Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


jehova tanúi

Bevezető imádság

textus

igehirdetés

záróimádság, miatyánk

záróének

áldásvétel

 

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!

Ámen

 

Istentiszteletünk kezdetén a 230. ének 1-5. versét énekeljük!

 

Áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet.

 

Bánt a sok gond, űz a bánat, tört remény vagy félelem,

Ő nem hágy el, biztatást ad, békesség van énvelem.

 

Boldogságnak napja süt rám, jóság, fény jár útamon:

A keresztfa ragyogásán fényesebb lesz szép napom.

 

Áldássá lesz ott az átok. Megbékéltet a kereszt:

El nem múló boldogságod, békességed ott keresd!

 

Áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet.

 

Vissza 

 

 

Csendesedjünk el és imádkozzunk!

 

Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk Jézus Krisztus által!

Köszönjük azt, hogy összegyűjtesz és megannyi tévtanítással szembesítesz bennünket. Neked köszönjük azt, hogy egy olyan közösségnek lehetünk a tagjai, ahol nem akarják elménket teljesen egysíkú gondolkodásra csiszolni. Köszönjük, hogy egy olyan közösségnek lehetünk a tagjai, ahol személyes, valamint lelki és szellemi szabadságban élhetünk. Urunk, segíts bennünket, hogy tudjuk ezt a szabadságot hálaadással venni, és tudjunk ennek örülni. Kérünk, Urunk, mindazokért, akikről szó lesz: könyörülj rajtuk, adj nekik szabadulást! Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk Jézus Krisztus által!

Tehozzád jövünk most ebben az órában, és a Te lelkednek az erejét és vezetését kérjük azért, hogy világosan lássunk. Jézusért kérünk, hogy hallgass meg!

Ámen

 

 Vissza

 

 

Isten Igéjét olvasom a Rómaiakhoz írott páli levél 9. fejezetéből az 5. versből ekképpen:

 

„Az ősatyák közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett. Áldott legyen mindörökké!”

Ámen

 

 

 Vissza

 

 

Kedves Testvérek!

Először is egy jó hírrel kell kezdenem: a szektákról, tévtanítá-sokról szóló sorozatunknak a végéhez érkeztünk, az utolsó állomásához. Ha kezdetben nem is sokat hallottunk azokról a vallásokról, közösségekről, amikről szó volt, akkor most már egyre inkább olyan közösségekről hallunk, akikkel talán mi magunk is találkoztunk.

A mai napon a Jehova Tanúiról lesz szó. Némelyek őket csak Jehovának nevezik, ami ellen ő maguk is tiltakoznak. Azt kell tudni erről a névről, hogy ők azt mondják: ők az Isten igaz tanúi, s ők annyira igaz tanúk, hogy Istent csak Jehovának lehet nevezni. Magának a Jehova szónak azonban érdemes mögé tekinteni. A héberben, a zsidó Bibliában négy betű: J H V H betűsor jelzi Istennek a nevét. Mivel a zsidóság komolyan vette a Bibliának ama parancsolatát, hogy az Úr nevét hiába nem szabad a szájukra venni, ezért ők Isten nevét ki sem mondták.

Annyit kell még így bevezetőként tudni a héber Bibliáról, hogy eredetileg csak mássalhangzókat lehetett benne olvasni. Természetesen, akinek a héber anyanyelve volt, és tanulta kora gyermekkorától fogva, annak nem okozott problémát a magánhangzókat hozzátenni. Azonban eljött egy olyan korszak, amikor ez az ősi tudás már a zsidóságon belül sem volt meg. Megjelentek akkor is már a tévtanítások, többek között az iszlám. Lehetővé vált, hogy ugyanazt a mássalhangzó-sort így vagy úgy is lehetett olvasni. (Hogy a magyar nyelvből egy példát hozzak: nem mindegy az, hogy véreb vagy veréb.) Ilyen alapon a Bibliában is nagyon sok olyan szó van, amit lehetett másként is olvasni, és eljött az a pillanat, amikor a magánhangzókat is megjelölték, úgy, hogy a szent szöveg ne sérüljön. Így aztán alá meg fölé tettek különböző pontokat, vonalkákat, és ekkor már nagyon erősen élt a zsidóságban az Isten nevének kiejtésétől való félelem, ezért, nehogy valaki is véletlenül eltévessze, az ÚR, azaz EDONAJ szónak a magánhangzóit tették alá. Ha ezt összeolvassa egy olyan ember, aki mindezzel nincs tisztában, mert nem zsidónak született és enélkül a kulturális háttér nélkül olvassa a héber Bibliát, akkor valóban JAHOVAH van oda írva – de ez a punktálás az Edonaj-nak a kifejezése. Ők azonban úgy találták, hogy ez Istennek az egyedüli helyes megnevezése. (Egyébként valószínűleg Jahve-nak hívhatták az élő Istent Ábrahámék, vagy Mózesék.) Innen származik tehát az elnevezés – vagyis már magában a névben is van egy kis gond. De tudjuk, hogy Jehova tanúival nem ez a legnagyobb probléma.

Készülés közben nagyon érdekes megállapításokkal találkoztam. Valaki, akinek egy családtagja belépett a Jehova tanúi közé, egyszerűen azt mondta: „a Sátán ügynökei ezek.” Dr. Bütösi János, a missziológiai tanszék vezetője a teológián úgy fogalmazott: az egyházon, a református egyházon is, a rákos daganat a Jehova tanúinak a közössége. Nagyon kemény szavak ezek. Talán még azt is lehet mondani, hogy szeretetlen szavak. De ha elkezdünk ismerkedni a tanaikkal, akkor azért sok mindent megértünk, hogy miért is mondják ezt.

Az első dolog: a Szentháromságról szóló tanítás az ő megközelítésükben a Sátán találmánya. Ez egy nagyon kemény dolog. Meggyőződésem, hogy ez a Szentlélek káromlásával ér föl. Tény és való, abban az egy dologban igazuk van, hogy maga a „Szentháromság” szó nincs benne a Bibliában – de az egész Biblia erről a csodáról tesz bizonyságot, hogy Isten lényegében egy, de személyében három.

Következő kérdés Jézusnak a személye. Nem véletlenül olvastam föl a Róm 9,5-öt, hiszen itt egyértelműen benne van a Szentírásban, hogy test szerint az ősatyáktól származik Jézus, és hogy ő Isten. Ez egyszerre igaz Jézus életében. Mégis, ők azt mondják, hogy Jézus a legnagyszerűbb ember, az első teremtmény, aki nem más egyébként, mint Mihály arkangyal. Tehát Jézus egy egyszerű ember. Ha ez így van, akkor bármennyire is vallják ők, hogy Jézus tökéletes volt, de látnunk kell, hogy egy ember nem tudja elhordozni az emberiség bűnét. Akkor a mi bűnünk nincs ott a kereszten, akkor nem lettünk megváltva, akkor csak az van, amit mi teljesítünk – s ha csak az van, amit mi teljesítünk, akkor nagyon rossz a helyzet: kárhozatra jutunk.

Ezt ők is nagyon jól érzik és tudják, ezért az üdvösségről azt tanítják, hogy van a száznegyvennégyezer kiválasztott, meg van az összes többi. A száznegyvennégyezer majd a mennyben lesz, vagy már a mennyben van, az összes többi – és ezek között vannak a „hétköznapi” Jehova-tanúk is – majd itt a földön lesznek boldogok, s itt nyerik el az örök életet. Az Ige azt mondja: „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta lévő alkotások is megégnek... majd az egek lángolva fölbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pét 10-13). Tehát nem az lesz, hogy Isten egy kicsit feljavítja ezt a földi létet, hanem új eget és új földet várunk.

Megítélésük szerint a száznegyvennégyezerben nincs benne Dávid, de még Keresztelő János sem. Az egy külön érdekesség, és ez minden ilyen közösségnél, minden szektánál felmerül: honnan veszi valaki a bátorságot, hogy ilyen borzasztó nagy pontossággal megmondja azt, hogy ki fog üdvözülni és ki nem. Honnan veszik ezek az emberek a bátorságot, hogy az Isten ítélőszékébe beülve eldöntsék, hogy kik fognak üdvözülni és kik nem? Tipikus szektás magatartás és gondolkodásmód.

A Szentírásban azt is olvassuk, amikor a tanítványok is kérdezgetik, hogy mikor jön vissza Jézus, hogy is lesz ez, mint is lesz ez. Jézus azt mondja, „sem az órát, sem a napot nem tudjátok” (Mt 25,13). Előtte pedig: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.” (Mt 24,36) – hát lehet, hogy Jézus nem tudta, de a Jehova Tanúi úgy gondolják, hogy ők igen. Nagyon érdekes dolog, hogyan is gondolják ezt.

Az alapítójuk, bizonyos Charles Taze Russell 1870-ben, presbiteriánus, majd kongregacionalista (mindkettő kálvinista alapú) neveltetés után az adventisták szektájában tér meg és oda csatlakozik (az adventizmus hatása kimutatható munkáiban), majd elkezd könyveket írogatni. Nagyon termékeny, hihetetlen munkabírású, tipikusan fanatikus ember, akinek nagyon hiányos egyébként még a vallási műveltsége is (ez egy-két dologból majd ki fog derülni), de annál nagyobb szuggesztív erővel tudja mondani, amit mond. Azt mondja, hogy 1874 óta láthatatlanul jelen van Jézus ebben a világban, és meg is jövendöli, hogy 1914-ben fog visszajönni láthatóan is Jézus. Ezt így nagyon pontosan meg tudta mondani.

Ezt abból számolta ki, hogy az Ószövetségben olvasunk olyat, hogy Isten büntetésének a kiábrázolásában egy nap olyan, mint egy esztendő. Ő, általam is nehezen követhető módon, azt mondta, hogy egy időkorszak 360 év. (Végképp nem értem, mert egy év az 365 nap mifelénk, de nem baj). Hét korszak következett el, ezt ő beszorozta, kijött egy összeg, amiből ő levonta azt az időt, amikortól pogányok tapodják a jeruzsálemi templomot. Itt megint jön egy kis gond, mert ő az így kapott kétezerötszáz-valahány évből 606-t vont le, mondván, hogy Krisztus előtt 606-ban rombolták le a jeruzsálemi templomot. A helyzet az, hogy nem így volt, hanem 592-ben volt az első hulláma, és 586-ban a második hulláma Jeruzsálem elpusztításának, és valószínűleg a második hullám során tették földdel egyenlővé a jeruzsálemi templomot. Itt jönnek ki ezek a problémák, hogy bizony nem minden évszám stimmel, de így jött ki neki az 1914 és ezt boldogan hirdette, olyannyira, hogy fehér ruhában vonultak ki Jehova Tanúi (akiket akkor még nem így hívtak, hanem „komoly bibliatanulmányozóknak”), és úgy várták Jézus visszajövetelét. Ez nem következett be. Hazamentek, és ezután Charles Taze Russell szemrebbenés nélkül azt mondta, hogy tévedett, mert még lesz egy kis „utószüretelés”, úgyhogy 1918-ban jön el a világ vége. Nagy szerencséje volt, mert 1916-ban meghalt, tehát a fiaskót nem kellett szemlélnie.

Most mosolygunk ezen, de láthatjuk, micsoda szuggesztív megkötöző ereje van ennek a közösségnek, minden fenntartás nélkül elfogadták, hogy akkor és nem most… Egyébként jött az újabb időpont: 1925 – az sem jött be, aztán jöttek a különböző időpontok újra és újra, és bizony nem okoz nekik semmiféle lelki törést, a fő grémium mindig kimagyarázza, hogy mi miért történt.

Ezek a jóslatok gyakorlatilag nem válnak be. Az Ószövetség, amit ők előszeretettel forgatnak, elég nyíltan és egyértelműen beszél róla, hogy honnan lehet megtudni, hogy valaki az Úr prófétája-e: onnan, hogy amit mond, az beteljesedik. Amit az Úr nevében mond. Azt is látjuk és tudjuk, ha nagyon az Ószövetséghez ragaszkodunk, hogy ha valakiről kiderült, hogy az Úr nevében beszélt, de közben csak felfuvalkodott volt a szíve-lelke, akkor meg kellett halnia, mert az isteni tekintélyt magára vette, ami nem illette meg őt. Amivel nem ruházta fel az Isten. Az 5Mózes 18,21-22-ben van ez leírva.

Utódja Joseph Franklin Rutherford volt, aki 1942-ig irányította ezt a szervezetet, és ő volt az, aki megszervezte az általunk is ismert Jehova tanúinak közösségét, tehát ő volt az, aki ezt a nevet adta a közösségnek, és aki a missziójuknak ezt a házalásos módszerét helyezte a vállaikra. Ez gyakorlatilag úgy működik, hogy különböző rangban szolgáló embereknek havi 15-től 100-140 (!!!) órát kell missziózással tölteni. Ez a feladatuk. Vallják magukról, hogy az ő szervezetüket Jehova vezeti, Jehova vezetése a Brooklynban székelő grémiumon, vezetőtestületen keresztül érvényesíti az akaratát.

Olyan hatalmas kiépített infrastruktúrával rendelkeznek, hogy kéthetente az általunk is ismert Őrtorony c. újságot száztizenvalahány nyelvre fordítják le és nyomtatják ki. Nagyon sokáig a világ legnagyobb nyomdája a Jehova tanúié volt. Látjuk azt a minőséget is, ahogy kinyomtatják ezeket az iratokat, és látjuk azt is, hogy nagyon sok ember ennek a közösségnek a bűvkörébe kerül, hiszen hathatós rábeszéléssel úgy irányítják a beszélgetést, abba az irányba viszik el az embert, amiből azután nagyon nehéz szabadulni.

Egy ember így fogalmazta meg: „Sajnáljuk őket, és segíteni szeretnénk nekik, hogy kiszabaduljanak az Őrtorony rabságából.” – merthogy az ehhez a közösséghez való tartozás egyfajta megkötözöttséget jelent. Itt feltétel nélkül kell elfogadni azt, amit az Őrtoronyban mondanak, és amit a vezetők tanítanak. Az istentiszteleteknek – amit lehet, hogy túlzás így nevezni – az a lényege, azért jönnek össze „bibliatanulmányozásra”, hogy fölmondják az Őrtoronyban olvasottakat, és megtanulják azt a módszert, amivel a mindennapi missziójuk során bebeszélik magukat egy-egy lakásba, egy-egy családba.

A tanfejlődés itt is folyamatos volt, hiszen majd csak 1942 után jön egy Nathan Homer Knorr nevezetű ember, aki megtiltja a vérátömlesztést és a dohányzást a Jehova tanúi számára – tehát ez sem kezdettől fogva volt az ő tanításuknak része. Ugyanúgy, ahogy 1935-ig még karácsonyt is ünnepelhettek, akkor lett megtiltva, mondván, hogy az ő felfogásuk szerint az egy pogány ünnep, és ezért kell ezt elhagyni, sőt kifejezetten tiltva van. Érdekes és elgondolkoztató, hogy milyen szervezet az, amely tiltja saját tagjainak azt, hogy ha adott esetben a gyermekük bajba kerül, akár a gyermeküknek is vért adjanak. Merthogy ehhez sem járulnak hozzá a Jehova tanúi. Ilyenkor egy jogi procedúra és kiskapu keresése veszi kezdetét, amivel mégis próbálják megmenteni az orvosok a gyermeket.

Látjuk azt, hogy amiket megállapítottak róluk, az egyáltalán nem túlzó. Amikor találkozunk velük, akkor keresztyén, és alapvetően szabadlelkű emberként van egy illúziónk: hogy lehet velük beszélgetni. De ők tanulják a beszélgetés-vezetést, s tanulják azt, hogy az úgy menjen, ahogy az ő tanításuknak megfelelő. Ami még ennél komolyabb és úgy gondolom, súlyosabb, hogy lévén, hogy a Biblia sok dologban ellent mondott nekik, ezért ők lefordították maguknak a Bibliát. Ez a bizonyos „Új világ” fordítás, amiben már minden úgy van, ahogyan az ő tanaiknak megfelel. Jézus istensége nyilvánvalóan tükröződik például az „Én vagyok…” mondásokban. Már a csipkebokornál is azt mondja az Úr, hogy „vagyok, aki vagyok”. Ezt az Igét ők úgy fordítják, teljesen szembe menve az eredeti jelentéssel, hogy: „Én voltam”. Sorolhatnánk azokat a félrefordításokat, amelyek nem véletlenszerűek ebben az „Új világ” fordításban, hanem a tanoknak megfelelően ferdítik el. Ezért is nem pontos fogalmazás a fordítás. A ferdítés, amit ők csinálnak, hogy a Biblia lehetőleg azt mondja, amit ők hallani és tanítani akarnak. Bármennyire is azt gondoljuk, hogy lehet velük beszélgetni, ne legyenek illúzióink: nem lehet! Nem lehet! Megdöbbenti mindig az embereket, a gyülekezeti tagokat is az a fajta bibliaismeret, az a fajta céltudatosság, amivel szembesülünk, ha ilyen emberekkel kerülünk kapcsolatba. Mindig ketten járnak: egy magasabb és egy alacsonyabb rangú, s ez a tanítás ellenőrzésének a folyamatához tartozik, hiszen nekik mindig jelentéseket is kell írni ezekről a missziói utakról. Ilyenkor mindig azt kell látnunk, hogy nem tudunk velük vitázni. Ez két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy gyülekezeti tagként nagyon sokszor azt éljük meg, hogy nekünk nincs olyan bibliaismeretünk. Azt tudnunk kell, hogy nekik is csak a Biblia egyes részei vannak bemagolva, a fejükbe vésve, a többivel igazán nem foglalkoznak. De van egy másik ok is, és én azt gondolom, hogy igazán ez a másik ok az, ami közelebb visz minket a megoldáshoz. Meggyőződésem szerint ezek az emberek kifejezetten megkötözöttek. Amikor lelkészként is találkoztam ilyen emberekkel, szóba elegyedtünk és beszélgettünk, olyan szellemiség áradt belőlük, amivel nem tudtam mit kezdeni. Ilyen szempontból el kell mondani, amit Pál apostol is elmondott: „Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek.” (2Tim 2,23)

Én a Testvéreknek csak azt tudom javasolni, hogy egy-egy Krisztus istenségére vonatkozó egyértelmű Igét, pl. a Róm 9,5-t mondják meg, hogy olvassa el, vagy fölolvashatjuk, illetve megtanuljuk, tudjuk mindnyájan a keresztelési igét, ami egyértelműen a Szentháromságról való bizonyságtétel: „megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28,19). Ezeket el lehet mondani, de ne legyenek illúzióink: ezek az igék le fognak peregni ezekről az emberekről. Nem biztos tehát, hogy nekünk fel kell venni velük a szellemi harcot, sőt: biztos, hogy nem. Én mindenkit óvatosságra intek.

Ha valakit a családból megkörnyékeznek, nagyon nagy megkötözöttséget jelent, óriási konfliktusokat hoz a családba, és azokat az embereket, akik eddig testvérként, szülőként, gyermekként tekintettek egymásra, azokat ők a Sátán népéhez fogják sorolni. Ezen nem kell meglepődni, ez a Jehova tanúi agymosásának egyik alapvető pillére. Hiszen ahhoz, hogy valakit lehessen fanatizálni, ahhoz mindig adni kell egy konkrét ellenségképet: ez a történelmi egyházak, a katolikus egyház és vezetése. Ez alapján nem lehet semmi jóra számítani.

Nagyon érdekes egyébként, hogy mi a fontos nekik. A zárszóban hadd mondjam még ezt el érdekességként. Látjuk, hogy könyvnyomtatásra, propagandára micsoda hatalmas pénzeszközöket mozgatnak meg, de nem tudunk egy Jehova tanúi által működtetett öregotthonról sem. Tehát aki nem értékes számukra anyagi értelemben is, ahhoz ők nem hajolnak le olyan intézményes formában, ahogyan azt fölvállalják a történelmi egyházak. Az ő szolgálatukban az irgalmas samaritánusnak a lelkülete nem igazán jelenik meg, csak a saját köreiken belül. Ezen is érdemes elgondolkodni.

Az összes többi részletkérdés, hogy a föltámadásban csak a Tanúk részesülnek és mindenki más halott állapotban marad (ami megint nem egyezik a Szentírás tanításával), vagy hogy Jézust cölöpre feszítették föl és nem keresztre – ezek már olyan „apró részletkérdések”, amelyekkel igazán nem érdemes foglalkozni, mert alapvetően a Szentháromság Egy Istent káromolják, Krisztus istenségét tagadják, és ezzel ezt a káromlást csak elmélyítik. Tehát ez egy egészen más világ. Egy egészen más Úrnak a szolgái ők. Nincs, és nem lehet közösségünk velük. Úgy gondolom, hogy református keresztyénként kötelességünk imádkozni azokért a családokért, amelyek a Jehova Tanúi tanítása miatt hullottak szét és mentek tönkre, és imádkozni azokért az emberekért, akiket megtévesztettek, akiket fanatizáltak, akiket gyakorlatilag legionárius katonaként vetnek be az emberek szellemi világába, és így próbálják megtalálni azokat az embereket, akik egyértelmű szellemi vezetésre várnak, akiknek fontos, hogy megmondják, mi a jó és mi a rossz, akik olyan alávetettséggel, engedelmességgel rendelkeznek, hogy ezt a diktatórikus katonai rendszert el tudják fogadni és el tudják viselni, s hajlandók lemondani a szabadságukról, a szabad gondolkodásukról. Áldjuk Istent, hogy bennünket egy olyan közösségbe hívott el, ahol a Krisztusban kapott szabadság is a mienk lehet.

 

Vissza 

 

 

 

Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk Jézus Krisztus által!

Bocsásd meg, hogy oly sokszor elfelejtkezünk azokról, akik a Te nevedet káromolják. Nem csak úgy, hogy szidnak Téged, hanem a Te személyedről, a Te lényedről a kijelentéssel tökéletesen ellentétes dolgokat állítanak, vallanak. Urunk, könyörgünk ezekért az emberekért. Könyörgünk a megtévesztettekért. Könyörgünk azokért, akiknek az élete, családja már tönkrement azért, mert ennek a közösségnek a tagjaivá lettek, de nem tudnak szabadulni. Urunk, Te látod, hogy milyen lelki-szellemi eszközökkel tartják fogva ezeket az embereket. Te látod, Urunk, hogy milyen megszállottság lesz úrrá rajtuk. De Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy a Te nevedre minden térd meghajol: mennyeieké, földieké és föld alattiaké is. Urunk, köszönjük, hogy ez a név nekünk szabadságot jelent. Hogy nem kell ilyen függésben élnünk. Te légy az ő szabadítójuk! Könyörülj rajtuk! S könyörgünk a mi református anyaszentegyházunkért is. Légy irgalmas hozzánk, amikor a szabadsággal nem tudunk mit kezdeni. Bocsásd meg, amikor visszaélünk a tőled kapott szabadsággal, és nem fogadunk el semmiféle vezetést, vezetettséget! Urunk, áldd meg a mi egyházunkat, a mi közösségünket! Add, hogy a mi egyházunk is megújuljon! Kérünk, hogy taníts bennünket olyan missziói odaszántságra, amivel a Jehova tanúi élnek. Urunk, add, hogy legyen fontos nekünk is legalább annyira az elveszett lélek, mint ahogy őnékik fontos! Urunk, segíts nekünk, és adj bölcsességet, hogy tudjuk őket, az elveszetteket Hozzád szeretni. Hogy ne essenek az ördög csapdájába, hogy ne legyenek kiszolgáltatottakká. Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk! Jézusért kérünk, hogy hallgasd meg imádságunkat, Szentlelked erejével vezérelj bennünket! Légy gyülekezetünk örvendező tagjaival, de könyörülj azokon is, akik megfáradtak! Könyörülj azokon, akik betegek, akik nehezen hordozzák életük terheit! Így áldj meg mindnyájunkat! Jézusért kérünk.

Ámen

 

 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, s bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.

 

 Vissza

 

Áldásvételre készülve énekeljük a 229. énekünket!

 

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

E földi útvesztőben te mutass jó utat!

Szent nyomdokodba lépve a Menny felé megyünk,

Ó halhatatlan Ige, vezérünk, mesterünk!

 

Mert boldog az az ember, ki dicsér Tégedet,

És kóstolgatja minden nap szent beszédedet.

Hát legeltessed Igéddel bolygó nyájadat,

És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat!

 

Szentlelkedet töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát,

És adj fejünkre Tőled nyert ékes koronát,

Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk

Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

 

 Vissza

 

A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust!

Ámen