Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011. július

Az Ige üzenete

jefte-biro-es-leanya.jpg

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL:
Kiss Lajos és Kissné

Szikszai Szilvia

ANNO: Az egyház újjászervezése 2. rész

Író-olvasó találkozó és
irodalmi gyerekdélután

ZÁRÓHANGVERSENY  2011.

KÖNYVAJÁNLÓ: Cs. Szabó Sándor - Prón

EGY MORZSÁNYI KENYÉR (1. rész)

 

 

 

Az Ige üzenete

 

„Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, akkor bármi jön ki elém házam ajtaján,…,az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul….éppen leánya jött ki eléje…..megtette vele azt, amit megfogadott.”
Bír 11,30-31, 34,39

 

Döbbenetes történet, ami minden szülő számára hátborzongató. A zsidóság véres honfoglalás utáni harcai közepette egy azokat is felülmúló tett: emberáldozat az Úrnak.

Jefte egyetlen leánygyermekét égőáldozatra adja, mert az ütközet előtt Istennek fogadást tesz, pontosabban üzletet ajánl a győzelem érdekében. Isten bizonyára akkor is győzelmet adott volna, ha ilyen felajánlás nem jött volna a győzelemre mindenáron vágyó vezértől. De Jefte nem tudta kivonni magát a korának vallásos eszméi hatása alól, mert akkoriban a kánaánita népek anyaistennőjüknek szüzeket áldoztak, hogy elkerülje őket a meddőség. Ő pedig a pogányságból származó gondolatiságot felvette saját hitébe: Istent le lehet kötelezni, vele lehet üzletelni. A nyitottsága érthető emberileg, Kánaánban  a bálványimádók jobban éltek, mint a zsidók, így modernnek tűnő értékrendjük is befogadhatóvá lett számára.  Erkölcsi alapja elítélni ezt a tettet a ma emberének sincs, hiszen magzatgyilkos világban élünk és őket sokszor a mammon oltárán áldozzák föl, de ez a történet örök felkiáltójel, hogy ha az evangélium tiszta hitét bármilyen babonasággal, vagy korszerűséggel vegyítjük, akkor azt helyrehozhatatlan dolgok követik.

Fogadalmát Jefte azonban akkor is megtartja, ha az hibás hitbeli meggyőződésből származik, sőt Isten törvényével is ellentétes. A mi fogadalmainkról legtöbbször ez nem mondható el, mégis a kereszteléskor, konfirmációkor vagy az esküvőn tett fogadalmainkat miért magyarázzuk ki, sem mint, hogy teljesítenénk?

Marti Miklós ref.lp.

Vissza

 

 

 

 

 

 

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL:Kiss Lajos és Kissné

  Szikszai Szilvia

 

kiss-lajos-es-szilvi.jpg

Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy a gyülekezeti újság hasábjain is bemutatkozhatunk a Testvéreknek.

Feleségem szolnoki származású, Szolnokon nőtt fel, általános és középiskolás éveit itt töltötte, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán folytatott tanulmányokat és szerzett tanári diplomát.

Jómagam Sarkadról származom, az általános iskolát követően Békésre, a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba jártam, később pedig én is Szegeden tanultam az egyetem jogi karán, és itt szereztem diplomát.

Feleségem jelenleg a sarkadi gimnáziumban tanít, jómagam pedig ügyvédként dolgozom.

Vannak városok, amelyek meghatározóak az ember életében, nekünk Szeged volt a közös pont, itt ismerkedtünk meg, és köteleztük el magunkat egymás mellett.

Négy évvel ezelőtt – Békéscsabára költözésünk óta – kapcsolódtunk be a gyülekezet életébe.

Az Istenbe vetett hit szüleink, nagyszüleink, Isten által mellénk rendelt emberek nevelése, tanítása folytán kisgyermek korunk óta életünk, mindennapjaink része. Naponta megtapasztaljuk gondviselő szeretetét, támogatását, akkor is, ha néha kilátástalan, megoldhatatlan feladattal állunk szemben. Tudjuk, hogy Ő mindvégig mellettünk van, hogy egyetlen hajunk szála sem hullhat le a fejünkről a tudta nélkül.

 Az Úrnak ezt a gondviselését a békéscsabai gyülekezeten keresztül is ideköltözésünket követően azonnal megtapasztaltuk, amikor a családunkban bekövetkezett súlyos betegségekben és gyászban érezhettük a testvérek támogatását.

 Lehetőségeinkhez képest igyekszünk részt vállalni a gyülekezet életéből, aktív tagjai lettünk a kórusnak, és rendszeresen részt veszünk a gyülekezeti csendes héten. Az énekkari szolgálat különösen nagy öröm a számunkra, a heti próbák és a fellépések is igazi feltöltődést jelentenek.

Hálát adunk Istennek azért, hogy a gyülekezet tagjai lehetünk, és reméljük, hogy mi is hozzá tudunk járulni a gyülekezet épüléséhez.

 

 

„Veled van Istened, az Úr,

Ő erős, és megsegít.

Boldogan örül neked,

megújít szeretetével,

ujjongva örül neked.”

 

Zof. 3:17

 

Vissza

 

 

 

 

 

Író-olvasó találkozó és irodalmi gyerekdélután

2011-07-cikkek-1.jpg

2011. május 7-én kedves ismerősök látogattak el ismét hozzánk a gyülekezeti terembe. Miklya Luzsányi Mónika, Miklya Zsolt és Cs. Szabó Sándor közreműködésével szombat délelőtt író-olvasó találkozón hallgathattunk meg néhány humoros, izgalmas vagy éppen megható regényrészletet, verset. A program délutáni része a gyerekek számára is nyitott volt, az itt elhangzó versek és zeneszámok, mesefilmek és játékok is nagy sikert arattak. A találkozóval párhuzamosan „nyitva tartó” Parakletos könyvvásáron meg is vásárolhattuk és dedikáltathattuk a rendkívül színvonalas kiadású és tartalmú verses köteteket, mesés könyveket és regényeket. (Cs. Szabó Sándor kisregényének ismertetése a könyvajánlóban.)

Vissza

 

 

 

ZÁRÓHANGVERSENY  2011.

   korus-2011-ben.jpg

Megint eljött a június dereka, amikor a Deák utca árnyas és illatos hársfáinak lombjai közül, a kórusmuzsika hangjai szűrődtek ki a templomból. Már városi szinten is várt kulturális rendezvény az énekkarunk évadjára visszapillantó záróhangverseny. Sokan a hallgatóság közül, csak ekkor és ezért látogatnak el a templomba, így ez a zeneszó kihallatszik a gyülekezet határain túlra is - ezt szép missziónknak is tekintjük.

     Felkérést kaptam, hogy írjam meg záróhangversenyünk rövid krónikáját, de elnézést kérek az olvasótól, nem tudok tárgyilagos kritikát írni, sem méltatni a kívülálló hitelességével, meg kell elégedniük egy elfogult, belső hangulatrajzzal, ahogy mi, előadók, ahogy én éltem meg ezt a délutánt. Sokadszor hangoztatom, hogy igazából nem ez a délután a legfontosabb a mi közös éneklésünkben, hanem az együttes és folyamatos munka, a kapcsolat egymás között, és a művek által, az isteni ajándékon, a zene nagy misztériumán keresztül magával az Istennel, akit szeretnénk mindig úgy dicsérni, hogy az a hallgatóságunk lelkét is felemelje… ez a szolgálatunk lényege, mely által mi kapunk a legtöbbet, (mint egy szívből jövő szolgálat alkalmával talán mindig az kap, aki ad…). S a próbák közben egyre mélyülő emberi kapcsolatok alakulnak ki és mára elmondhatom, hogy a szeretet légkörét érzem minden alkalommal köztünk, s azt hiszem engem ez tölt el a legnagyobb örömmel. Persze nem feledem, hogy engem most a hangversenyről szóló beszámoló megírására kértek fel, hát leírom, hogy az egyházi év ünnepei alkalmával énekelt műveinket vettük sorra Nátor Éva, nagyszerű orgona és zongora kíséretével, Újházy Lászlóné és Bátkai Mirjam hegedű és Kovács Nóra fagott játékával színesítve a kórus éneklését.

 

    Szabó Ila, a költő és énekkarunk volt énekese, teremtett fesztelen, bensőséges légkört kedves és precíz, a művek hátterét is felvillantó műsorvezetésével. Kovács Nóra külön is megörvendeztetett minket egy Vivaldi concerto eljátszásával különleges hangszerének hangjával és kiemelkedően muzikális zenélésével. Békési-Palyusik Edit jóízű versmondása segítségével, egyszer egy Vass  Albert-i mély gondolatvilág, majd egy igazán felszabadult Petőfi szerelmes verssel a világi jókedv jelent meg hangversenyünkön. Jómagam két művet énekeltem, s a végére a kórus vidám, világi művek előadásával zárta be a 2011-es évadot.

    Ezek a tények, amik egy beszámolóban el kell, hogy hangozzanak, de értékelni, mint egy műkritikában illene, nem merem a hangversenyt. Félek, a  szívemmel hallgattam minden hangot. Azt tudom csak leírni, hogy hallottam az énekesek is jókedvvel, telt lékekkel és felszabadult örömmel énekeltek, és sokszor futott át rajtam is a hideg egy-egy megszólaló harmónia alkalmával; néha úgy éreztem, hogy valóban nyílik az ég, amikor „Várjuk Szent lelkedet….!” ahogy énekelte Cascilionitól, a reneszánsz egyik mesterétől a kórus. De láttam a szólamok énekeseinek a szemében a könnyet megcsillanni, mikor Liszt: ÉL a Krisztus című művét szólaltattuk meg, és éreztem, hogy hittel hirdettük a feltámadás örömét és erős bizonyságát… Nem tudok tárgyilagosan írni, de krónikásként azt is megjegyezhetem, hogy a taps és a levegő tapintható izzása, arra enged következtetni, hogy a közönség is énekelt hangjaink által, megjárva velünk lélekben az egyházi év nagy ünnepeit.

    Szeretnék viszont elfogultan írni arról, hogy a kórus énekhangja mögött sok emberi kötődést és figyelmet, erőfeszítést és kitartást, egymás elviselését, sőt baráti kapcsolatokat látok, amit nem tudok szó nélkül hagyni, és nem tudok  nem  megköszönni itt,  ezen a  helyen is  a  kedves tagoknak, akik erőt,

időt nem kímélve évek óta ilyen módon is szolgálják az Urat és közösségünket!

    Köszönnöm kell az otthoni családtagoknak, akik segítik a háttér megteremtésével a mi munkánkat, a támogatóinknak, akik anyagi létünket biztosítják. Köszönet a közönségnek, akik lelkes tapsukkal a mi lelkünkbe is örömöt hoztak, ami a mi célunk volt, amikor csak kiálltunk, hogy énekeljünk, és ezzel is erőt adtak az eljövő, hosszú munkához.

    A hangverseny DVD felvételen is megkapható, így az emlék felidézhető.

    A koncertre Clemens egy művének éneklésével vonultunk be, én ezzel zárnám emlékezésemet, mert az egyik legszebb közvetített üzenet, amit énekelt ezen az estén énekkarunk:

„Zengjen az Úrnak hálaszó, /szép zene hangján hódoló… /Mert Ő népét megáldja. /Nem nézi az ember érdemét /és ingyen adja kegyelmét!”

Hajtman Ildikó karnagy

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Cs. Szabó Sándor: Prón

„Azt mondják, az író arról írjon, amit ismer, amiben otthon van, mert akkor nem tévedhet nagyot. Cs. Szabó Sándor nem csak író (sokan talán Cherubion kiadványokból Taylor A. Crabe néven, a netről pedig szs-ként ismerik), műfordító, tanár, teológus egy személyben, így aztán alighanem kézenfekvő volt számára, hogy lelkész legyen a főszereplője a Jupiter holdjain játszódó, még 2003-ban megjelent kisregényének.

2011-07-konyvajanlo.jpg

Első látásra talán furcsának tűnhet, miként hozható össze egy irodalmi műben a vallás (jelen esetben a keresztyénség) a sci-fivel. A vallás ugyanis rendszerint háttérelemként, egy-egy szereplő vagy éppen az ábrázolt világ egyik jellemzőjeként van jelen (akkor is általában misztikummal keveredik, megmagyarázhatatlan események történnek, különleges képességekkel rendelkező kiválasztottak jelennek meg stb.). Ritkán találnak ki a sci-fi írók olyan főszereplőt, aki a leghétköznapibb értelemben keresztyén egyházi személy. Mondanom sem kell, éppen ettől érdekes a történet.

A Prón világosan felépített, mégsem kiszámítható. Óriási fordulatokra ugyan nem kell számítani, de nem is várja az olvasó. A felvetett etikai problémák sokkal fontosabbak, és aktuálisak; emiatt csak látszólag járunk a jövőben és a külső naprendszerben. Mondhatni nem változott semmi: ugyanúgy jelen van a „Jupiterrendszeri Uniált Protestáns Egyházak” vezetőinek fényűzése, képmutatása; a hívekért, gyülekezetért pedig mindig a legnehezebb körülmények közt dolgoznak a legkevesebben. Naná, ki vágyik egy emberi életre alkalmatlan bányászvilágra?

Na, de mi történne, ha az egyház igénybe venné a „tökéletes”, az eredendő bűntől mentes lelkész szolgálatait: azaz munkába állítana egy programozott klónterméket? Amelynek teste emberi szövetekből áll, ám agya helyére egy szuperkomputert építettek, melybe természetesen az egész Bibliát betáplálták, még eredeti nyelven is. Aki az igazi keresztyén megtestesülése, aki nem zúgolódik, ha a vulkanikus Ió holdra küldik (míg tutorja, Howard tiszteletes büntetésként éli meg). A prón iszonyú mennyiségű lexikális tudással bír, de vajon tud-e igét hirdetni? Tud-e lelkigondozni? Tud-e téríteni, bizonyságot tenni egy ilyen nem emberi lény? A főszereplő Howard lelkész és vele együtt az olvasó sok ilyen kérdéssel szembesül, a válaszok pedig nem mindig egyértelműek. 

A történet humoros, egyszerűen letehetetlen. Számos poén, bonyodalom származik a prón programozásából, aki rendszerint bibliai idézetekkel traktálja környezetét és támasztja alá igazát. A szerző egyetlen kínálkozó, vicces lehetőséget sem hagy ki, az olvasó önkéntelenül felnevet, vagy ironikus mosollyal az arcán bólogat az egyházat – és az emberi kicsinyességet – ostorozó, kíméletlen komikum láttán.

 „Megijedni”, fanyalogni nem kell: a Prón egyáltalán nem térít, egyszerűen egy – bár nem túlságosan eredeti, mégis nagyon szórakoztató – sci-fi háttér révén bepillantást enged az egyház és képviselőik világába, akik éppen olyanok most és a jövőben, mint más esendő, vétkező ember, akik sosem magukban keresik először a hibát. Úgy hiszem, érdemes a nem vallásos, ám a sci-fit kedvelő olvasóknak is kézbe venni Cs. Szabó Sándor kisregényét, ha különleges csemegére vágynak.”

Tar Krisztián

Vissza

 

 

 

 

 

2011-07-kenyermorzsa.jpg

BUTYKA ZSOLT:

EGY MORZSÁNYI KENYÉR

1. rész

Mészáros Ádámot hetek óta nagyon nyomasztotta valami. Hiába volt jó munkahelye, biztos egzisztenciája, saját lakása, mégsem volt boldog. Hiába járt rendszeresen istentiszteletre, olvasta minden este, sokszor éjfél utánig is, a Bibliáját, mégsem talált lelki megnyugvást. Elaludni is csak nagyon nehezen tudott, és akkor is rémálmok gyötörték. Várta az ébredést, hogy akkor talán jobb lesz. Gondolta, hogy a munkája majd feledteti vele a dolgot, de nem így történt.

A rémálmok napközben is gyötörték. Kollégáival, ismerőseivel szemben zárkózott lett. Ő maga sem tudta, hogy mi baja van. Pedig imádkozott ő sokat, hisz álmatlan éjszakáin volt rá ideje.
Egy ilyen éjszakán félálomban és félig öntudatlanul az járt a fejében, hogy jobb lenne meghalni. Itthagyni mindent: kollégákat, ismerősöket, templomot. Gondolatban már nyúlt a gázcsap felé, amikor hirtelen eszébe villant egy név, Akire már régen nem gondolt. Öntudatlanul, sírástól fuldokolva mondta ki Jézus nevét, elnyúlt a konyhakövön, és mély álomba zuhant.
Azt álmodta, hogy magányosan ül egy szélfújta pusztaságban. Arcát gondterhelten a tenyerébe temeti, és komoran bámul maga elé. Érezte, hogy valaki nagyon nézi őt már hosszú ideje, és egyre közelebb jön, bár lépteit nem hallotta. Egyszer csak egy kézfej érintette meg a vállát. Hátrafordult és egy ember állt előtte, akit még sosem látott, de ismerősnek tűnt.
Jézus volt az. Odalépett Ádámhoz egészen közel és beszélgetni kezdett vele. Ádám kényszeredetten válaszolgatott. Jobban szerette volna, ha békében hagynák. Jézus persze tisztában volt Ádám gondjaival, hiszen az ő juhai közül való volt, aki letért a keskeny útról, és aki miatt most otthagyta nyáját. Nem tapogatódzott tovább, hanem mint a jó orvos a lényegre tapintott:
 
- Mit csinálsz itt?
- Gondolkodom.
 
- Min gondolkodsz?
- Azon, hogy miért élek? Mi a célja az életemnek?
- Azért élsz, mert az én Atyám, aki elküldött engem, azt akarja, hogy élj.
- Én már sokat gondolkoztam ezen. Biológus vagyok. Az életet kutatom. Sok könyvet elolvastam. Sokat tudok a sejtekről, mikroorganizmusokról, szövetekről, sőt magáról az emberi testről is. Tudom, hogy milyen az élő és milyen a holt. De nem tudom mégsem megmondani, hogy mi az élet.
- Én vagyok a feltámadás és az élet – felelte Jézus.
- Ezt már olvastam. Nekem is van Bibliám. Szoktam is olvasni, de mostanában egyre kevesebb értelmét látom. Nem használ semmit. Látom, hogy te is szoktad olvasni.
- Ezek az írások rólam szólnak. Hiszed-e ezt?
- Tudom, hogy az Írások Jézusról tesznek tanúbizonyságot, de miért kéne elhiggyem, hogy te vagy az?
- Azért, mert az én juhaim ismerik a hangomat. Te pedig az vagy.
- Mutass valami jelet, amivel meggyőzhetsz. Hiszen azt is olvastam, hogy mindenféle jelek lesznek földön és égen, mielőtt visszajössz.
- Az is egy jel, hogy most téged hívlak. Jöjj, kövess engem!
- Gyenge vagyok és fáradt. Éhes és kimerült. Élni sincs kedvem. Adj valamit ennem, hiszen azt olvastam rólad, hogy ötezer embert is meg tudsz vendégelni.
- Ehhez szükségem volna egy morzsányira az úrvacsorai kenyeredből.
- Azt a kis falatot egyből megettem. Vártam, hogy jóllakok vele és megnyugszom. Nem így történt.
- Egy morzsányi csak maradt belőle nem?
- Hacsak az úrasztala elé nem hullott belőle valami.
- Akkor menjünk, keressük meg! Kövess engem!
    Ádám tétován felállt. Minden szó ismerős volt neki, hiszen sokszor olvasta már. Most azonban Jézus szájából hallotta és tudta, hogy engedelmeskednie kell. Jóllehet erősen kételkedett abban, hogy valóban Jézus az, aki előtte megy. Útjuk egy hegyen át vezetett. A hegycsúcson megállt Jézus és így szólt:
- Nézz jól körül, mit látsz?
- A falunkat ott lent a völgyben. Ott áll a templom is, ahová igyekszünk.
- Milyen érzés itt lenni a csúcson? Hiszen erre vágytál titkon mindig. Megfejteni az élet titkát, amelyet előtted még senki nem fejtett meg. Szakmailag így szerettél volna a csúcsra kerülni. Szeretted volna, ha mindenki téged csodál. Most itt állsz a csúcson. Milyen érzés?    

(folytatjuk)

Vissza

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.