Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009. február

2009.02.06

Kép    Az Ige üzenete

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL:
FRANKNÉ NEMES GIZELLA

Jób „kárpótlási perének” tanulságai

Tisztújítás az egyházunkban

KÖNYVAJÁNLÓ

Internetfigyelő

 

  

Az Ige üzenete

”Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” /Gal 3,27./

A világban számtalanszor látjuk az egyesülési igényt. Tűnjenek el a határok, ne legyen különbség. Egyesüljenek országok, nemzetek, vallások. De mégsem megy. Valós és szimbolikus az, hogy a légiessé váló osztrák-magyar határon a mi oldalunkról behajtókat tilos tábla fogadja, míg onnan akár kombájnnal is át lehet jönni aratni… Valahogy a különbségek előbb utóbb felszínre törnek és hiába kiáltják ki bűnbaknak azokat, akik ezt kimondják, attól azok még léteznek.

Nem vagyunk egyformák még akkor sem, ha a globalista ízlésformálók erőteljesen munkálkodnak. Az ok teljesen egyszerű, mindenki mást gondol magáról. Hiába tekintünk magunkra úgy, mint ugyanannak az Istennek a teremtményeire, mégis a másik lenézése vagy fölértékelése az általános. Csakúgy mint a galatáknál, akik közül fölnéztek sokan a zsidókra és azt akarták, hogy mindenki prozelitává legyen és csak a következő lépcső a keresztyénség. Természetesen a zsidók örömmel szolgáltatták ehhez a szellemi muníciót, kivéve egyet: Pál apostolt, aki újjászületése után kárnak és szemétnek ítélt mindent. A szeretett gyülekezetét konkrétan is intette ”óvakodjatok a megmetéltektől!Fil 3,2”, hiszen akinek saját igazsága van, az ettől mindenre felhatalmazottnak érzi magát, legyen az férfi vagy nő munkaadó vagy munkavállaló, zsidó, palesztin, cigány, amerikai vagy magyar. Valódi megoldást csak az hozhat, ha fölismerjük azt, amit Pál: mindenki bűn alá rekesztett és megváltásra szorul. Krisztus nélkül mindnyájan elveszettek vagyunk. Egyedül ez az a közös alap, amire lehet egy határtalan közösséget építeni. A különbözőségek csak a kegyelembefogadottaknál tűnnek el.

Egység csak Krisztusban van! Mi se keressük ezt máshol!

Marti Miklós ref.lp.

Vissza

 

 

 

 

 

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL:
FRANKNÉ NEMES GIZELLA

KépMegtisztelő számomra, hogy a gyülekezeti újságon keresztül bemutatkozhatok.

Békéscsabán születtem, áttelepített szülők gyermekeként. Apai és anyai nagyszüleim – a családtagokkal együtt – 1947-ben, a felvidéki lakosságcsere következtében kerültek Békéscsabára. Mindkét család tősgyökeres református család volt, több generációra visszamenőleg.

Gyermekkoromban kétféle nevelést kaptam, az iskolai mellett számomra természetes volt az otthoni, református hagyományokat tisztelő, vallásos nevelés, melyhez hozzátartozott a vasárnapi istentiszteleteken való részvétel. A 60-as években Jaminában, ahol a szüleimmel laktam, nagyon kis létszámú volt a gyülekezet, azok közül is nagyon kevesen jártak istentiszteletre, de ennek ellenére Szabó Géza akkori lelkipásztor fáradságot nem ismerve, minden vasárnap a szolgálati mopeddel kijött Jaminába és igehirdetéssel szolgált a 10-12, esetleg 15 fős kis közösségnek. Az istentiszteleteknek nem volt állandó helye, hol iskolai tanteremben, hol a konyhában gyűltünk össze, de arra is volt példa, hogy az egyik presbiter lakásán kaptunk helyet. A városi gyülekezettel csak szeretetvendégségek alkalmával találkoztam. Ez egészen addig tartott, amíg a megváltozott közlekedési viszonyokra tekintettel vállalhatóvá nem vált a vasárnapi beutazás és ekkor már részesei lehettünk a templomi istentiszteletnek. A parókián tartott konfirmációs felkészítés volt számomra az első kapocs a városi gyülekezettel. 14 éves koromban konfirmáltam.

A hivatásom megválasztásában szintén a családi hagyományokat követtem. Édesapám korai halála és az érettségi megszerzése után a közigazgatásban helyezkedtem el, és munka mellett szereztem diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Azóta is köztisztviselőként dolgozom, jelenleg az állami adóhatóságnál.

Egy ideig Budapesten éltem a férjemmel, ott született a fiunk Péter, akinek a csonka családban való felnevelését édesanyám tevékenyen segítette. Igyekeztünk hitben és szeretetben felnevelni őt.

Az egyik vasárnapi igehirdetést követően értesültem arról, hogy újjá szerveződik a gyülekezeti énekkar. Úgy éreztem, hogy ott a helyem. 1996 februárjától a több mélypontot is megért, de mindig talpon maradt énekkar tagja vagyok. A munkahelyi elfoglaltságok és a magánéleti kötelezettségek, feladatok mellett szolgálatnak tekintem a próbákon való részvételt és a fellépést, még akkor is, ha az szerényebben sikerül.

Nagy megtiszteltetés volt számomra a presbiteri tisztségre való felkérés, jelölés, majd pedig megválasztásom. Akkor úgy éreztem, hogy fiatal vagyok még a tisztségre, ma pedig úgy érzem, nincs elég időm erre a felelősségteljes munkára. 2000-től vagyok a presbitérium, 2006-tól pedig a Számviteli Bizottság tagja. Legjobb tudásommal igyekszem segíteni a testület munkáját és a felelős döntés meghozatalát.

Az én életemet sem kerülték el a küzdelmek és próbák, melyeket a sok szép és jó mellett szintén Istentől kaptam. Ő adott, és ad ma is hitet és erőt a mindennapokhoz, a megpróbáltatások elviseléséhez. 17 éves koromban nagyon nehezen értettem meg azt az igét, melyet édesapám temetése után kaptam a testvérétől, hogy „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van”. Ezzel a hittel élem ma is az életet.

Hálás köszönet a bemutatkozásért, egy kis gyülekezet történetért, lelkesítésért, őszinteségért.

Vissza

 

 

 

Jób „kárpótlási perének” tanulságai

 

„Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot, mint azelőtt.”

/Jób könyve 42:42/

 

Jób könyvét nemcsak a zsidó szellem mesterművének, hanem a világirodalom egyik drágagyöngyének is tartja a Sylvester-féle Bibliai Kézikönyv, mely szerint Jób könyve egyike azoknak a költői vallomásoknak, melyek változatlan fenséggel állnak az idők változásai felett, mégpedig azért, mert az emberi lét legmélyebb titkait utolérhetetlen tökéletességgel juttatják kifejezésre.

 A feddhetetlennek tűnő és – ennek ellenére nagy nyomorúságoknak kitett Jób magyarázatot kér Istentől. Ezt a kétségbeesett magyarázat-kérést úgy is el lehet képzelni, hogy „kárpótlási pert” kezdeményez Istennél. Három gondolatot próbáljunk kiemelni ebből a „perből” a tanulságok levonásával.

Jób valószínűleg nem sejtette, hogy a Sátán provokatív közléssel állt Isten elé: „Nem ok nélkül féli Jób az Istent.” Jób becsületes, istenfélő életét az Úr számos látható jellel nyugtázta, melyből saját maga és a környezete is levonhatta a következtetést: érdemes így élni, hiszen megvan a jutalma. Akik látják ezt, azok számára magától értetődő lehet a következtetés: ha a biztonság, a jólét, a kiegyensúlyozott élet hátterében egy ilyen kapcsolat felfedezhető, akkor fel lehet tételezni, hogy „érdekviszonyról” van szó. A Sátán mindenesetre úgy gondolja, nem lenne jó, ha ilyen pozitív példa hatására sokan választanák ezt az életformát és mielőtt nagyobb baj lenne. Meg kell próbálni megrendíteni Jób hitét abban, hogy a kegyes élet feltétlenül és automatikusan gondtalansággal jár - bizonytalanná kell tenni ezt az érdekviszonyt! Vajon mi érdekviszonynak tekintjük-e Istennel való kapcsolatunkat? Mi az indítéka keresztyén életünknek? Jób korlátja az Ószövetség korlátja volt. Ennek az érdekviszonynak a ma érvényes távlatát a Jézus Krisztus áldozatában kapott ajándék nyitotta meg. Ettől kezdve nem lehet emberi érdemről és érdekről beszélni. Az indíték, a kiválasztó szeretet Isten érdeme, a kapcsolatot pedig a hit által elfogadható kegyelem működteti. Ha felismerjük ezt a lehetőséget, akkor a legnagyobb próbatételek sem ingatják meg életünket és eltekintünk a „kárpótlási perektől”.

A második gondolat az, hogy a megpróbáltatások, nehézségek során nem kell mindig okot keresni.  A kor vallásos teológiája nem volt elég Jób szenvedésének megértéséhez. A bölcsességkönyvek között számon tartott írásban a bölcsesség alapjára épített optimizmus meginog: úgy is lehet mondani, hogy a bölcsességbe betör az irracionalizmus. Isten úgy döntött, hogy minden ok nélkül engedi Jób tönkretételét. Jóbnak arra a felismerésre kellett eljutnia, hogy szabaduljon fel az önsanyargatás kínjaiból és az azért volt nagyon nehéz, mert Krisztus előtt időben élt. Az a csodálatos lehetőség a mi életünkben, hogy nem kell hiábavaló erőfeszítésekkel, önigazolási próbálkozásokkal még hajszoltabbá tenni napjainkat, mert tudhatjuk, hogy életünk minden eseménye mögött Istennek az a szándéka, hogy magához vonzzon még közelebb bennünket. Életünk minden eseménye egy-egy lépés a Felé vezető úton. Ha ebben a tudatban élünk, akkor ez is segít a „kárpótlási perekről” való lemondásban.

A harmadik gondolat arra vonatkozik, hogy ha mindezek ellenére perbe szállunk Istennel, hiszen emberi természetünk nem jelenthet garanciát a váratlan nehézségek és indokolatlannak tűnő próbatételek feldolgozásában, akkor érdemes figyelni Jób megoldására. A per végén Jób halálosan elfáradt az érvelésbe, bízik ártatlanságában, igazi választ nem kapott, reménye azonban végig megmaradt, hogy Isten igazságot fog szolgáltatni. A történet végén úgy tűnik, Isten közelsége eljuttatta annak a felismerésére, hogy túl szűk keretek közé zárta Istent. Világossá vált számára, hogy Istenben vakon meg lehet bízni és ettől kezdve nincs szükség további önigazolásra. Isten akkor vetett véget Jób szenvedésének, amikor Jób elfogadta a szenvedést és megbocsátott barátainak.

Mikor zárulhat le tehát a per? Amikor az ember nem akar többé vitázni Istennel.  Jób eljutott ebbe az állapotba és elvette jutalmát: Isten jobban megáldotta, mint azelőtt.  A mi életünk nehéz kérdésinek megoldásához is ez lehet a kulcs: az Istennel való megbékélés. A bíztatást pedig az adja, hogy Isten már megteremtette a békéltetés megvalósulásának feltételét – Jézus váltságának ez volt a célja. A mi lehetőségünk ennek boldog elfogadása, és akkor zúgolódás, békétlenség, szemrehányás nélküli, kárpótlási perektől mentes, Istentől még jobban megáldott lehet az életünk. Ehhez a fontos döntéshez kérjük a Szentlélek megújító erejét.

Dr. Tóth János

Vissza

 

 

 

 

Tisztújítás az egyházunkban

A presbiteri ciklus felénél egyházmegyei és egyházkerületi szinten is választások voltak. Az elmúlt ciklusban az egyházkerületi tanácsban Képíró Imre presbiterünk tevékenykedett. Ez a grémium hozta kerületi szinten az érdemi döntéseket. A kerületi közgyűlés tagja volt és maradt gondnokunk. Jómagam egyházmegyei tanácsosként szolgáltam, amely feladat folytatása alól kértem a felmentésem, ugyanis a megye gyülekezeteinek az életét kellett vizsgálni és megyei szinten a döntéshozatalban kellett részt venni, amihez azt hiszem túl fiatal vagyok. Ebben az új ciklusban, ami 2014. végéig tart, Jenei Imre Kálmán testvérünket tűzvédelmi előadónak kérte föl az esperesünk és erősítette meg ebben az egyházmegyei közgyűlés. Kerületi közgyűlési küldöttének Balogh László gondnokunkkal, Képíró Imre presbiterünkkel együtt lettem megválasztva Csabáról, így egy évi egy-két alkalommal ülésező, hatáskörét zömében az egyházkerületi tanácsra átruházó testület tagjai lettünk, amely január 27-én tartotta alakuló közgyűlését 128 alkotótaggal. Az egyházkerület vezetéséből koruk miatt visszavonultak Nagy László főjegyző, egykori gyulai esperes és Virágh Pál főgondnok.

Azonban amire már régóta nem volt példa, hogy a megye világi képviseletét a Magyarországi Református Egyház Zsinatában dr. Tóth János presbiterünk láthatja el, amely tisztséget a gyülekezetek presbitériumainak 97%-os támogatásával nyerte el. A Zsinat egyházunk olyan törvényalkotói szintje, amelynek döntése és iránymutatása az egész Református Egyházunkra érvényes.

Ezév május 22-én a Kárpát-medencei Alkotmányozó Zsinat legyűrve a trianoni szétszakítást megalakul. Reméljük szorosabb lesz az együttműködés és nem csupán egy jelképes esemény lesz. Ehhez kötődő debreceni eseményekre gyülekezetünk tagjait is várják.  

Marti Miklós ref.lp.

Vissza

 

 

 

 KÖNYVAJÁNLÓ

 

KépGilbert le Mouël:

Isten a metrón

(részlet)

 

Ötödik állomás

 

Dél körül járt az idő, amikor Isten ismét belépett egy szerelvénybe. Hátul, a kocsi végében szerelmespár csókolózott, s mint a szerelmesek általában, úgy érezték, mintha egyes-egyedül lennének az egész világon.

*

Isten előre tudta, hogy a fiú meg a lány újra megfeledkeznek majd az állomásról, ahol le kellene szállniuk, de nem figyelmeztette őket, hadd maradjanak még egy ideig földi mennyországukban. Boldogok voltak a fészekben, amelyet a sokaság ölén raktak maguknak, megszűnt számukra az idő, és nem gondoltak semmire, csak egymásra. Isten pedig elmosolyodott, mert kedvelte a szerelmeseket.

*

Az esküvőn majd, amikor ezek ketten egybekelnek, ő is ott lesz, hisz mindig ott van, ahol az emberek szeretik egymást, mindig jelen van, amikor a szerelem ünnepét ülik.

Mosolyogva gondolt vissza a kánai menyegzőre, ahol borrá változtatta a vizet, és elhatározta, ha e szerelmespár esküvőjén is elfogyna a bor, gondosodik majd arról, hogy megismétlődjön az egykori csoda.

*

Étoile volt az állomás neve, ahol Isten kiszállt a szerelvényből. Éppen indulni akart a folyosók labirintusa felé, amikor váratlanul egy férfi - úgy negyvenéves lehetett - hangtalanul összeomlott a közelében a peronon.

*

Férfiak és nők siettek el mellette a kijárat felé, csak kevesen álltak meg egy pillanatra, de őket sem az elalélt személy érdekelte, hanem az esemény, amelyről majd mesélhetnek a hivatalban, ahol sohasem történik semmi, és szinte bele lehet halni az unalomba.

*

Egy asszony tört magának utat a tömegben, lehajolt a szerencsétlenhez, egy orvos határozottságával tapogatta ki pulzusát, majd fölegyenesedett, és odaszólt egy jól öltözött férfihoz, hogy ne tátsa itt a száját, inkább menjen, s hívja a mentőket.

*

Isten alázatosan fölajánlotta segítségét, az asszony azonban csak a fejét rázta: - Késő - mondta csendesen -, itt már nincs szükség a segítségre.

*

Persze, Isten maga is tudta, hogy a peronon fekvő férfi szíve felmondta a szolgálatot. Fölemelték és a padra fektették az elalélt testet, s miközben találkozott a tekintetük, Isten döbbenten vette észre, mennyire hasonlít az orvosnő Máriára, a názáreti Máriára: ugyanaz a szem, ugyanaz a tettrekészség és ugyanaz a gyengédség sugárzott belőle.

*

Visszaemlékezett a Golgota felé vezető útra, a kereszt terhére és a keresztre feszítésre, maga előtt látta Mária anyai, aggódó, de egyben megértő tekintetét, szinte ismét hallotta vigasztaló szavait. Igen, Mária is anya volt, asszony, s mint minden nő, ösztönösen gyűlölte az erőszakot. Ugyanazt a tekintetet fedezte fel most az orvosnő szemében, amelyet a Golgotán látott Mária szemében.

*

Egy férfi tört magának utat a tömegben, úgy harmincéves lehetett és pap volt, ezt azonban csak Isten tudta, mert újabban a papok közül sokan olyanok lettek, mint ő maga: inkognitóban éltek és dolgoztak az emberek között.

*

A pap sietett, mert Gennevilliers egyik gyárcsarnokában dolgozott, s munkahelyéről nem késhetett. Mivel azonban pap volt, letérdelt az elhunyt mellé, kezével keresztet rajzolt a levegőbe, csendben imádkozott, majd így szólt: - Isten, aki szeret téged, adja meg neked az ő békéjét és az örök élet dicsőségét! - Amen - mondta erre Isten az egész közösség nevében.

*

A pap csak egy futó pillantást vetett a mellette álló személyre s arra gondolt, ez biztos keresztény, éspedig jó keresztény, hisz ismeri az egyház imáit. Aztán szó nélkül felállt, hogy folytassa útját Gennevilliers felé, ahol a gyárcsarnokban osztja majd meg az emberekkel szenvedéseiket meg örömeiket.

*

Egyedül Isten tudta, hogy a halottnak vélt férfi éppen akkor ébredt fel odafent, s mint minden üdvözült, az első szorongás eltűnése után ő is a hitetlen Tamás csodálkozó tekintetével lépte át a küszöböt, nézte a világosságot, amely megvilágítja az éjszaka végét és jelzi, hogy a szeretet nem múlik el, sőt csak az örökkévalóságban bontakozik ki igazán. S mint az apostolok húsvét után, ez a férfi is csak most kezdte megérteni, hogy a vakok valóban látnak, a süketek hallanak, a sánták járnak és a szegények meg a kiközösítettek ott vannak a lakomán, és élnek, tényleg élnek, mert készek voltak lemondani életükről.

*

A halottat elvitték. Isten tekintetével az orvosnőt kereste, aki annyira emlékeztette őt Máriára, a názáreti Máriára, de az asszony, mint ahogy jött, észrevétlenül távozott. Valahol, valamelyik kórházban betegek vártak rá, akiket gyógyítani, ápolni, vigasztalni akart; akikre nap nap után - anélkül hogy tudta volna - azzal a csendes jósággal amely valóságos csodákat visz véghez a szívek mélyén.

                   A teljes könyv megvásárolható, vagy megrendelhető a könyvterjesztésben.

Tar Krisztián

Vissza

 

 

Internetfigyelő

 

A református portál KÖZÖSSÉG úton járó magazinjából (http://www.parokia.hu/kozosseg/mutat/3/)

 

Paraszt a földet, tanár a gyermeket, író a szót

...tenni kell, mert enni kell, és élni kell...

Nagy szerencse, hogy a szavak nem tudnak panaszkodni. Külön mázli, hogy ha lenne lehetőségük, akkor sem sopánkodhatnának gyér szókincsük miatt. A "munka" szó nem mondhatná például, hogy szívesen lazítana kicsit, mert öt betűből álló teste nem szakadhat ezerfelé, szétesni amúgy is szégyen egy valamirevaló szónak, inkább egyben marad, és harsogja önmagát….

Gyerekként sokszor kibírhatatlanul ellenszenvesnek éreztem ezt a kifejezést, mert azt jelentette, hogy össze kell szednem a játékaimat, ha már nem foglalkozom velük, és apukámmal nem megyünk a Bagolyvárhoz rókát lesni, mert mennie kell valahová, és fáradtan tér vissza arról a helyről. Anyukám nem tud koncentrálni a miértjeimre, hiába nem megy sehová, ő itthon dolgozik.” (Nagy Zsuzsanna)

 

Az írás folytatása olvasható a fenti internet címen, jó olvasgatást kívánok:

Futó Zsolt

Vissza

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.