Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2008. szeptember

2008.09.06

Kép  Az Ige üzenete

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL: Dr. Illés Károly

SZÁNTAI TAMÁS: GONDOLATOK AZ IDŐRŐLINTERNET – FIGYELŐ:
Parókia portálKÖNYVAJÁNLÓ:
Ne dobd el a zagyad!

 

 

 

  

 

 

Az Ige üzenete

 „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem… Mert ha valaki szégyell engem…, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön

Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Márk ev. 8,34.38.

        Jézus meghirdeti a tanítványainak és a körülötte lévő sokaságnak azt, hogy hogyan kell Őt követni. Az emberek azt látták, hogy amerre Jézus járt, ott meggyógyultak a betegek, megszabadultak a terheket, megkötözöttséget hordozók. Jézus nagyszerűen megvendégelt négyezer, sőt ötezer embert is. Látva, tapasztalva ezeket, senki nem gondolt arra, hogy Jézus követésében valami kellemetlen is lehet, arra meg talán senki, hogy meg kell tagadni önmagát, hiszen semmi sem adott erre jelet. Jézus tettei és e mondata, mintha ellentétben állnának egymással.
Valójában arra derül fény, hogy Jézus tudja a holnapot, a jövendőt. Bár még a földre érkezett Isten Fiának a közelségét, áldását élhetik meg az emberek, a Mester már készít egy más élethelyzetre. Lesz idő, amikor megbotránkoznak, szétfutnak, megtagadják, keresztre adják a menny Urát.  Amikor testben már nem lesz közel hozzájuk, amikor nem előnnyel jár az Ő követése. Bár megtapasztalták a szabadulást, de külső erők, a hatalom azt bizonygatja, sőt meggyőzi a népet, hogy nem kell ez a Jézus! Oly sokszor ilyen az emberi lélek: bár meggyőződött Isten létezéséről, szeretetéről, kegyelméről, átölelő irgalmáról, mégis hagyja magát a Sátántól meggyőzettetni.
Tudnunk kell, hogy Jézus követőjének lenni e földön nem föltétlen kellemes és megpróbáltatásoktól mentes életforma. Nem csapja be, nem ámítja követőit a Mester. Követni nem kötelező, de mindennél többet érő, hiszen utunk a Mennybe visz Vele. Megéri Őt követni, mert a földi porsátorunk elmúlik, de aki hisz Őbenne és parancsolatait megtartja, az örökre megmarad. Életünknek vannak apró, mulandó, hiábavaló céljai, de soha nem felejtkezhetünk el arról, hogy mindezeket az igazi célnak alárendelve kell megélnünk. A mindennél fontosabb cél pedig az örök élet, melyet Krisztushoz való ragaszkodásunk által érhetünk el.
Áldjon meg Isten mindnyájunkat Krisztushoz ragaszkodással! Ámen.
Marti Márta lelkipásztor

 

 

 

 

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL

 

KépKedvenc vicceim közé tartozik a következő:

Bemegy az állatorvos a családorvoshoz.
Kérdezi a családorvos:
-  Kedves Kolléga, mi a panasza?
Mire az állatorvos:
-  Ja, így könnyű!...
Gyakran eszembe jut ez a vicc, ha Dr. Illés Károly presbiter testvéremet látom. Humán orvosként mindig érdekelt, vajon mennyi a közös a mi munkánkban: a gondjainkban, szakmai örömeinkben, gyakorlatunkban. Amikor leültünk beszélgetni, hamar választ kaptam a kérdéseimre…
Illés K.:  1992-ben Dombegyházáról költöztünk Békéscsabára. Munkakörömből adódóan itt főként hatósági feladatokat kezdtem ellátni, és nagyon hiányzott az az életforma, amit korábban, a közvetlen állatgyógyászatban átéltem. Békéscsabán nem azonnal költöztünk a mostani családi házunkba, először a Szőlő utcában, egy bérelt sarokházban laktunk. A házunk előtt az arra haladó autóknak lassítaniuk kellett az útkanyarulatok miatt. Sokáig, ha fékező autó hangját hallottam, azt hittem, értem jönnek, hívnak valahova. Hétvégeken sokáig visszajártam, sőt ma is végzek még állatgyógyászati ellátást. Nagyon szerettem, szeretem ezt a munkát. Sokfélét csináltam, még műtéteket is végeztem. Császármetszést, tehénen bendőmetszést...
Az emberek megrendítő bizalommal fordultak hozzám. Mivel állataik révén bejáratos voltam a házaikba, egy kicsit részesévé váltam az életüknek is Bizalmukba fogadtak, elmondták emberi gondjaikat, kikérték a tanácsomat – nem csak állatorvosi vonatkozásban. Egyszer még egy gyermek születésénél is segédkeztem. Téli időszak volt, a hirtelen leeső hó elzárta a falut, az orvos egy másik községben rekedt – nekem kellett levezetni a szülést. Mikor elindultam a hívásra, nem is tudtam, hogy humán orvosi beavatkozáshoz hívnak. Már felnőtt az illető – azóta is emlegetjük, hogy állatorvos segítette a világra…
Mikor a munkámat elkezdtem, egészen más világ volt, mint manapság. Nem én kerestem munkát, engem kerestek meg, Még egyetemista voltam, az utolsó szigorlatomról utaztam haza, s a magyarbánhegyesi vasútállomáson már ott várt rám a bánkúti állami gazdaság igazgatója, kérve, hogy menjek hozzájuk dolgozni. Nem tehettem: akkorra már elígérkeztem a dombegyházi TSZ-nek.
Mikor pályakezdőként Dombegyházára kerültem, az nagyon szép időszak volt. Anival, a feleségemmel fiatal házasok voltunk, hozzánk hasonlóan a kisdombegyházi állatorvosék és a humán orvosék is. A TSZ-be is sok fiatal jött: jogászok, agrármérnökök. Összejártunk és jó barátságban voltunk. Még egy cikk is megjelent rólunk akkoriban. Igaz, rólam azt írták benne, hogy azért vagyok Dombegyházán, mert hosszú hajam van, farmernadrágban járok és itt nem szólnak meg érte – ilyesmiről persze szó sem volt. A cikkekben néha írnak mindenféléket…
Nem csak emberileg volt szép időszak, de a szakmai igényességemet is kielégítette. Volt kihívás bőven. Pályakezdőként TBC-vel, Leptospirával, Brucellával fertőzött telepek mentesítését kellett megoldanom – nagy leleményességre volt szükség. Sok más kollégámmal együtt a ’70-es években én is fertőződtem: brucellózis miatt kerültem Budapestre a László Kórházba. Mindazonáltal sohasem bántam meg, hogy állatorvos lettem.
Hogyan indult ez a vonzódás a szakmához?
Még gyermekkoromban. Édesapám gazdálkodással foglalkozott, sok állatunk volt. Tarlóhántásnál édesapám odaadta az ekét, én pedig ettől felnőttnek éreztem magam. Kaszálni is megtanultam. Szeretném elmondani: nagyon szép gyerekkorom volt. Többször gondoltam rá: mostanában úgy féltik, kímélik a gyerekeket, engem gyalog kiküldtek az 5 km-re lévő Pepó-tanyára kukoricát fattyazni, és én szerettem ezt. Csak egy baj volt: ott voltak a Pepó-lányok is (sok lány!), akik incselkedtek velem. Miattuk féltem odamenni.
De a feleségemet, Anit már akkor, gyerekkorban kinéztem magamnak. Ő ezt sokáig nem hitte el, de én mindenre jól emlékszem. Nehéz idők voltak akkoriban. A családomat a Felvidékről telepítették át, s eleinte nagyon megnehezítették, ellehetetlenítették a határon való átjutást. Nagymamámnak, aki Vágfarkasdon maradt, emlőrákja volt, de Édesanyámat még hozzá sem engedték ki. Amikor ’54-ben először ki tudtunk menni, a vasútállomáson Aniék családjával találkoztunk. Akkor én már elhatároztam, hogy ő lesz a társam. A ruhájára is emlékszem, amit akkor viselt. Mikor ezt később elmeséltem, Ani nem hitte, arra a ruhájára sem emlékezett már. De az édesanyja engem igazolt: tényleg az volt rajta.
Miből áll a mostani munkád?
Mint említettem, hatósági munkát végzek. Városi élelmiszerhigiénikus vagyok, a Hűtőház, a Csabahús is hozzám tartozik. Hozzám tartozott a Barnevál is, ami nem régen bomlott fel.
Nehéz dolog hatósági személyként fellépni? Ha ellenőrizni mész, ellenségként kezelnek?
A többség sajnos igen. Két dolog van, amit rettentő nehezen viselek el. Az egyik, hogy az ellenőrzött helyszíneken nem hiszik el, hogy jó szándékkal megyek. A másik dolog, hogy mindig arra kell figyelnem, hol akarnak átverni. Hívő emberként az alapmentalitásomtól távol esik ez a fajta gondolkodás. Nagyon nehéz megszokni. De nagy a felelősség. Ha kimegy egy kamionnyi átcímkézett romlott áru az engedélyemmel, akkor enyém is a következményekért a felelősség.
Hívő életed családi örökség?
Részben igen. Anyámmal esténként mindig imádkoztunk. Apám keményebb ember volt, de egy imádságot tőle is „örököltem”. Akárhányszor elindult a szekérrel, soha nem mulasztotta el kérni: „Jézus, segíts!” Ez maradt az én gyakorlatom is, minden elindulás előtt. Ha együtt megyünk, Anival megfogjuk egymás kezét és úgy kérjük: „Jézus, segíts!”
Volt egy középiskolai tanárom is Orosházán. Az ottani gimnázium korábban egyházi tulajdonban volt. Tönköly János osztályfőnököm és történelemtanárom már akkor is ott dolgozott. Járt családot látogatni, de úgy, hogy egyszer ott is aludt nálunk, hogy megismerje a családomat is. (!) Édesapám azt akarta, hogy ipari tanuló legyek, még a helyi TSZ-be is beíratott. De én egyetemre akartam menni. A tanárom biztatott kitartásra. Azt mondta: „Legyen is hited, és akkor el fogsz érni mindent!”
Ani nagynénje, Zsóka néni jelentett még nagyon sokat a hit megélésében. Ő három évesen elaludt a búzamezőn és egy lóval vontatott aratógép levágta mindkét kezét. Így élte le az életét egyedül. De iskolákat végzett, az iparművészetit is! Késsel-villával evett, gyöngybetűkkel írt, festményeket festett. Két csonka alkarja közé fogta az eszközöket. A hit adott neki erőt mindehhez. Egyszer gondoltam, segítek neki a konzervnyitásban, de látnom kellett, hogy ügyesebb nálam. Soha nem volt szabad célozni előtte a „fogyatékosságára”. A Hadügyminisztériumban dolgozott adminisztrátorként! Háború után járta a kórházakat, bátorította a csonkolt sérülteket. Nem kell magyaráznom, micsoda hitele volt!
„A hit erő, szeretet, és győzelmet ad.” – ezt éltem át benne. Tőle kaptam első saját Bibliámat (ezt ma már Vandának, a lányomnak adtam.) Budapesten az Ó utcai gyülekezethez tartozott, ha ott jártunk, mi is mentünk vele a közösségbe. Általa tapasztaltam meg azt, hogy a hitet meg kell élni. Nem úgy, hogy én nagynak láttassam magam, hanem úgy, hogy Isten látassa meg velem, milyennek kell lennem. Ez csak hit által lehetséges.
Dombegyházán, ahol éltünk, nem volt református templom, de a katolikus atyákkal jó kapcsolatban voltunk. Vanda szívesen járt templomba, hittanra. A párt nagy hatalma révén komoly befolyással bírt az emberekre, az oda kerülő fiatal értelmiségiek köszönni sem mertek a papnak, nehogy kapcsolatba hozzák őket az egyházzal. A templomba sem mertek bemenni, még esküvő alkalmával sem. Még az atya is azt tanácsolta nekem: ha megyek hozzá, ne a plébánia előtt parkoljak, nehogy bajom legyen belőle! Soha semmi bajom nem lett.
Békéscsabára költözve az evangélikus templomba kezdtünk járni, mert Anit evangélikusnak keresztelték. Mi viszont reformátusok voltunk, és Vanda itt is hittanra akart járni. Amikor elvittem a parókiára beiratkozni, elkezdődött egy személyes kapcsolat a lelkészekkel. Azután egyre szorosabb barátság alakult ki Lipták Lajosékkal is, akiket szintén a Felvidékről telepítettek ide. Így kezdtünk meggyökerezni és beépülni a gyülekezet közösségébe. Amikor presbiternek jelöltek, azt mondtam: „nem is ismernek itt engem!” Azt válaszolták: te csak azt hiszed, hogy nem ismernek. Már a jelölést is megtiszteltetésnek vettem. Gyerekkoromban nagyon nagyra becsültem a presbitereket, soha nem gondoltam, hogy egyszer én is az leszek. Legalább akkora öröm, büszkeség volt számomra, amikor erre a tisztségre felavattak, mint amit a diplomaosztómon éreztem.
És nagyon örülök annak az iránynak, amerre tart ez a gyülekezet. Azt hiszem, ezt leginkább a Római levél 12. fejezetének 9-12 versei fejezik ki:
A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók, az Úrnak szolgáljatok! A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak!
 

 

  

 

 

SZÁNTAI TAMÁS: GONDOLATOK AZ IDŐRŐL

 

 

KépA negyedik dimenzió három dimenziója

A földi időt szokták negyedik dimenziónak is nevezni. A földi időnek van mennyisége, és minősége is. Utóbbit hajlamosak vagyunk elfeledni. Gazdaságkorban a számszerűsítés elérte az időt is: adagoljuk, beosztjuk, sőt, megpróbáljuk felgyorsítani, s ehhez a tempóhoz igazítani saját magunkat.
Vizsgáljuk meg közelebbről a földi idő három dimenzióját!
Mennyiségi idő. Ami telik-múlik, amit megpróbálunk objektív módon mérni. Egy óra mennyiségi idő az mindig egy óra marad. Nincs semmi különbség adott időtartamok között. Ennek a mennyiségi időnek a hömpölygését megpróbáljuk keretek közé szorítani, szakaszolni, beosztani. Ezt az időt hordjuk a csuklónkon, a karórával, ami mindaddig hasznos, amíg megakadályozzuk a parttalanságot, a szétesést. De csak addig.
Minőségi idő. Az a pillanat, vagy időtartam, ami valamire elrendelt, alkalmas. Az általános megfogalmazást a lényegre szorítva: amikor érezzük, hogy Isten most küld minket szolgálatra, most indít cselekvésre vagy éppen nem-cselekvésre. Előfordul, hogy a minőségi időt örvendezve fogadjuk, és előfordul, hogy az egónk, a lázadó énünk erejét megfeszítve tiltakozik. Hiába. A felismert minőségi időnek kényszerítő ereje van, mert ha akkor nem engedelmeskedünk Isten akaratának, mulasztunk. A mulasztás pedig bűn, amit jóvátenni lehet, semmissé tenni nem.
Velem néhányszor előfordult, hogy éreztem, most (minőségi idő) kellene segítenem egy emberi feladatban a buszon, nem törődve azzal, hogy mikorra és hová érek emiatt. Amikor nem engedelmeskedtem ennek az érzésnek, a kifogás az volt, hogy igen-igen, de sietnem kell, most tényleg nem érek rá, lekésem az átszállást. Aztán tíz percet ácsorogtam a terv szerinti megállóban, a másik buszra várva. Az idő ki volt rendelve. Felülírta a menetrendet is.
Az elmélyült idő. Akár mennyiségi, akár minőségi időről van szó, az időt átélő ember tudatállapotától függ, hogy milyen mélységben éli át a történéseket. Minél inkább odaszenteljük figyelmünket valamire, annál inkább úgy érezzük, hogy "megszűnik a külvilág". Mintha átlépnénk egy nem fizikális határt, mintha belépnénk - ha csak rövid időre is - az időtlen isteni időbe.
Ideális esetben:
-   bőségesen áll rendelkezésünkre mennyiségi idő akkor,
-   amikor felismerjük a minőségi időt, és
-   teljes figyelemmel, odaszenteléssel éljük meg a rendelt időt.
Mai világunk már a mennyiségi idő mesterséges felgyorsításával kezdi a támadást. (Vajon véletlen, hogy az egyik legelterjedtebb kábítószer neve "speed", azaz sebesség?). Folytatja azzal, hogy a minőségi idő létezését tagadja. És zárja azzal, hogy megosztott figyelmű helyzeteket népszerűsít, illetve ilyen helyzetekbe tereli az embert. Így aztán a könnyűzenei videoklipeken felnövő, ünnepnapok helyett munkaszüneti napot ismerő, mobiltelefonját ötpercenként előkapkodó, internetes számítógép előtt egyszerre háromféle dologgal foglalkozó ifjú atyánkfia-lánya komoly csapdában van. Az idő három dimenziójából csak az egyiket tapasztalja. És szenved ettől. Nem ismeri a belső szoba mély csendjét, az imádság különös, isteni idejű alkalmait.
Vajon mi magunk képesek vagyunk kiszabadulni a mennyiségi idő rabságából, hogy példát mutassunk neki?

 

 

 

 

INTERNET - FIGYELŐ
Megújult a „Parókia”; a református portál 
(Képhttp://www.parokia.hu/)
2007.januárjában írtam először erről a honlapról, amely - az interneten megszokott módon — néhány hete új formát öltött. Megváltozott a háttér színe és a korábbi rovatok elhelyezkedése. Nekem a szívemhez nőtt a korábbi forma és stílus, de biztosan komoly oka volt a változtatásnak. Az oldal legtetején a „Programok” és a „Hírek” rovat található. Új rovatokkal is bővült a honlap, például nagyon szembetűnő, felhívja magára a figyelmet a „Közösség — Útonjáró magazin”, ahol jelenleg Czapp Enikő: „Fehérré legyen a sötétszürke” című írása olvasható a lista elejéről. Az összes írás lementhető word.doc formátumban is. A magazinról a következőt találjuk a fellelhető írások listája alatt:
„Közös ÉG – Közösség Útonjáró magazinunk támogatója és fenntartója a Dunamelléki Református Egyházkerület. Az élet útján járóként, az élet útján járókat keressük, hogy együtt haladva megértésekre jussunk. Ezt az együtt haladást életkérdéseink mentén tervezzük, melyeket minél tágasabb téren szeretnénk körüljárni. Témáink nem zártak,: a hozzánk beérkező gondolatok, írások által tovább szerkeszthetőek. Elvárásaink önmagunk és leendő olvasóink felé az őszinteség és nyitottság. Ezt a növekedés és meggazdagodás reményében fogalmazzuk meg.”
Továbbra is megtalálható a naponként változó Ige szakasz a lap tetején egy, az előbbinél nagyobb képpel. Elérhetőek Bibliaolvasó kalauzok és természetesen a Biblia is elérhető a honlapról. Korábban szerencsésebb volt, hogy a Bibliára kattintva az egy új ablakban nyílt meg, így lehettet egyszerre a Kalauzt és a Bibliát is látni a monitoron. Jelenleg jól járunk, ha tartunk Bibliát a számítógépünknél is, vagy külön megnyitunk egy másik böngészőprogramot ahol a Bibliát elérhetjük.
További hasznos időtöltést, olvasgatást kívánok a honlapot látogatóknak.
Futó Zsolt
 

 

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

KépTévhitek a kereszténységről
Josh McDowell – Bob Hostetler: Ne dobd el a zagyad!
Tudd, hogy mit és miért hiszel!
Ÿ Isten valóban egy kozmikus zsaru, akinek a legfőbb célja a jókedv és az öröm eltiprása? Ÿ A kereszténység tényleg csak a butáknak és a gyenge akaratúaknak való? Ÿ Jézus csak egy nagy tanító volt? Ÿ Tényleg csak a gazdagok és szépek igazán boldogok? Ÿ A barátaim közül „mindenki csinálja”, lemaradok valamiről, ha én nem teszem?
Mi az igazság és mi a tévhit? Ami a tizenévesekre és a fiatal felnőttekre zúdul mindenfelől: a szüleik ezt mondják, a barátaik meg pont az ellenkezőjét. Hollywood is harsog valamit, az egyház meg állítja, hogy az rossz. Egy rész igazság. De a nagyobb rész tévhit. - Ez a könyv pont erről szól. A rövid fejezetekben tévhiteket mutat be, olyanokat, amiket az emberek általában gondolkodás nélkül elfogadnak, de a szerzőpáros megmutatja, hogy is festenek a Biblia fényében. KépNéha meglepő, néha szórakoztató, néha pedig ijesztő felfedezni, hogy számos dolog, amit sokan és mélyen hisznek Istenről és az egyházról, nem más, csak – tévhit. Semmi más.
Mindegyik fejezet egy rövid feladatsorral végződik, ami a fejezet anyagára épül, s Isten igéjéből segít felfedezni újabb döntő igazságokat. A szerzők remélik, hogy miután szembesültél e mítoszokkal, kész leszel „mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (1. Pt. 3,15). S persze reméljük, a hited is megerősödik annyira, hogy képes leszel felvenni a harcot újabb hazugságokkal is, amik ellentmondanak Isten igéjének, megmásítják a benne található igazságot.
Josh McDowell magyarul is megjelent további könyvei:
- Az vagyok, akinek mások mondanak?
- Több, mint ács
- Miért várj?
- Neked milyen szerelem kell?
- Fiatalok szerelmi élete
- Bizonyítékok a keresztény hit mellett
- Az apai kapcsolat                                                                                                          
Tar Krisztián

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.