Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009. május

2009.05.06

Kép  Az Ige üzenete

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL
KOVÁCS ATTILA

Vakablak

Csak egy A N Y A ?

Internetfigyelő

KÖNYVAJÁNLÓ

HÍREK A GYÜLEKEZET ÉLETÉBŐL

 

 

 

 

 

NYOMTATHATÓ VERZIÓ 

 

Az Ige üzenete

„…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8)

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének és az Egyház születésének ünnepe. A gyáva, tagadó, menekülő tanítványokból bátor hitvallók lettek, amikor a Szentlélek betöltötte a szívüket, életüket. Húsvétkor ez még elképzelhetetlen volt, akkor a feltámadás tényének elfogadásával próbáltak megküzdeni, néhány hét után pedig átélték a megígért csodát.
Egészen nyilvánvaló volt a Szentlélek munkája ezeknek a tanítványoknak az életében. Lehet, hogy olykor mi is vágyunk ilyen bátorságra. Milyen nagyszerű lehet több ezer ember előtt úgy bizonyságot tenni a Szentlélek erejével Krisztusról, hogy háromezren azonnal átadják a szívüket és megtérnek.
A Szentlélek ereje azonban nem csak ilyen nagy és jelentős alkalmakra, eseményekre adatik a Krisztus követőinek. Adatik a nagyon egyszerű, szürke hétköznapokra is, amikor lelki harcainkat harcoljuk. Amikor Krisztus erejével önmagunk – indulataink, irigységünk, parázna gondolataink, vágyaink, stb. - felett szeretnénk győzni. A Szentlélek segít nekünk akkor is, - ha kérjük - amikor utak és lehetőségek közül kell választanunk, döntenünk. De akkor is a Szentlélek munkálkodik bennünk, amikor erőnk feletti utat, szolgálatot készít nekünk a mi Urunk. A Szentlélek munkálja bennünk az akarást, a jóra való hajlandóságot.
Krisztus áldozócsütörtökön a mennybement, ahonnan eljön majd az idők teljességében ítélni eleveneket és holtakat. A Szentháromság harmadik személye – a Szentlélek - által pedig közöttünk és bennünk lehet Isten országa. A Szentlélek „köti össze” Krisztust az övéivel, aki vezérel, aki vigasztal, aki elvezet az igazság megismerésére és aki tanácsol.
„Jövel mi hozzánk is, részeltess ajándékidban, lakozzál mibennünk, mint élő templomaidban! Adj hitet, adj jó reménységet, adj szentid között egyességet, békességet és idvességet.” (376. dicséret)      

Marti Márta ref. lp.

Vissza

 

 

 

 

 

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL: KOVÁCS ATTILA

 

KépMély megtiszteltetés számomra, hogy ezen színvonalas gyülekezeti újság hasábjain bemutatkozhatom. Kovács Attila vagyok, a templommal szemben lakom, légvonalban talán közelebb, mint a lelkészi lak.
Polgári családban nőttem fel: édesapám evangélikus vallású kémia-biológia szakos tanár volt, mégis igazán ismertté az ország leggazdagabb csiga és kagylógyűjteménye tette. Anyám hitét gyakorló római katolikus gyógyszerésznő.
Annyiban követtem szüleim példáját, hogy én is pedagógus lettem, érdeklődésem a nyelvek iránt bontakozott ki. A kötelező oroszon és németen kívül megtanultam az Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi népének nyelvét, és mint amatőr orientalista elkezdtem foglalkozni a török és albán nyelvvel is. Volt szerencsém többször beutazni a kis balkáni országot.
Majd 20 év tanítás után úgy hozta az élet, hogy egy esztendeje múzeumpedagógus és tárlatvezető lettem. Úgy látszik, nem enged a Jóisten elfordulni a pedagógus pályától. Dolgoztam már a felnőttoktatásban nyelvóraadóként a TIT-ben, de ez még érdekesebb feladat és nagyobb kihívás számomra.
Néhányan megjegyezték ironikusan, hogy én biztosan kényelmi okokból lettem református, hiszen elég a második harangozás után elindulni a templomba, hogy odaérjek, és nem kell korán kelnem vasárnaponként. A valóság azonban ennél bonyolultabb. Kisgyermekként átjárogattam a vasárnapi istentiszteletekre. Lelkileg hatottak rám Szabó Géza tiszteletes szavai és Erzsike néni harsány éneke, ami annak a 2–3 főnek szólt, akik azokban az időkben délutánonként eljártak az alkalmakra. Aztán ’79 nyarán, 9 évesen felvitt Géza bácsi a toronyba. Erzsike néni pedig csak nekem szólaltatta meg az orgonát, és én büszke voltam, hogy fújtathattam a monumentális hangszert, nem lábbal, hanem egész testemmel mozgatva a pedált.  Egyik kezemet Isten fogta, amidőn ide vezérelte utamat, másik kezemet pedig anyám, aki a katolikus templomba vitt. Apám azonban büszke volt rám, hogy a protestantizmus felé vonzódok. Ő esténként zongorán kísérve fennhangon énekelte közös zsoltárainkat és mindig is az ökumenizmus jellemezte, amit én is szilárdan vallok, mindenféle vaskalaposság és konzervativizmus nélkül.
Szóval évekig átjártam, inkább szöktem, mert megértettem, hogy a ’70-es években tanár-gyereknek nem volt tanácsos templomba járnia. Persze
nem tiltották, inkább boldogan figyelték, hogyan munkál bennem a Szentlélek.
Semmire nem kényszerítettek soha, de személyes példaadásukkal szüleimnek sokat köszönhetek mind gondolkodásmód, mind hitélet terén. Kamasz koromban tanulmányoztam jezsuita, lutheránus, antitrinitárius tanokat, végül a kálvini eszme mellett döntöttem. Ezt 1997-ben konfirmáció alkalmával szentesítettem is. A felkészítést a Csaholczi házaspárral folytatott gyakori teológiai beszélgetéseink jelentették, amik sok hasznos hitigazságra világítottak rá. Örömmel járok azóta is az alkalmakra, látványos a gyülekezet átalakulása, színesedése, számbeli gyarapodása. Büszke vagyok, hogy a gyülekezet tagjaként sok jó testvérre és néhány igaz barátra leltem. A Marti lelkészházaspárban pedig nem csak jeles hitéleti vezetőket, de kedves és jó szomszédokat is megismerhettem.

 

Vissza

 

 

 

 

 

 

Vakablak

Kép Nyolcan szorongunk egy fülkében, amikor a vonat elindul. Savanyú, dohányfüstös szag leng körbe, a repedezett műbőr huzaton sör foltjára ragad a nadrág. Téli reggelt utálva, csipás szemmel bámuljuk egymást, újságba, könyvbe, csöndes közönybe menekülünk a hosszú út elől.

Azt mondtam,  nyolcan?  Újraszámlálás – csak hét és fél. De az a fél – aki talán hatéves, lányforma, pici, de kövér csomó – a leghangosabb. Mit foglalkozik ő azzal, hogy a vonatokból rég kihullt a beszélgetés jó szokása, hogy pirospozsgás parasztasszonyok harsány nevetésére, kosarukból káráló csirkékre, kockás kendőből kihajtogatott, szalonnás uzsonnákra, a bicskával viaskodó hagyma sikolyára, morcos munkások bajusz alatt elmormogott panaszára már csak a legvénebb vonatkoptatók emlékeznek. Kérdez, beszél, és újra kérdez rendületlenül. – És anya, miért van sötét? És a sötét szebb vagy a világos? És miért ég a lámpa?
Az öklömnyi fej nem is látszik. Anyja mögül, az ablakhoz préselődve lövöldözi kérdéseit. A mama persze válaszol, mi meg egymást nézzük, és az ismeretlenség sorompóit máris átugorjuk ki nem mondott, de közös ítéletünkkel: "Na, ebben a gyerekfejben is hígan lötyög az ész." – És kiértünk már a városból? És mi a szebb, a város vagy a falu? Vagy a tanya?
"Hát ha ez így megy Pestig!?" Százhúsz kilós szomszédom persze nem méltatlankodik. De orrából egyre vadabb szuszogás tiltakozik.
– Már kint vagyunk a mezőn? A fülkében utolsóként helyet kérő, negyvenéves szépség már válaszolna: "Igen, kislányom, már kint vagyunk a mezőn, ahol fehérre meszelt tanyák kacsintanak a vonatra, sík a föld, és tavasszal majd a fű nő" – de a negyven évhez igen sok jólneveltség is tapad. Tíz ujjal gyűri az újságot, de legalább nem fújtat, legfeljebb dühvel harapja meg az ajkát fényesítő csókálló rúzst.
– És tehenek is legelnek a mezőn? Már mindenki a pusztát bámulja. Tehén sehol. Ezt persze megtudja az anyjától is, aki még mindig udvarias. Pontos válaszait halkan – egyre halkabban – suttogja a hóna alá, ujjai zavartan kuszálják a kis hajcsomót.
– És miért nincs most tehén a mezőn? "Mert tél van, és fázik" – kiabálnám én is, a kövér is meg a szépasszony is.
– Mert tél van, és hideg – válaszolja az anyja, majd riadtan felnéz. Sok száz bocsánatkérés gördül ki a szeméből. Vagy inkább csak egy könnycsepp? – A tehén, ha legel a mezőn, látja a vonatot? – Igen látja.
A tehenek között nincs egy vak se? – Hát szóval… Tudod… Azt hiszem, nincs.
Kép – És az emberek között akkor miért? És anyu, én miért vagyok vak?
Csönd. Kétszáz kilós, vastag csönd a vállakon. Egészen az ülésig nyomja a hátunkat. A szerelvény vége Félegyházától búcsúzik, amikor a szépasszony egy kérdéssel löki le végre a súlyt.
- Kislány, ismered a mesét Mehemedről meg a három tehénről? Mert én szívesen elmesélem, ha akarod. És bő török bugyogójában, turbánnal a fején beül közénk Mehemed, ki sosem látott tehenet. A vak kislány nevetésétől meghalnak homlokunkon a ráncok, arcunkat átrajzolja a mosoly. A szépasszony süteménnyel kínál, a kövér még azt is észreveszi, milyen szépen táncol a tanyák kéményén kisurranó füst.           

            Bátyi Zoltán

Vissza

 

 

 

 

Csak egy A N Y A ?

 

KépEgy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát.
- Arra gondolok, - magyarázta az adategyeztető, hogy van-e munkája, vagy csak ..?
- Természetesen van munkám! - csattant fel a nő. - Anya vagyok.
- Nincs 'anya' kategóriánk foglalkozásként. A 'háztartásbeli' fedi le ezt. - mondta az adatfelvevő segítőkészen.
 
Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például  "Hivatali kikérdező" vagy  "Városi adatfelvevő".
- Mi a foglalkozása? - kérdezte. Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam? Nem tudom. A szavak egyszerűen kibuggyantak belőlem.
- Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként. - A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.
- Megkérdezhetem - mondta a nő érdeklődve -, egész pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok:
Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem?) laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak), és van már négy kreditem is. (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?) és gyakran dolgozom 14 órát egy nap (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, "átlagos" foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz.
Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig. Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt.
Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja. Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára.                       

                                           Forrás: Internet

 

Vissza

 

 

 

Internetfigyelő

 

Kálvin Emlékévek 2009-2014

(http://kalvinev2009.reformatus.hu/index.php)

KépEzen a honlapon a Kálvin Emlékévek programsorozattal kapcsolatos információkat találhatja meg az internetező olvasó:
A Kálvin János és a Reformáció menüpontban a két téma köré csoportosítható írásokat gyűjtik össze a szerkesztők, hazai és külföldi szerzők „tollából” egyaránt.
A Kiadványok menü alatt Kálvin különböző témákban megjelent írásait, életével, munkásságával kapcsolatos könyveket, kiadványokat ajánlanak figyelmünkbe, melyeket az interneten keresztül meg is rendelhetünk
A honlapon e-mail címünk megadásával igényelhetjük a szerkesztők hírlevelét, mellyel rendszeres tájékoztatnak minket az aktualitásokról.
A honlapon természetesen megtalálhatók az éppen aktuális hírek, programajánlók. Ezek közül kiemelem, a Tekintse meg a "Kálvin 500 éve" kiállítást Debrecenben, a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtárban! című ajánlót:
A „Kálvin János 500 éve”cím magába foglalja a francia származású genfi reformátor életművének az európai és a magyar kultúrára gyakorolt megtermékenyítő hatását és az évszázadokon át fennmaradt tárgyi emlékek sokaságát. A kiállítás tudatos választás eredményeként a kálvini reformáció megkerülhetetlen központjába, Debrecenbe került megrendezésre, ahol 1567-ben a reformáció magyarországi kálvini ága elfogadta a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást, amelyek Kálvin János szellemében fogantak.
A Debreceni Református Kollégium a 16. század közepétől szorosan kötődik a helvét reformációhoz. A Kollégiumi Nagykönyvtár a kiállítás számára méltó helyszínt biztosít 500 év tárgyi emlékeinek bemutatására, amelyek az egyháztörténeti muzeológiai szempontjai szerint történeti forrásértékük szerint kerültek kiválasztásra.

A kiállítás 2009. október 31-ig tekinthető meg.                            

     Futó Zsolt

Vissza

 

 

 

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 

KépDr. Huszár Pál: Kálvin János
élete, teológusi, reformátori és
      egyházszervezői munkássága (1509-1564
)
Kálvin Kiadó, 2009, 1800Ft
Ebben az évben ünnepeljük Kálvin János születésének 500. évfordulóját. A Magyarországi Református Egyház Zsinata már 2007-ben megalakította a Kálvin János Emlékbizottságot dr. Márkus Mihály püspök elnökletével. Az évfordulós ünnepségek, kiállítások, pályázatok mellett tanulmánykötetetek, Kálvin újranyomtatott ó- és újszövetségi magyarázatai, teológiai munkásságát tartalmazó kiadványok és egy vadonatúj életrajz megjelentetésével emlékeznek meg Genf reformátoráról.
Az életrajzi kötet szerzője, dr. Huszár Pál a Zsinat világi elnöke, akit reménység szerint személyesen is megismerhetünk szeptember 19-én, mint a második félévi megyei presbiteri konferencia előadója.
Személyes hangvételű bevezetőjében figyelemre méltó megközelítést tár elénk arról, hogy a Kálvin nevéhez kapcsolódó sztereotípiák (a kettős eleve elrendelésről alkotott keserű elmélete: Isten egyeseket üdvözülésre, míg másokat kárhozatra ítél; részvétele Szervét Mihály kivégzésében) ellenére „nálunk, Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében őrizzük a legpozitívabb képet Kálvin Jánosról. … itt található a legtöbb Kálvin-szobor, a legtöbb Kálvin tér, Kálvin utca. Egyetlen más országban sincs belőlük annyi, mint nálunk.”
„Kálvin sokféle betegségtől meggyötört teste, Istennel folyamatosan kapcsolatban lévő lelke és győzedelmes hite rendkívüli munkabírást tett lehetővé az aprótermetű, sokat betegeskedő, a táplálkozást inkább valamiféle elkerülhetetlen nyűgnek tekintő genfi reformátor számára. Pillantsunk bele egy napjának elfoglaltságaiba…: 
Amikor megjelent a küldönc, hogy elvigye könyvem első részét, húsz hasábot kellett újra elolvasnom. Ezután megtartottam órámat, prédikáltam, megírtam négy levelet, el kellet simítanom egy nézeteltérést, és több mint tíz látogatót kellett fogadnom, akik különböző kérdésekkel kerestek föl. … Nem emlékszem rá, hogy ideérkezésem óta akadt volna két nyugodt órám.        

                                          Tar Krisztián

Vissza

 

 

 

 

 

Interaktív

 

Interaktív rovatunkban ismét egy Kaján Tibor karikatúrát láthatnak. Címe: A kiűzetés. Az általa keltett gondolatokat legfeljebb fél oldal terjedelemben leírva várom az „Élővíz” feliratú dobozba, vagy villámpostán az elovizszerk@feemail.hu címre, lehetőleg május 31-ig.
Örömmel tapasztaltam, hogy Petőfi Kánaánra vonatkozó sorai Butyka Zsolt nevű olvasónkat levélírásra késztették. Értékes gondolataiból az alábbiakat idézem:
Petőfi, ha mai világunkban körülnézne, dacára a „tudásalapnak” és a nagy demokráciának, joggal lehetne elégedetlen.
Tudásunk és társadalmunk csak akkor lesz biztos és gyümölcsöző, ha kiegészül a Lélek bizonyosságával és a Krisztusba vetett hittel. Akkor Isten országa valóban köztünk lesz: szívünkben, lelkünkben, bennünk.”
A „Bibliai nevek és fogalmak” című kötetben (Primo Kiadó 1988) KÁNAÁN címszó alatt ezeket találjuk:   = lapály, mélyföld; megalázás, leigázás.
1.) Hám (1) fia, Noé unokája, akinek utódai Kánaán (2) földjén telepedtek le (1Móz 9,18.22;    10,6.15-18).
2.) Palesztina ősi neveinek egyike, a kananeusok földje, amelyet később az izráeliták elfoglaltak tőlük. Az „Amarna-levelek”-ben (kb. 1400 Kr.e.) ez a név a föniciai tengerpartot jelöli. Mózes könyveiben és Józsué könyvében a kananeusok jelentik egyetemesen mindazokat a népeket, amelyek Izrael (2) előtt ott laktak, beleértve a Jordántól keletre lévő vidéket. Az izráeliták soha nem tudták őket földjükről teljesen kiirtani.
Úgy tűnik tehát tévút, ha valaki úgy gondolja, hogy az „Ígéret földje” valami konkrét, meghatározható helyű, nagyságú, értékű földterület lehet.

Dr Kürthy Csaba

  Vissza

 

 

 

HÍREK A GYÜLEKEZET ÉLETÉBŐL

Ø      A gyülekezet vezetősége néhai Zsíros József harangadományozó sírját megkoszorúzta.
Ø      A presbitériumban döntés született, hogy a gyülekezeti terem újraburkolása PVC-vel történik, reménység szerint a nyár folyamán.

Vissza

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.