vissza

 

Csendesedjünk el és imádkozzunk!

 

Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk Jézus Krisztus által!

Teeléd jövünk ebben az órában, és Néked köszönjük meg azt, hogy összegyűjtöttél bennünket. Könyörgünk, add Igéd útmutatását Lelked által minékünk, hogy tisztán hirdessük azt, és kérdésekben, sokszor részletkérdésekben is hadd lássunk tisztán, a Te irgalmadból és kegyelmedből! Mindenható Istenünk, így kérünk, légy jelen most köztünk, és add Urunk, hogy a józanság és a szeretet lelkével tudjunk szólni, s úgy tudjunk hallgatni is. Kérünk, nyisd meg a mi szívünket Te előtted, a Te igéd előtt, a Te Lelked előtt, és kérünk, taníts bennünket! Jézusért, a megfeszített és feltámadott Krisztusért kérünk, hallgass meg.

Ámen.

 

 

Vissza

 

Isten igéjét olvasom a Korinthusiakhoz írott első páli levél 14. fejezetéből. Kicsit hosszabban, 25 verset olvasok fel.

 

„Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a lélek által szól titkokat. Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy gyülekezet is épüljön belőle.

Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban? Az élettelen hangszerek, akár a fuvola, akár a lant, ha nem adnak különböző hangokat, hogyan ismerjük fel, amit a fuvolán vagy a lanton játszanak? Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog harcra készülni? Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni. Ki tudja hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem.

Ezért ti is, mivel rajongtok a lelki ajándékokért, arra igyekeztek, hogy gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja. Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék, azért, hogy magyarázatot is tudjon adni! Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmem nem használom.

Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor, aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz? Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle. Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.

Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek. A törvényben meg van írva: „idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, és így sem hallgat rám”, ezt mondja az Úr. Úgy hogy a nyelveken való szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól.

Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök? De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja, és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgy hogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van.”

Ámen.

/1Kor. 14,1-25./

 

 

 

Vissza

Kedves Testvérek!

A mai alkalmon a pünkösdi mozgalomról szeretnék beszélni, illetve annak tanítását bemutatni. Úgy gondolom, ez az a mozgalom, amely legjobban megosztja a református egyházat is. Ennek tükrében meglehetősen nagy komolysággal és kicsit nehéz szívvel kell, hogy szóljak róla.

Először is induljunk ki a karizmatikus mozgalomból! A szó gyökere, a kharisma, egy görög szó, ami győzelmi, kegyelmi, lelki ajándékot jelent. Ezen ajándékok teljességével kíván élni a karizmatikus mozgalom a saját felekezetén belül. A karizmatikusok szerint az, ami az első pünkösdkor megtörtént, megtörténhet, illetve megtörténik most is. Ezek a lelki ajándékok ma is élők, hatók, ma is léteznek. Amikor ők a maguk történelmét leírják, megemlítik, hogy Montanusnál is megtalálhatóak voltak ezek a jelenségek. (Róla zárójelben megjegyezném, hogy az akkori hivatalos egyház kivetette magából, ugyanúgy Luthert is, aki szintén kívánta.) A karizmatikus mozgalom képviselői is elismerik azt, hogy ez a fajta lelki megajándékozottság, miután államvallássá lett a kereszténység, elveszett az egyházból - de azért újra és újra, itt és ott föltűnik, jelként. Hiszen például Clairvauxi Bernát-ról és Assziszi Szent Ferencről följegyzik a régiek, hogy gyógyítási csodákat vittek véghez. Ilyen értelemben egyfajta folytonosságot látnak az egyházban.

Későbbi korokban a metodista missziók kapcsán jelenik meg a pünkösdizmus, mint mozgalom. Nem fárasztom a testvéreket azokkal a nevekkel, akik itt fölemlíthetők. Rövid vázlata ez az ő történelmüknek. Azt tudjuk, hogy 1900-ban, Los Angelesben volt egy hatalmas égi jelenség, amelyet akár a karizmatikus mozgalom születésnapjának is tekinthetünk.

Érdemes még annyit megjegyeznem: nem gondolom, hogy a karizmatikus mozgalom szektás volna, sőt az önálló pünkösdizmus sem az, még ha kevesen is vannak Magyarországon. Azt viszont gondolom, hogy vannak olyan ágai, akiket ide sorolhatunk, egészen konkrétan a Hit Gyülekezetére gondolok, amelyre majd később ki fogok térni. Ez a közösség igenis a szekta kategóriájába tartozik, mivel a szekta minden ismérvét felvonultatja.

A pünkösdizmus történetének vannak békéscsabai vonatkozásai is. 1913-ban az Esti Újság följegyzi, hogy Békéscsabán is vannak reszketősök, akik tót nyelven énekelnek, s mintha áram rázná őket, úgy állják körbe az asztalt, majd teljesen kimerülve roskadnak le az előre odakészített székekre. Békés megye egy másik ilyen mozgalomnak is a gócpontja volt. Pitvaroson volt egy másik karizmatikusnak mondható közösség, de a lakosságcsere, pontosabban a felvidéki kitelepítés miatt később ez a közösség teljesen elhalt.

A háború után a pünkösdizmus nagyon sokféle ágra szakadt. Tehát itt nem egy egységes közösségről kell gondolkodnunk, hanem nagyon-nagyon szerteágazó közösségekről, egy szellemi mozgalomról. A hatvanas években maguk is meglátták a szétszakadozottság átkát, és egyesültek "evangéliumi keresztyén és pünkösdi gyülekezet" néven. Persze a karizmatikus mozgalomhoz nem csak ők sorolhatók, hanem sokan mások is.

Azonban ha a tanításokhoz közelebb megyünk - mert igazán az az érdekes számunkra, mindamellett, hogy a történelmi adalékok érdekesek. A tanításnál legfontosabb, hogy először tisztázzuk, mit mond a Szentírás a karizmákról, a kegyelmi ajándékokról, a kegyelmi ajándékoknak a sokféleségéről. Az ige ezt mondja az 1. Kor.12-ben:

„A kegyelmi ajándékok között különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz, és különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz, és különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghez viszi, mindenkiben ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásai pedig mindenkinek azért adatnak, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékát, van, aki az Isteni erők munkáját, vagy a prófétálást kapta, van, aki a lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázatát kapta. Mindezt egy és ugyanazon Lélek munkálja, és úgy osztja kinek-kinek ajándékát, amint akarja."        /1. Kor. 12. 4-12./

Láttunk egy hosszú fölsorolást, amiben a nyelveken való szólás csak egy a sokféle lelki ajándék között. Ezt nagyon fontos látni, és nagyon fontos tudatosítani magunkban! Hiszen a pünkösdizmus azt tanította legalább is kezdetben, hogy a hitnek kétféle szintje van. Az egyik szint, amikor átadom az életemet Krisztusnak, megbánom a bűneimet és megtérésben új életet kezdek, immáron Krisztus vezetésével és Krisztussal. És van egy másik szint, amikor elnyerem a Lélek keresztségét. Ahhoz, hogy igazán teljes legyen a keresztény életem, az első szint nem elég, hanem kell ez a fajta második szint is, amelyben elnyerem a Lélek keresztségét, és ennek egyértelmű bizonyítéka az, hogy valaki nyelveken szól.

Amikor a nyelveken szólásról beszélünk, egy valamit tisztáznunk kell. A Bibliából két fajta nyelveken szólást ismerünk. Az első fajta volt az első pünkösdi nyelveken szólás, amit értettek is. És volt az a másik fajta nyelveken szólás, amit Pál apostol is említ, az 1.Kor. 14-ben, amit viszont nem értettek.

Látnunk kell, hogy ezek a lelki ajándékok benne vannak a Bibliában. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az igazi tragikus különválása a pünkösdi mozgalomnak a többi keresztény közösségtől egy 1909-ben datálódott Berlini Nyilatkozatban vált egyértelművé, amikor a magukat fundamentalistának, hagyományos kereszténységet őrzőnek nevezők csoportja azt mondta - és ez nagyon-nagyon kemény dolog - hogy a karizmatikus mozgalom egyenlő a spiritizmussal, annak az egyik ága. Azt mondták, hogy ezek a jelenségek alulról jönnek, tehát nem Istentől kapott ajándékok, hanem az ördögtől kapott jelenségek. Ez nagyon kemény dolog, mert itt egy olyan határterületre jutunk el, ahol az én teológiai látásom szerint a Szent Lélek káromlásának a kérdése merül föl. Ezeket a jelenségeket ilyen egyértelműen elítélni, meglehetősen nagy kérdőjeleket vet fel - hiszen a Biblia egyértelműen beszél róluk. Jóllehet a Berlini Nyilatkozatot az aláírók később visszavonták, mégis ma is sokan ehhez tartják magukat.

Közben a pünkösdi áldásokban, vagy a karizmatikus áldásokban részesülők mindig nagyon nagy szelídséggel, nagyon nagy szeretettel mondják el azt, ami velük történt, mindenféle ellenségeskedő hangnem nélkül, és biblikusan eléggé mélyen bizonyítva az ő átélt dolgaikat. Ezzel szemben látjuk a Berlini Nyilatkozat szellemében gondolkodókat, akik ezt teljes mértékben elutasítják - ők kevésbé biblikusan argumentálva, de mégis nagyon agresszíven, nagyon keményen, ilyen radikális megfogalmazásokat is használva véleményezik ezt a mozgalmat.

Nagyon érdekes dolog ez: akkor kinek van igaza? Ez az a terület, ahol el kell döntenünk, milyen alapokon állunk. A Berlini Nyilatkozat szellemében gondolkodók alapvető tétele, hogy egyetlen kijelentés adatott, ld. a Zsidókhoz írt levél elejét: csak Jézus Krisztus adatott, kezünkben a Szentírás és nincs ezen kívül semmi több. Azonban mindenkinek a Bibliájában benne van a nyelveken szólásról szóló tanítás és látjuk, hogy Pál apostol nem kevés helyet és időt szentel ennek a témának. A Berlini Nyilatkozat szellemében gondolkodók azt mondják, ez időhöz kötött ajándék. Ez azért fölöttébb érdekes, mert ily módon hirtelen a bibliakritika eszköztárával próbálnak különbséget tenni egy fölsorolásban, hogy mi az időhöz kötött ajándék, és mi nem. Mert akkor az mind időhöz kötött ajándék, ami itt fel van sorolva? Olvasunk ebben a felsorolásban olyat, hogy gyógyítások, olyat is, hogy prófétálás... A prófétálás az Isten nevében való kijelentést jelenti, aminek két oldala lehet. Egyik az igehirdetés, a másik pedig Istennek a jövőre adott kijelentése. A prófétálást is ugyanilyen értelemben ki lehetne húzni, tehát az igehirdetést is, mondván, hogy akkor ez is egy időhöz kötött dolog. Tehát, ilyen szempontból látjuk, hogy nagyon furcsa eszköztárat kombinálnak össze azért, hogy a maguk igazát bizonyítsák.

Mindenesetre látnunk kell a különbséget a két gondolkodás között. És tudnunk kell azt, hogy a református egyházunkban, a lelkészek és a gyülekezeti tagok szintjén is, mindkét csoportosuláshoz tartoznak emberek. Vannak, akik karizmatikusoknak mondhatók, lévén, hogy részesültek ilyen kegyelmi ajándékokban. És vannak olyanok, akik önmagukat fundamentalistaként definiálják. Ők azt mondják, hogy ezek a lelki ajándékok nem Istentől valók, és ezzel nagyon komolyan megbélyegzik a jelenségeket, de testvéreiket is. Pedig Pál apostol végtelen józansággal beszél erről a jelenségről. Az 1Kor 14-ben, a fölolvasott igében kiderül, hogy ezek az erő megnyilvánulások, extatikus jelenségek előfordultak Korinthusban is, s ezeket nem lehet megkerülni, megkérdőjelezni. Nem véletlenül mondja az apostol, hogy ezzel nagyon vigyázzatok, „mert azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?” (1Kor 14,23b).

Meggyőződésem szerint a dolog ott van elrontva, hogy nem találja egyik csoport sem a helyét. Úgy gondolom, hogy a Berlini Nyilatkozat szellemében gondolkodókban van egyfajta frusztráltság amiatt, hogy nekik ilyen ajándékaik nincsenek. És ami nekik nincs, az nem is létezhet, vagy ha létezik, akkor nem Istentől van, mert ők az Istennel való kapcsolatukat e nélkül tökéletesen meg tudják élni. És van a másik oldal, amely pedig azt hangsúlyozza, hogy két szintje van a kereszténységnek. Jól tetted, ha megtértél, de attól te még nem leszel teljes életű. Majd ha megkaptad a nyelveken szólást és a Lélek keresztségét, akkor lesz teljesen jó az életed.

Ott van az igazi érdekessége ennek a történetnek, hogy mi magunk hogyan is állunk ezzel a kérdéssel. Hitem szerint élhet valaki úgy keresztény életet, hogy nem érzi a nyelveken szólás ajándékának a hiányát. Nincs ebben semmi zavaró, ha az ő hitében ez nem jelenik meg, hiszen, ahogy olvastam: ez a lelki ajándékoknak a sokféleségéből csupán az egyik. Ezen kívül vannak még más lelki ajándékok is, s nem kevésbé fontosak: pl. a lelkek megkülönböztetése...

(Érdekes azért a Berlini Nyilatkozat szellemében gondolkodókban, hogy ők ebben a vonatkozásban nagyon keményen karizmatikusnak gondolják magukat, ha ők meg tudják állapítani, hogy a karizmatikusokban démoni lélek munkálkodik. Ezek szerint ők is karizmatikusok, hiszen a lelkek és pneumatikus erők megkülönböztetésének ajándékával felvértezve lehet ilyen magabiztos kijelentéseket tenni. Ezzel egy karizmát vételeznek maguknak. Lássuk meg ennek a dolognak a kettősségét és tarthatatlanságát...)

Látjuk azt, ami mindig bekövetkezik: ha valamit a hagyományos egyház a Szentírásból elhanyagol, valamit kidob, elfelejt, azt mindig lesznek olyanok, akik fölkapják, fölfújják, és mindenek fölött való tanítássá teszik. Igazán itt van a dolognak a lényege és a gyökere. Mert a nyelveken szólás a Lélek ajándéka, adathat, a Szentírás erről nyilvánvalóan beszél. De a gyülekezetben, a közösségben, ha nincs aki lefordítsa, vagy nem olyan nyelven szól, amely mindenki számára érthető, akkor nincs helye, mert nem épít. Ez az, ami szerintem a megoldás kulcsát jelenti: van-e magyarázó? Én szolgáltam olyan református gyülekezetben, amikor helyettesítenem kellett, ahová egy pünkösdista asszonyság, lévén, hogy nem volt gyülekezete, rendszeresen átjárt a másik faluból. És ő bizony, az istentisztelet imádság részében, félhangosan rendszeresen nyelveken imádkozott. El lehetett mondani azt, amit Pál apostol is tapasztalt, hogy ez tényleg nem épített senkit. Mert, aki a lelkésszel akarta együtt mondani magában az imádságot, azt zavarta a nyelveken szóló. És volt egy másik réteg, aki pedig bibliaismeret híján hallani sem hallott arról, hogy mi ez, mit csinál ez a jó ember ott, és arra figyelt, és teljes egészében elvonta őket magától az istentisztelettől, legalábbis az istentiszteletnek az imádság részétől.

Józanul és tisztán kell tehát látnunk, hiszen az Isten Lelke a józanság Lelke is, és látnunk kell azt is, hogy Istennek sokféle kegyelmi ajándéka van. Ezekből a kegyelmi ajándékokból az Ő végtelen szabad akarata révén mindenkit úgy részeltet, ahogy Ő azt jónak látja. És látnunk kell azt is, hogy a pünkösdizmusban megjelenő nyelveken szólás nem azonos az első pünkösd nyelveken szólásával.

A nyolcvanas években újabb jelenségek tűntek fel, ezt az újabb jelenség-csoportot torontói áldásnak nevezték el. Mi is ez? A torontói áldásnak az az üzenete, hogy immáron Istent nem csak nyelveken lehet dicsérni, hanem különféle állathangoktól kísérve, illetve nevetéssel is. A görcsös nevetés is Isten dicsőségét, Isten hatalmát fejezi ki és a Szent Lélek jelenlétét. Ennek az igei megalapozottsága enyhén szólva is karcsú, hiszen egy zsoltár versére hivatkoznak: „A mennyben lakó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.” (Zsolt 2,4) Úgy gondolták ez alapján, ha a mennyben lakó Isten nevethet, akkor az embernek is ez ajándék. Ekkor jelenik meg egy újabb hajtásában a pünkösdizmusnak Magyarországon a ma a Hit Gyülekezeteként ismert közösség. Ha valaki egy alkalmukra elvetődik, (nekem egy esküvőben volt részem), akkor ott sok olyan dolgot lát, ami mondjuk ki őszintén, hátborzongató. Ezen az ominózus esküvőn a kedves menyasszonyt a fogadalomtétel közben (ami egyébként erősen a történelmi egyházaktól plagizált formájú volt), utolérte ez a bizonyos „torontói áldás” és a fogadalom mondása közben (és helyett) röhögőgörcstől szenvedett. Nézni is rossz volt. Nem vagyok meggyőződve, hogy ez az Isten dicsőségére volt, különösen az ott lévő igen sok hitetlen ember előtt.

Mint minden Amerikából jövő mozgalomban, nem csak egy-egy tanítást hoznak, hanem az ehhez szükséges marketing módszereket is. Tehát olyan módszereket, amelyekkel el lehet adni magukat, amivel az emberek tudatát úgy el lehet fordítani, olyan mértékű agymosást lehet végezni, ami által manipulálhatóvá válik az ember. Megjelenik az élménykereszténység. Ez azt jelenti, hogy az istentiszteleten, vagy összejövetelen, ők nem csak egyirányú közlést, tanítást szeretnének hallani, hanem valami olyan közeget is szeretnének megélni, ahol "ki lehet engedni a gőzt", ahol egyfajta katartikus élménnyé válik az istentisztelet. Ez a fajta élménykereszténység azután felülír mindent. Fölülírja a Szentírást is, mert már nem az számít, hogy mit mond pontosan a Szentírás egyik vagy másik kérdésben, hanem az hogy megvan-e az élmény? A Hit Gyülekezetének ez a nagy gyengéje, hogy teljesen élményközpontúvá lett. A történelmi egyházaknak pedig lehet, hogy az a gyenge pontja, hogy belőlünk meg sokszor hiányzik a katartikus élmény.

Pál apostol azt mondja, hogy nem csak értelemmel imádkozik (itt használ egy olyan szót, amellyel alá szokták támasztani az ember hármas felosztását: test, lélek és szellem). Magyarul nagyon rosszul hangzik ez és furcsa gondolatok társulhatnak hozzá. Ahhoz, hogy nem csak értelemmel imádkozunk, hanem lehet másképp is. Ha ebben a tekintetben megvizsgáljuk önmagunkat, akkor az látjuk, hogy a klasszikus református kegyességben csak az értelemmel való imádság van jelen, és az a fajta más lelkületű imádság, amely talán kevésbé megtervezett, kevésbé tudatos, teljesen eltűnt a református kegyességünkből. Az apostol azonban egyértelműen tud róla.

A hatás-ellenhatás példájával találkozhatunk itt. Hiányzik valami, és ezt a hiány fölfújva köszön vissza a Hit Gyülekezet szektájának életében, ahol tudjuk, hogy hatalmas anyagi erők vannak és minden tekintetben egyértelmű életvezetési tanácsokkal szolgálnak. (Mindig dühít, amikor választások környékén a balliberális értelmiség meg a balliberális politikusi gárda kemény hangon fölszólítja a történelmi egyházakat, hogy tartsák távol magukat a politikától, tartsák távol magukat a választásoktól, és ne mondjanak semmit az embereknek. Mindenki oda szavazzon, ahová akar, és ne adjanak ebben útmutatást. Ez azért bosszant föl, mert a Hit Gyülekezetében a prédikátor kiáll, és megmondja mindenkinek, hogy az SZDSZ-re kell szavazni. Ez ellen valahogy senkinek nincs kifogása. Az senkit nem zavar, hogy a Hit Csarnokban mi hangzik el. Az zavarja őket, ami a szószéken hangzik el, amikor virágnyelven fogalmazott és sokszor híveink számára érthetetlen módon fogalmazzák meg egyházi vezetőink, hogy hova is kellene tenni az ikszet, hogyha a biblikus értékrendet akarjuk követni. Mindig felháborít, ha ilyen nyilatkozatokat hallok.)

Térjünk vissza a témánkhoz és kifejezetten a Hit gyülekezetéhez! A témában született egy nagyon jó mű. Egy Bartus László nevű újságíró írta, „Fesz van” címmel. Ő megjárta a Hit Gyülekezetének poklát, és leírta, hogy ott mit tapasztalt. Leírta a családjának az anyagi tönkremenetelét, és leírta azt is, hogy ideggyógyászati kezelésre szorult a történések miatt. Leírta azt a rendszert, amely az egész szervezetet működteti. Látnunk kell, hogy ez nem veszélytelen. Láthatjuk kifejezetten szektás megnyilvánulásaikat, például üdvözülőknek csak önmagukat tekintik. Tipikus szektás megnyilvánulás, mint az is, hogy emberek látszólag önként és dalolva, egymással versenyezve, erejükön fölül próbálnak minél több adományt adni, látványosan.

A Hit Gyülekezetében teljesen a mai ember vágyait kielégítő tanrendszert alakítottak ki, amelynek egyik része az élménykereszténység. Van egy nagyon masszív zenei, kifejezetten rockzenei, populáris zenei háttere, amivel mindezt próbálják emészthetővé tenni. Ismert a médiajelenlétük. Ami bármely felekezetnek egyébként elképzelhetetlen, az nekik rendelkezésükre áll. Az ATV-n minden vasárnap közvetítik az alkalmaikat - nem a reklám helyeként mondom - de ők ezt meg tudják tenni, megint csak a politikával és pénzvilággal való összefonódásnak a következményeként.

Azt tanítják, hogy ha téged szeret az Isten, akkor megáld, nagyon megáld, és akkor gazdag leszel, akkor mindened jól megy, és akkor egészséges leszel. Teljesen visszatérnek ahhoz a judaista, zsidóskodó hagyományhoz, amely a tanítványoknak a kérdésében is ott van, mikor a vakon születettel találkoztak, hogy ki vétkezett? Ez, vagy ennek a szülei? Mert ha jó vagy, Isten megáld, ha rossz vagy, akkor pedig megátkoz. Ha valami ebbe a képbe nem fér bele, akkor azzal nincs mit kezdeni. Ez egy nagyon primitív és egyszerű tálalása a dolgoknak, éppen ezért ez is az emészthetőséget szolgálja. Ki ne akarna mindig áldott lenni? Valóban vannak köztük anyagilag meglehetősen erős és megáldott emberek, amit észre lehet venni pl. a főprédikátorukon, a Németh Sándor nevezetű úriemberen.

Mindenben alkalmazzák a reklámszakma legújabb vívmányait, és így hatékonynak tűnő eredményt érnek el. Csak mindig az a kérdés, hogy mi a végeredmény. Van egy bemeneteli oldal, és van az eredmény oldala.

Nagyon sokan szeretnének szabadulni ettől a lelkiségtől, ettől a kultúrától, és nagyon nehezen sikerül nekik. Igazán ez a tragikus, hogy nincs elengedés ezekben a rendszerekben. Egyetlen szektás rendszerben sincs, mivel a lelki manipulálás eszközével mindent megtesznek azért, hogy megtartsák az embereiket. És nem válogatósak, nem csak klasszikus misszióban gondolkodnak, miszerint a világból hitetleneket kell megszólítani, hanem más felekezetekből is szeretettel fogadják, halásszák az embereket. Én ezt nem nevezném missziónak, mert azt sem nevezzük horgászatnak, amikor valaki kimegy a partra, nem fog semmit, és utána a halboltban megveszi a halat, és azt mondja, hogy ez az én fogásom. Ez nem misszió.

Ha az egész karizmatikus és pünkösdi mozgalmat szemléljük, láthatjuk a legdurvább megnyilvánulását is a Hit Gyülekezetében, de láthatjuk a református lelkész, Szabó Imre vonalát is, amelyet egy egészen más lelkiség hat át. Egy egészen más szellemiség, ami a Biblia karizmatikus alapjait és gyökereit tiszteletben tartja, elfogadja, személyes életében átélve és megtapasztalva mutatja föl. Nem szabad tehát a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni! Az ige azt mondja: "mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg!” (1Tesz 5,21). Mert egy valamit nem szabad elfelejteni, amikor mindezekről olvasunk. A teljes, azaz a teljes Írás az Isten Lelkétől ihletett, és innentől kezdve nem látok teológiai kompetenciát arra, hogy mi módon lehetne az Újszövetségből bármit is kidobni, és az mondani, hogy az nem létezik. Csak azért, mert én nem rendelkezem vele.

Áldjuk Istent azért, hogy Lelke által munkálkodik ebben a világban, és imádkozzunk azért, hogy a karizmatikus mozgalom megtalálja a helyét. Egyébként vannak erre nagyon komoly törekvések, a történelmi felekezeteken belül is vannak elfogadó közösségek. És ami talán a legérdekesebb, legalábbis számomra, hogy nem csak protestáns közösségeken belül van ennek egyfajta elfogadottsága, hanem a római katolikusoknál is. Imádkozzunk azért, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, és tudjunk jól imádkozni, a Lélek által, mélyen, és értelemmel is. Ámen!

 

 

Vissza

Csendesedjünk el, és imádkozzunk!

 

Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk! Köszönjük Néked, hogy a Te Igéd örök, és annak tanításából, mindig láthatjuk azt, hogy annyi minden van, amit nem tudunk, nem értünk, amivel mi nem rendelkezünk. Urunk, Te látod, hogy mindegyikőnknek milyen lelki ajándékra van szüksége ahhoz, hogy szolgálatát, a Te dicsőséged szolgálatát, híven és hűségesen betöltse. Urunk, add, hogy ne különböztessük meg mi ezeket a lelki ajándékokat, és ne gondoljuk azt, hogy egyik, vagy másik ajándék egyértelmű jele annak, hogy a Te Lelked munkálkodik. Köszönjük, hogy azokban a közösségekben is, ahol nem szólnak nyelveken, a Te Lelked munkája tetten érhető, és köszönjük, hogy azokban a közösségekben is, ahol nyelveken szólnak, ott is érezhető a Te jelenléted. Urunk, könyörgünk azokért, akik szektás kizárólagossággal gondolkodnak magukról. Könyörülj rajtuk és azokon is, akikre kiterjesztették hatalmukat, és akiknek nem engedik, hogy szabaduljanak. Urunk könyörgünk az élményt kereső világért, amelyben élünk. Könyörülj azokon az embereken, akik olyan csapdákba kerülnek, amelyekből végül nem tudnak megszabadulni. Mennyei Édesatyánk, így hozzuk Eléd a mi református egyházunkat. Te látod, hogy hányféle vonulata van kegyességben, gondolkodásban a mi református egyházunknak. Urunk bocsásd meg, amikor egymást kitagadjuk, és egymás hitét kérdőjelezzük meg. Add, hogy tudjuk elfogadni, befogadni egymást! Ámen

Vissza