Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Előadás: Dr. Pálhegyi Ferenc - Útjelzőtáblák

2010.03.18

Kép A PLATONISTA EMBERKÉP

AZ ember teremtése

A Biblia emberképe

"Lélek" vagy "szellem"?

Az egész emberről van szó

 

 

 

 

Dr. Pálhegyi Ferenc

ÚTJELZŐ TÁBLÁK

Előadások a keresztyén pedagógiáról

Elhangzott 1995. június 26-29-ig Hajdúböszörményben
a pedagógusok csendeshetén

Kiadja az Országos Református Tanáregyesület

Debrecen, 1996

 

 

 

VII. A bibliai emberkép

 

A plátonista emberkép
 
Talán feltűnt egyeseknek, hogy a "spirituális" illetve a "pneumatikus” szavakat „lelki"-nek fordítottam, nem pedig "szellemi"-nek, ahogyan mostanában az Evangéliumi Kiadó (egyébként túlnyomórészt bibliahű) kiadványaiban olvashatjuk. A "pneuma" szó fordításának a problémájára később még rátérek. Egyelőre csak azt szeretném megjegyezni, hogy a "psziché" és a „pneuma” éles megkülönböztetését általában azok tartják szükségesnek, akiket megfertőzött a plátonista filozófia.
Milyen részekből tevődik össze az ember?
A Biblia szerint az ember egységes egész. Ennek az egységes egésznek az eredete azonban két forrásból adódik: az egyik "a föld pora", a másik "Isten lehelete". A teremtéstörténetben ugyanis ezt olvassuk:
 
 "Megformálta az Úr Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába." (1Móz 2,7)
 
 Egy másik bibliai könyvben pedig ez áll:
 
"A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta." (Préd 12,7)
 
 Mindkét idézet szerint az ember szubsztanciálisan két részből áll: 1. a föld porából, vagyis ugyanabból az anyagból, amelyből a látható világ minden más része is, és 2. Isten leheletéből, vagyis egy nem anyagi természetű alkotórészből.  (Egyébként a magyar „lélek” szó a "lélegzet” szóból ered, ami leheletet is jelent.)
Ugyanakkor keresztyén testvéreink egy csoportja (így az Evangéliumi Kiadó munkatársai, a Keresztyén Testvérgyüle-kezethez tartozók és a legtöbb "karizmatikus" csoport) a plátonista antropológia hatására az embert szubsztanciálisan három összetevőből állónak gondolja: test (szóma), lélek (pszüché) és szellem (pneuma).
Platón filozófiája sajnos már elég korán, az első századokban, megfertőzte a keresztyén gondolkodást. Ez abban az időben a Római Birodalom területén divatos filozófia volt. De hatása napjainkig érezhető. Néhány fontos mozzanatát szeretném kiemelni. Élesen szétválasztja egymástól az "égit" és a "földit", ami egyben azt is jelenti, hogy a "magasrendűt" az "alacsonyrendű"-től.
KépJól illusztrálja ezt a szemléletet Tiziano egyik képe: "Égi és földi szerelem". Egy kőpad vagy kút peremén, egymástól karnyújtásnyinál nagyobb távolságban két hölgy ül. Az egyiken hosszú, bő ruha van; szelíd, szép arca távolba réved. A másik meztelen; vonzó, telt idomokat tár a néző elé, az ölébe dobott kendő is (így érezzük) bármelyik pillanatban lecsúszhat. Tekintete a közeli környezetre irányul. Ebben a szemléletmódban a szerelem terén is szétválik egymástól a magas- és az alacsonyrendű, a fennkölt "platói" szerelem és az érzéki, testi vágy. Szeretném megjegyezni, hogy amikor a Biblia a szerelemről szól - például az Énekek énekében - azt nem platóinak mutatja be; a Bibliában soha nem válik ketté a "lelki" és a testi szerelem.
Ugyanezzel az éles szétválasztással függ össze Platónnál a lélek halhatatlanságának eszméje, amely a középkorban ahhoz az életszemlélethez vezetett, hogy a földi élet mindenestől alacsonyrendű, a test megvetésre méltó, a halál pillanatában a lélek kiszabadul börtönéből. Ezzel szemben a Biblia nem a lélek halhatatlanságáról beszél, hanem a test feltámadásáról. Az ember eszerint az örökkévalóságban is testben él, ott is test és lélek szétválaszthatatlan egysége. Természetesen a jelenleginél tökéletesebb, "dicsőséges" testről van szó.
Hogy mennyire nem bibliai, hanem plátonista az ember test-lélek-szellem (trichotóm) szemlélete, legvilágosabb kifejtésben Roland Antholzertől hallottam Dömösön tartott lelkigondozói szemináriumán.  Most is a tőle tanultakat igyekszem továbbadni. Ezen a héten egy szabad délutánon Visegrádra kirándultunk. Útközben föltettem előadónknak azt a kérdést, amely feleségem és köztem "teológiai" vita tárgyát képezte: „Fogunk-e a Mennyországban enni?" (Páromnak az volt a véleménye, hogy nem fogunk, legfeljebb az életfa leveleit.) Antholzer erre ezt mondta: „Természetesen fogunk enni, hiszen az Úr Jézus is evett feltámadása után, dicsőséges testében."  De akkor észrevette feleségem meglepődött arcát és igyekezett megnyugtatni őt: „De főzni néni kell. Hiszen az angyalok a szolgáló lelkek."
Most nézzük meg ezt az ábrát, amely a plátonista emberképet elfogadó keresztyének szemléletét tükrözi (köztük van Stokmeyer, Watchman Neo, Csia Lajos, Ungár Aladár és még sokan mások):

 Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A három terület között a szubsztanciális trichotómia szemlélete szerint is van összefüggés. De ez az, összefüggés csak a szóma és a pszüché illetve a pszüché és a pneuma között áll fenn. A szórna és a pneuma közti válaszfal nem átjárható.

 

 

 

 

 

 

Az ember teremtése
 
Idézzük fel most: még egyszer - Roland Antholzer vázlata segítségével: hogyan is jött létre az ember?
 Kép
 
 
 
Kifejezi ez az ábra azt, hogy az ember szubsztanciálisan nem három, hanem csak két részből áll, ahogyan a teremtéstörté-netben is olvasható. Ugyanakkor a pszichés funkciók olyan területen foglalnak helyet, ahol mindkét szubsztancia (szóma és pneuma) hatása érvényesül.
Antholzer szavaival: „Az ember szubsztanciálisan dichotóm, funkcionálisan pedig trichotóm lény."

Vissza

 

 

 

 

 

 

A Biblia emberképe
 
Ezt az egységes, szét nem darabolható, eredetében és szubsztanciálisan dichotóm, funkcionálisan pedig trichotóm embert a következőképpen ábrázolhatjuk:

 Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "föld porából" származó funkciókat vékony betűkkel, az "Isten leheleté"-ből eredőket pedig vastag betűkkel tüntettem fel az ábrán.

Talán nem szükséges részletesen kifejteni, hogy ennek a szemléletmódnak mi a jelentősege a gyakorlat számára, ezért csak utalok rá. Ha az embert kizárólag a "föld porából" eredőnek tekintjük, ahogyan az összes materialista antropológia, pneumatikus mivoltával együtt pneumatikus szükségletei is elsikkadnak. A testről és a pszichikumról élesen leválasztott pneuma feltételezése pedig életidegen vallásossághoz és miszticizmushoz vezethet.

 

 

 

 

 

"Lélek" vagy "szellem"?
 
Ha megér tettük az eddig elmondottakat, akkor azt hiszem: elveszítette a jelentőségét a ''lélek" és a "szellem" megkülönböztetésé a bibliai nyelvben, hiszen szubsztanciálisan nincs kettő, hanem csak egy. A kérdés csupán az, hogy a görög "pneuma" szót melyik magyar szóval helyes fordítani.
Mellesleg: úgy sejtem, hogy a "szellemeskedők" a német nyelv hatására ragaszkodnak a "szellemhez", miközben a germanizmustól kevésbé fertőzöttek még mindig azt éneklik, hogy "Jövel Szentlélek Úristen". Örvendetes, hogy megtanultak, németül, de kár, hogy elfelejtettek magyarul.
A Károli Bibliában természetesen a "lélek" szó szerepel, már csak azért is, mert a "szellem" szó abban az időben ismeretlen volt. A "szellem" nyelvújítási szó, Kazinczy Ferenc találta ki. Helyesen használjuk, amikor például szellemi munká-ról beszélünk. Aki kitűnő elmeéllel találó megjegyzéseket tesz, az "szellemes" ember. Jelzőként használva jelentése közelebb áll a német "geistig"-hez, mint a "geistlich"-hez. A keresztyén irodalomban ezt az utóbbit használják.
Ha egy idegen városban valaki a szellemi élet után érdeklődik, akkor valószínűleg az iskolába, a könyvtárba, a kultúrházba vagy a színházba küldik. Akit pedig a lelki élet érdekel, azt meghívják a keresztyén gyülekezetbe. Nem szellemi pásztoraink vannak, hanem lelkipásztoraink. A hitében megrendült embernek lelkigondozásra van szüksége, nem szellemgondozásra. "Szellemeskedő" testvéreink főleg erre az igére szoktak hivatkozni:
 
"Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek (görögben: a pszüché és a pneuma), az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." (Zsid 4,12)
 
 Ebből a mondatból azt olvassák ki némi szellemi akrobatikával (most helyesen használtam a "szellem" szót!), hogy a pszüchét és a pneumát szét kell választani. Pedig az éles kard hasonlatával a szentíró egyszerűen azt akarja kifejezni, hogy Isten igéje igen mélyre hatol. A közönséges kard csak a csonthártyáig jut el, a "kétélű éles kard" azonban áthatol a csonton is, szétvágja az ízületeket és bemegy a csontvelőbe.
Ennek a csoportnak a legfőbb érve az, hogy "a biblia eredeti szövege következetesen különbséget tesz a szellem és a lélek között" (idézet az Evangéliumi Kiadó egyik kiadványának kiadói megjegyzéséből). Ez egyszerűen nem igaz.
Roland Antholzer több igehelyet kigyűjtött annak igazolására, hogy az Újszövetség e szóhasználatban egyáltalán nem következetes. A "pneuma" és a "pszüché" szavak több ízben szinonimaként jelennek meg a szövegben, mint a mi hétköz-napi nyelvünkben a "burgonya" és a "krumpli". Lássunk ezek közül néhányat!
Mária énekében ezt olvassuk:
 
"Magasztalja pszüchém az Urat, és az én pneumám ujjong Isten, az én Hegváltóm előtt."
(Lk 1,46-47)
 
 Ha valaki erre azt mondaná, hogy Máriának a három közül két alkotórésze ujjong és magasztal, az csak azt árulná el ezzel, hogy nem ismeri a héber költészetben gyakori gondolatritmust, amivel a Zsoltárok könyvében és a prófétai könyvekben gyakran találkozunk.
A Gecsemáné kertben ezt mondja Jézus:
 
"Most megrendült az én pszüchém" (Jn 12,27).
 
Ugyanebben az evangéliumban egy fejezettel később ezt írja az evangélista:
 
"Jézus megrendült pneumájában" (Jn 13,21).
 
A Zsidókhoz írt levél szerzője ezt írja:
 
"...a Sión hegyéhez járultatok... és a tökéletességre jutott igazak pneumáihoz…” (Zsid. 12,22-24).
 
 A Jelenések könyve ugyanezt a látomást így írja le:
 
"... láttam az oltár alatt azoknak a pszüchéit... (Jel 6,9).
 
Fontos igehelyeken nem a "pneuma", hanem a "pszüché" szó szerepe], pedig a plátonista-trichotóm antropológia alapján azt várnánk. Jézus az 5Móz 6,5-öt így idézi:
 
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes pszüchédből, teljes elmédből és teljes erődből." (Márk 12,30)
 
 Vajon az következik ebből, hogy a pneumánkkal nem is kell szeretni Istent? Vagy arra a következtetésre lehet jutni, hogy az ember nem is három, hanem négy részből áll?
Nem kevésbé figyelemre méltó ebből a szempontból ez a mondat:
 
"Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani pszüchéteket" (Jk 1,21).
 
 Hát nem a pneumánk üdvözül? Meggyőződésem szerint, az egész ember üdvözül, akiben benne él Jézus. Az egész ember, mert testileg is föltámad a halálból.
Végképp váratlan, hogy a következő mondatban is a "pszüché” szót találjuk az eredeti szövegben:
 
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a pszüchét meg nem ölhetik." (Mt 10,28)
 
Magyarország nem nagy, mégis előfordul, hogy egy fogalomra más szót használnak a Dunántúlon, mint mondjuk a Nyírségben. Az Újszövetségi iratokat azon a görög nyelven írták, amely a Római Birodalom egész területén elterjedt. A távolságok abban az időben lényegesen nagyobbak voltak, mint ma, hiszen a közlekedés hajóval, lóháton és gyalogszerrel zajlott, nem volt telefon és rádió. Könnyen elképzelhető, hogy Antiókiában, ahonnan a keresztyén misszió kiindult, más beszédmód járta, mint mondjuk Rómában. Az Újszövetség következetes, de nem a szavak használatában, hanem Isten üzenetének hűséges közvetítésében.
 

 

 

 

 

Az egész emberről van szó
 
Ha nem esünk bele a szavak csapdájába, akkor jól megértjük ezt az Igét is:
 
"Szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul." (Rm 12,1)
 
 Remélem, senki nem gondolja azt, hogy csak a testünket kell odaadni Istennek, a lelkünket nem. Nyilvánvaló, hogy ez a mondat arról szól, hogy teljes önmagunkat adjuk át Istennek.
A Biblia mindig az egész emberről beszél. A test és a lélek szétválaszthatatlan. Mindenestől ki kell szolgáltatnunk magunkat Neki, hogy tökéletesként állíthasson maga elé "ama napon".
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.