Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


baháizmus

 

Kegyelem nékünk és békesség Istentől a mi mennyei Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.

 

 

Istentiszteletünk kezdetén a 135. dicséret 1. versét énekeljük!

 

Áldjátok az Úr nevét, akik neki szolgáltok!

Magasztaljátok Őtet, kik hív szolgái vagytok!

Kik állotok házában, és jártok tornáciban!

 

 

Énekeljük a 227. dicséret 1-2. versét!

 

A mi szívünk, csak Tehozzád, Jézus, Isten Báránya,

Óhajtozik, híveidnek drága fényes aranya,

Mert halálunk megrontója, örök életnek adója

Vagy egyedül Krisztusunk, idvezítő Jézusunk!

 

Csodálkozván nézi elménk Atyádnak nagy szerelmét.

Álmélkodva is szemléli hozzánk való jó kedvét,

Melyet abban megmutatott, hogy minekünk Téged adott,

Azért, édes Krisztusunk, vagy szerelmes Jézusunk.

Vissza

 

Csendesedjünk el és imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk Jézus Krisztus által! Tenéked köszönjük meg azt, hogy ebben az órában összegyűjtöttél bennünket! Köszönjük, hogy adtál annyi egészséget, hogy megálljunk Teelőtted! Köszönjük azt a vágyakozást, amit a szívünkben munkáltál, hogy halljuk a Te Igédnek útmutatását, azokban az esetekben is, amikor más fölfogásokkal kell szembesülnünk, és más életfilozófiákat kell látnunk.

Kérünk, Urunk, hogy ezek az alkalmak megerősítsenek bennünket hitünkben, Úr Jézus Krisztus, a Beléd vetett bizalomban. És kérünk, hogy áldásoddal vedd körül a mi alkalmunkat és ajándékozd nékünk a Te Szentlelkednek az erejét, a Lélek a maga világosságával legyőzze a mi elménkben, szellemünkben lévő sötétséget, és valóban lássuk azt a tisztaságot, amellyel te megajándékoztál bennünket, nem csak lélekben, hanem a tanításokban is. Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk, Jézusért kérünk, hallgasd meg imádságunkat, Szentlelked erejével öleld át életünket. Ámen.

Vissza

 

 

 

Isten igéjét olvasom a Zsidókhoz írt levél első fejezetéből, az első négy versből:

„Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, aki örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a Mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt nálunk.” Ámen.

/Zsid.1.1-4./

Vissza

 

 

 

Kedves Testvérek!

A mai napra a baháizmusnak a gondolatvilágát hozom. Látom a szemekben, hogy ez már ismét egy olyan közösség, amiről nem sokat hallottunk. Megvallom, hogy én is a testvéreknek eme csoportjához tartozok. Azonban mégis nagyon érdekes alakulat ez. Már csak azért is, mert 1913-ban az egyik képviselőjüket meghívták Magyarországra, aki a följegyzések szerint a régi országház épületében hatalmas sikerű előadást tartott. Egészen 1950-ig szervezett körülmények között létezett hazánkban ez a mozgalom, majd az ismert történelmi körülmények miatt ellehetetlenítették, elnémították. Erről az időszakról azt jegyzik meg, hogy Magyarországon egyetlen igaz bahái maradt meg mindvégig, majd a ’90-es években újra megalakult az ő közösségük is.

Kik is ők valójában? A gyökerek az iráni Mirza Ali Muhammedhez (Báb=kapu) köthetők, aki 1844-ben 25 évesen rájött arra, hogy ő az utolsó próféta. Előtte jártak Buddhán, Krisztuson, Mohameden keresztül sokan, s most ő az utolsó próféta. S éppen ezért megalakította a „báb” mozgalmat, amely kaput jelent, s arra vonatkozik, hogy az isteni fény az ő tanításukon keresztül árad be a világba. A perzsa sah 1850-ben agyonlöveti, (ilyenről már hallottunk: más nagy vallásalapítóknak is volt ilyen szörnyű sorsa.) Az utódlás kérdése körül némi vita alakult ki, amiből az egyik ág került ki győztesen, aki önmagát Bahá Ulláh-nak (isteni fénynek) nevezi.

(Mindig megrendítő az a hatalmas alázat és szerénység, amellyel a különböző vallásalapítók a maguk megjelenését és munkáját illetik. Csak így nemes egyszerűséggel: isteni fény.)

Úgy tanítják, hogy ők az igazi világvallás. Nagyon haragszanak érte természetesen, ha szektának tekintik őket. Azt mondják, hogy ők az a legfiatalabb világvallás, amelyen keresztül majd minden rendbe jön. Megdöbbentő egyébként, hogy nagy koponyákat mennyire magával ragadott ez a világvallás-gondolat, hiszen Tolsztoj azt mondta, hogy a vallás legtisztább formája a baháizmus. Ezt ők is nagyon keményen tanították: igen, ők az utolsó kijelentés hordozói. Minden korszaknak megvolt a maga nagy tanítója. Buddha Krisztus előtti néhány ezer évvel abban a korban kellet, hogy tanítson. Krisztusnak a zsidó ókori körülmények között kellett eljönnie. Mohamednek is megvolt a maga aktuális korszaka, de ezeknek az ideje lejárt, és most ők azok, akiknek a fényt képviselni kell. Az utódlás szépen ment családon belül természetesen. Hol a fiút, hol az unokát nevezték ki a következő vezetőnek. Most egy szellemi tanács vezeti őket, a korábbi, személyhez kötött utódlás megszűnt.

Azt tartják, hogy minden vallási irat jó. Az áhítatosságukon, így jegyzik föl, idéznek a Koránból is, idéznek a Bibliából is, de az ő írásaik mindezt fölülírják és azok mindenek felett vannak.

A világon mindegy 4 millió követőjük van. Tehát nem kis létszámról lehet beszélni, bár, ha a 6 milliárdos emberiséghez viszonyítunk, akkor annyira nem kell elájulni ettől. Tagjainak egynegyede Indiában él. Ott azt mondják, hogy az ő szellemi vezetőjük nem más, mint az újjászületett Krisna.

12 alaptételük van. Ezekből az alaptételekből talán megértjük azt, hogy miért is volt olyan nagy pl. Tolsztojnak a lelkesedése. Az első alaptétel az, hogy az emberiség egységes. Ami nagyon szép és nagyon nemes gondolat, és keresztényként egészen odáig egyet tudunk érteni vele, hogy igen, minden embert Isten teremtett, és ilyen szempontból Isten előtt valóban egységesek vagyunk, hiszen mindnyájan teremtmények vagyunk, sőt keresztényként még azt is tudjuk, hogy mindnyájan bűn alá rekesztett teremtmények vagyunk. A baháizmus erről már nem beszél. Ő az emberiség egységéről beszél. Ezt tartja az egyik alapnak.

A 12 tétel második tétele az, hogy az igazságot mindenkinek önmagának kell megtalálni. Gondoljunk bele, milyen népszerű gondolat. Ezért hat hatalmas erővel a nagy elmékre is, és lehet még nagy reneszánsza ennek a gondolkodásnak, hiszen ez az, amire a mai modern ember vágyódik: majd én megkeresem az igazságot. Igen, de ha az igazságot nekem kell megtalálni, és nem az Igazság talál meg engem, akkor az az igazság nem abszolút igazság, hanem relatív igazság. Tőlem, vagy külső körülményektől függ. Ez nem az az igazság, amiről Jézus beszél, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn. 14,6). Nem, mert amely igazságot az ember magában, magától talál meg, az nem a krisztusi igazság. Ahhoz Istennek kell megtalálnia bennünket. Érezzük, mennyire másfajta felfogásról beszélünk, mint amit a kereszténység tanít.

A harmadik tételük az, hogy minden vallásnak közös az alapja. Ez megint hatalmas erőt ad. Hiszen az emberek ezt szeretnék hallani. Hogy lényegileg nincs nagy különbség egyik vagy másik vallás között. Mindegyik ugyanabból a gyökérből táplálkozik. Keresztény emberként is azt mondjuk, hogy az emberben – nagyon sokszor használt kép ez – van egy Isten formájú űr, van egy Isten-éhség, amivel erre a világra születünk. De ez nem azt jelenti, hogy a vallásoknak ugyanaz a gyökere. Mert ha az lenne, akkor hogyan férhet meg minden egymás mellett? Ehhez kellett az igazságot az előző tételben relativizálni, hogy mindent egymás mellé lehessen tenni. Azt is, hogy Istennek van fia, Jézus Krisztus, és azt is, hogy Istennek nincs fia, amit mondanak a muzulmánok, vagy a zsidók. Magát az igazságot kellett megroppantani ahhoz, hogy ezt a tételt el lehessen mondani, és hirdetni lehessen, hogy minden vallásnak közös az alapja.

Világvallás. Ez ma nagyon népszerű dolog. A keresztény teológián belül vannak nagyon komoly tudású, nagy műveltségű emberek, akik ezzel foglalkoznak. Ezeket a gyökereket szedik össze. Minden vallásban ott van a „ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj” parancsolat.

A közös gyökerekről gondolkodva azonban egy valamit nem szabad elfelejteni: attól, hogy valaki a jóról beszél, az még nem isteni kijelentés. Mit mondott az Ige a Zsidókhoz írt levél elején? Isten sokszor, sokféleképpen szólt a próféták által Krisztusig. Krisztusban, ebben a végső időkben, amelyben most is élünk, a Fiú által szólt hozzánk. Ő a kijelentés. Most már nem az a kézi vezérlés uralkodik az ember életében, ami eddig, Krisztusig érvényes volt. Jákobnak álmokat kellett látnia. Vagy különböző megjelenések voltak Mózesnél, Ábrahámnál, stb. Látjuk, hogy a kijelentésnek a legvégén a legtökéletesebben Jézus Krisztusban szólal meg az Isten. Ha vannak is – mert nem lehetünk annyira fennhéjázók, hogy megmondjuk, hogy te mit gondolsz, mit láttál, mit álmodtál -, de ha vannak is kijelentések, akkor ez mindig a krisztusi kijelentés alá rendelendő. Ha ezekkel összeegyeztethető, akkor van létjogosultsága, ha nem, akkor nincs mit törődni vele.

Itt valami egészen másról van szó, itt azt mondják, hogy minden vallásnak ugyanaz az alapja. A jóra való vágyódást látjuk a vallásokban. Azt, hogy nagyon sok vallásban megjelenik a megváltás után való vágyódás: megszabadulni a bűntől, a bűn következményétől, a megromlott testiségtől – amiben benne van a megromlott lelkiség is. Ebben látjuk a közös vonásokat, de megoldás csak egy van. Éppen ezért keresztényként azt mondjuk, hogy vannak a vallások, és van a megoldás, a Krisztusban adott megváltás és a Belé vetett élő hit.

Ez a mindent mindennel összemosó gondolkodás nem állja meg a helyét, hiszen ha egy valamire való iszlám fundamentalistával beszélgetni kezdünk, (de nem is biztos, hogy fundamentalistával kell beszélgetünk), és mi azt mondjuk neki, hogy Allah fia Krisztus – nem jutunk messzire, mert rövid időn belül végzetes támadásban lehet részünk. Számukra ugyanis ez istenkáromlás, ami halálra méltó. Akkor hol van itt a vallásoknak az ugyanolyan alapja? Amikor valaki azt mondja a Szentírásra, hogy az egy könyv a sok közül, nekünk pedig az Isten igéje. Látnunk kell a különbözőségeket.

A következő, hogy a vallás hozza el az emberek közötti egyetértést. Mondhatjuk: de jó is lenne! Ha azonban belenézünk a mai világ tükrébe, vagy visszatekintünk történelmi ismereteinkre: ez idáig „nem jött össze”. Ha csak a kereszténység előtti korszakban gondolkodunk, IV. Antiochus Epifanes, Kr.e. 168 körül azt mondta, hogy a hellénista gondolkodást, a görög műveltséget el kell vinni minden nemzetnek. Akkor is, ha nem akarja, mert rá fog jönni hogy ez valami csodálatos. A jeruzsálemi templomban felállították Zeusz oltárát, disznót áldoztak rajta, és ezzel próbálták a zsidókat meggyőzni arról, hogy ez majd nagyon jó lesz nekik. Erre lett a válasz a Júdás Makkabeus féle szabadságharc.

Aztán megjelenik a kereszténység, de nem jön el az a nagy kebelre ölelés: üldözik őket is, mert nem vallják úrnak csak Krisztust. A császárt nem tartják Isten fiának. A nagy megbékélés nem jött el.

Ha megnézzük a háborúknak a gyökereit, akkor azt kell megállapítanunk, hogy nagyon sokszor a háborúknak politikai okai voltak, hatalmi érdekellentétek feszültek a háttérben, de mindig minden háborúnak volt egy kis vallási színezete is, hol kisebb, hol nagyobb.

A vallások által létrejött békesség beköszönte tehát elég nehezen képzelhető el. A világvallásokon belül is nagyon komoly ellentétek vannak. Ne tagadjuk a kereszténységen belül feszülő ellentéteket sem! Vagy nézzük meg az iszlám világban a síiták és a szunniták ellentétét! És sorolhatnánk tovább. A vallás alapján eljövő egységesülés nagyon szép illúzió, de Jézus valami másról beszél. „E világon nyomorúságotok lészen” (Jn 16,33). „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.” (Mt 10,34)

A következő, hogy összhangba kell hozni a vallást az ésszel és a tudománnyal. Ez a modern ember számára megint nagyon jól cseng. Ne kelljen olyasmit hinni, amit a tudomány már megcáfolt. Azonban vannak dolgok, amiket nagyon gyakran elfelejtenek hívők is és hitetlenek is. Azt, hogy a világnak két síkja az, amit a hit dolgaival felfogunk és az, amit a tudomány eszközeivel megállapítunk. A tudományban is nagyon sok hit, dogma van, és a hitben is nagyon sok tudomány van. Tipikus példája ennek az, amikor küzdött egymással a hit és a tudomány, vagyis hogy a Genezis első könyve, a Teremtés története helyszíni tudósítás vagy valami más? Mert a tudomány már messze felülmúlta ezt, és hirdette, hogy evolúció volt. Azt el nem lehet képzelni, fogalmaz Kossuth, hogy a mózesi mesét elhiggyük. De Kossuth számára bevehetetlen volt a fajok eredetének darwini elmélete is. Ez micsoda ellentmondás!

A teológusok végiggondolták, hogy helyszíni tudósítás a klasszikus formában nem lehet. De az élet kialakulásának első napjait nem is volt, aki rögzítse, mert nem volt még ember. Sokkal inkább azt valljuk, hogy a mózesi teremtéstörténet alapvetően egy hitvallás. Teljesen más műfaj, nem tudományos leírás. Hitvallás arról, hogy Isten a Teremtő. Ez a kijelentés a mai tudományos világnak is még szálka a szemében. Elképzelhetetlen számukra a teremtő Isten. De fejlődik a tudomány, és megjelent a tudományon belül a darwini elmélet mellett az intelligens dizájn, az intelligens tervezés gondolata. Mert a tudósok közül is néhányan azt mondják, hogy valami intelligenciának kellet lennie ahhoz, hogy ez a világ, a maga bonyolultságával, tökéletességével előálljon.

Ha azt mondjuk, hogy „össze kell hozni a vallást az ésszel és a tudománnyal”, akkor gyakorlatilag azt mondjuk ki, hogy a mi emberi eszünk a legnagyobb. Ami a mi emberi eszünknek nem felel meg, azt vallási szinten kell megváltoztatni. A Szentírásban pedig azt olvassuk, hogy az ember mindenestől megromlott a bűneset következtében. Megromlott az értelmünk is. Nem vagyunk képesek felfogni a világot. A mai tudomány állása szerint a körülöttünk lévő világnak kb. 1 %-át ismerjük. 99 %-át nem. Nem kell tehát annyira büszkének lenni a tudományunkra és a tudásunkra! Alázattal meg kell vallani Isten előtt, hogy az értelmünk megromlott. Adott az Isten fejlődést ezen a téren, mert a kőbalta és a kerék feltalálásától eljutni az űrhajóig - hatalmas út az ember számára. De azért lássuk meg, hogy nem minden az emberi ész! És látjuk, mennyire bűn alá rekesztett az emberi ész. Mert nem csak atomreaktorban tud villanyáramot termelni, hanem tud atombombát is készíteni.

A következő, amit tanítanak, hogy a férfi és nő egyenrangú. Amit ők tanítanak, nagyon tetszetős, és a mai világban is kiváló gondolat. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Talán néhány megjegyzést. Az egyik, hogy Isten Igéje arról beszél, hogy a férfi és nő egyenrangú, de más szerepekre van teremtve, más feladatokra. Ha megnézzük a férfi és nő testét, lelkét, bizony ezt nehéz tagadni. Kedvenc vesszőparipám ez: ráömlesztették az emberiségre az emancipáció gondolatát, ami eredetileg arról szól, hogy ugyanazért a munkáért a férfi és a nő ugyanazt a bért kapja. El kell, hogy mondjam: a legmodernebb, a legemancipáltabb társadalmakban is a versenyszférában a nők még mindig kevesebb bért kapnak, mint a férfiak, ugyanazért a munkáért. Viszont sikerült a férfi és női szerepeket úgy megbolygatni és felborítani, hogy most már rengeteg nadrágos és kalapos nő jár körülöttünk, és egy csomó papucsba bújt férfi. Mert Isten teremtési rendjét elveszítettük. A nagy egyenjogúsággal szerepzavarba kerül a két nem. Ennek aztán vannak deviáns megnyilvánulásai. Valóban, nem értékesebb a férfi a nőnél, hiszen a kettő egy testként tudja Istentől kapott feladatát úgy betölteni, hogy az által tudjon szolgálni. Mind a kettő csak egy fél. Nem véletlenül beszél a magyar nyelv arról, hogy „házasfelek”. Mert ketten lesznek egy egésszé.

Olyan világból, olyan körülmények közül jön a baháizmus, amiben a muzulmán hit mindent meghatároz, ahol a nő beszélő háztartási alkalmazott. Többnejűségben élnek, a nő meglehetősen alárendelt és kiszolgáltatott lény. Egy ilyen közegből jövő embertömegnek meghatározó élmény az, amikor a fenti elveket kimondják. S kimondják azt, hogy az előítélet elhagyandó. Ez is egy alaptételük. Itt megint azt mondhatjuk, hogy keresztény emberként természetesen egyetértünk vele. Van azonban egyetlen előítélet, amely a kereszténységben létjogosultságot nyert. Ez nem faji, nem nemi alapú. Ez egy egyetemes előítélet. Az az előítélet, hogy bárkire nézek, bármerre tekintek, mindnyájan bűn alá rekesztett emberek vagyunk. Erre lehet azt mondani, hogy előítélet, de attól ez még igazság! Nem tekinthetek senkire úgy, hogy ő abszolút jó vagy tökéletes, hanem mindenkire úgy tekintek, hogy nem lehet tökéletes, mert elveszítettük a tökéletességünket. (Ennélfogva magamra sem tekinthetek így.)

A következő: a világbékét meg kell valósítani. Nagyon szép gondolat. 1987-re meg is jósolták, hogy addigra megvalósul a világbéke. Akkor még kétpólusú világ volt. Most, hogy egypólusú lett a világ, a világbéke nem fokozódik – hogy némi szocialista terminus technicus-szal éljek. Látnunk kell azt, hogy a világ másképp működik.

Mindkét nemnek kell biztosítani a tanulás lehetőségét. Természetes és egyértelmű. Nincs is miért nekünk ezen vitázni.

A következő gondolat, hogy a társadalmi kérdéseket meg kell oldani. Ha megnézzük, minden politikus és minden üdvözítő vallás ezt akarta. Egyedül a kereszténység volt az, amely a kezdetektől nem a fennálló rend megdöntésére buzdított, hanem a saját közösségein belül a fennálló társadalmi különbségeket eltörölte. Emlékezzünk arra, amikor a korinthusiak ellen kikelt Pál amiatt, hogy a szabadok, jómódúak hamarabb mennek, jól belaknak, be is rúgnak egy kicsit, a rabszolgáknak pedig, akik egyébként nem tudnak mit vinni az agapéra, a szeretetvendégségre, már csak a maradék jut. A kereszténység az, amely a saját közösségein belül ezt eltörölte. De látnunk kell, hogy mindenki a társadalmi problémáknak a megoldására vállalkozott, és mindenki ezt ígérte. A legszörnyűbb diktátorok is. Hitler is, Sztálin is, és a követőik is. Ezt mindnyájan tudjuk, de még senkinek nem sikerült, egyedül a kereszténységben van az, hogy a közösségen belül ezek a falak leomlanak.

Létre kell hozni egy mesterséges világnyelvet. Éppen ezért a baháizmus az eszperantónak a megjelenését végtelen nagy örömmel fogadta, és azt gondolta, ez lesz az a nyelv, amire ők vágynak, ezzel kell megvalósítani a világnyelvet. Látjuk azért, hogy többen beszélik az angolt, mint az eszperantót.

Az utolsó, tizenkettedik tanítás a világbíróságnak a létrehozása. Amikor is a Hágai Nemzetközi Bíróságot megalapították, ill. az Egyesült Nemzetek Szövetségének az elődjét, a Népszövetséget, akkor a baháizmus követői azt gondolták, hogy ez megvalósul.

Mit lehet mondani? Amit az Isten Igéje mond, és amit a mi hitvalló őseink is megállapítottak: a világban, a szellemi világban való tájékozódáshoz van nekünk négy nagyon jó eszközünk. Az egyik azt mondja, hogy üdvözülni egyedül a hit által lehet. A másik azt mondja, hogy az üdvösség egyedül kegyelemből van. A harmadik tanításunk azt mondja, hogy Isten kijelentése egyedül a Szentírásból ismerhető meg, és a Szentírásban egyedül Krisztust ismerhetjük meg, aki által menetelünk van az Atyához. Ez az a négyes szövésű szűrő, amin keresztül mindent át lehet folyatni. Meg lehet állapítani, hogy ki miről beszél, mi a viszonya Krisztushoz, a Szentíráshoz, mi a hitnek, a kegyelemnek a szerepe. S ha jönnek az emberi teljesítmények, bármilyen szinten, és azt állítják, hogy ezekre is szükség van az üdvösséghez, akkor megállapíthatjuk: ott nagy bajok vannak. Mert akkor Krisztus megváltása nem tökéletes.

Így tekintsünk erre a mozgalomra is, amelynek voltak-vannak magyarországi követői. Nagyon modern gondolatokat fogalmaz meg, leírja a korábbi vallásokat: a kereszténységet, az iszlámot, a buddhizmust, hinduizmust, de lássuk azt is, hogy Isten Igéje azt mondja: az utolsó időkben Krisztus által szólt hozzánk. Ezt a Krisztust ne engedjük el. Ámen.

 

Vissza

Mindenható Istenünk, Mennyei Édesatyánk!

Köszönjük, hogy Te akkor is megőrzöd a mi realitásérzékünket, amikor olyan szép és emelkedett gondolatokról lehet hallani, mint a világbéke, az emberiség egységesülése. Urunk, köszönjük, hogy Te figyelmeztetsz bennünket, hogy az utolsó időkben háborúkról, földrengésekről, katasztrófákról fogunk hallani. Urunk, a mai világban oly sok szörnyűség történik közelben-távolban. Urunk, könyörgünk azokért, akik különféle nyomorúságban vannak, különféle természeti katasztrófáknak, vagy humanitárius katasztrófáknak az elszenvedői.

Könyörgünk azokért, akiket a tévé elénk hoz nap mint nap. De könyörgünk azokért is, akikről nem is tudunk, mert a média nem tartja érdemesnek, hogy ezt elmondja nekünk. Urunk, áldd meg azokat, akik szenvednek, akik nélkülöznek! Urunk, áldd meg azokat is, akik gyászolnak, fájdalmat hordoznak!

S könyörgünk, Urunk, a keresőkért, akik keresik az életük megoldását, vigasztalását. Könyörgünk azokért, akiknek olyasmire viszket a fülük, ami a valóságtól eltér, a realitással köszönő viszonyban sincs, mégis olyan jó hallani. Urunk, őrizz meg bennünket attól, hogy mi is ekképpen gondolkodjunk az élet dolgairól! Óvj meg bennünket attól, hogy fontosabb legyen nekünk az, amit hallani akarunk, mint az, amit Te mondani kívánsz nékünk. Adj nékünk áldott csöndet, amelyben, Krisztusunk, meghallhatjuk a Te szavadat, a Te Igédet. Így kérünk, hogy irgalmaddal öleld át a mi életünket.

Ámen

 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. Bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.

 

 

 

 

Vissza