Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2008. május

2008.05.06

FÁJDALMAK ÚTJÁN… Bizonyságtétel
ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓPresbiteri konferencia
MIÉRT FONTOS?Kisegyházak és szekták

  

 

Az Ige üzenete

én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek,           hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét… Jn 14,16-17a

Kép Semmi sem tart örökké, tartja a mondás, aminek lehet sok igazságtartalma, de nem teljes. Jézus földi ittléte is ideiglenes volt, elvégezte a reábízott megváltást és elment a halál, a feltámadás és a mennybemenetel útján oda ahonnan jött, de eközben minden megváltozott: megnyílt a menny, a hely, amit semmilyen törvényeskedés és emberi erőfeszítés nem tett elérhetővé számunkra. Csodálatos! Csak a földi létben, - amelyet sokszor labirintushoz hasonlónak érzünk szétágazó, döntésre kényszerítő útjaival és sötét, vagy jobb esetben is félhomályos környezetében- hiába tudom, hogy van kijárat, ha nem vezetnek el oda, akkor elvesztem. A célba érkezés akkor garantált, ha valaki tud rólam.

Az első jó hír, Isten mindent tud rólunk. Nem mindenki és nem mindenkor örülünk ennek, de a legsötétebb életszakaszban is biztos tudat amely megóv a végső kétségbeeséstől. Sőt Ő többet tud rólunk, mint mi magunkról. Ebből a tudásából velünk is akar megosztani azért, hogy önismeretre jussunk, a valósággal szembesüljünk és lássuk kapott ajándékainkat, de hibáinkat is. Csodálatos! Csak attól, hogy tudjuk, hogy útvesztőben vagyunk és az élet napos oldalán nagy lehetőségeink lennének, még mindig nem vagyunk kisegítve.

Második jó hír, hogy végig lehet menni és meg lehet találni a kijáratot, amely a világosságba vezet. Jézus megmutatta, hogyan is lehet ezt jól csinálni, sőt akkor az útjába kerülő embereknek is megmutatta az utat. Csodálatos! Csak kétezer évvel később élünk és Jézus a mennybe ment, mi pedig itt maradtunk…

Harmadik jó hír, hogy van aki ÖRÖKKÉ velünk lehet, aki kivezet a fényre, mert annak az Atyának a lelke, aki a labirintusainkat alkotta és annak a Jézusnak a lelke aki végigment azon. Ezért nem lehet pünkösd nélkül győztes életünk.  Az igazság Lelke adassék az Olvasónak!

Amen

Marti Miklós lelkipásztor

Vissza

 

 

 

 

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL

 

 

 

 

Tóth Sándorné
 (
Vilma néni)

Kép Ebben a bemutatkozó rovatban már nagyon sok riport, bizonyságtétel bevezetésében szerepelt a következő mondat: „aligha van ember a gyülekezetben, aki ne ismerné…” Bemutattunk már így jól ismert presbitereket, szolgálattevőket. Ebben a hónapban talán egy kicsit más a helyzet. Nem mintha Vilma néninek nem volna szolgálata. Csakhogy az ő szolgálata kevésbé látványos – nekünk embereknek. Ha valakinek említeni akarom őt, így szoktam azonosítani: „tudod, az a halk szavú néni a bibliaóráról”. Azok közé a csendes gyülekezeti tagok közé tartozik, akik hűségesen részt vesznek az alkalmakon, csendesen elmondott megjegyzéseikkel építik a hitünket, bizonyságot tesznek, és ami talán a legfontosabb: imádságban hordozzák a közösség életét.

Vilma néni, szülői örökség  a gyülekezet életében való részvétel?

Nem. A szüleim csak alkalmanként jártak templomba. Biharnagybajomban éltünk, ott úgy volt berendezve a templom, hogy minden család egy-egy padot csináltatott. Volt egy ún. „Szabó szék” is, a mi családunké. De a szüleim ritkán ültek benne. Féltek. Engem viszont kicsi gyermekkoromtól vonzott Isten szeretete.

Nagyon félős voltam. Egész gyermekkoromban féltem, a legváltozatosabb dolgoktól. De Isten javamra fordította ezt a sok félelmet. Mert így mindig valami jobb után vágyakoztam. Ha boldog, felszabadult gyermek lettem volna, talán soha nem jutok el Krisztus megismeréséig. Kisiskolás koromban nagyon szerettem a vasárnapi iskolát, áhítata máig bennem van. 5-6. osztályos koromban minden reggel a templomban kezdődött a tanítás. Nagy örömömre szolgált, hogy a dédnagymamámat minden reggel ott találtam a templompadban, leborulva imádkozott. A későbbi években is szívesen tanultam hittant, szerettem az istentiszteleteket, a templom csendjét. 18 éves voltam, amikor 1950-ben a szülőfalumban tartott evangelizáción az élő Krisztusról szólt az igehirdető. „Van-e élő Krisztusod?” – kérdezte. Nem volt. Hazaérve sóhajtva kértem: „Istenem, adj nekem élő Krisztust!” És Isten azonnal adta Őt. Felismerés, megértés, nagy-nagy öröm töltött el egy pillanat alatt. Jézus él, Ő már az én Megváltóm is! Ugyanakkor szívembe hatolt az Ige: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” (Luk. 19.9.)  Arra gondoltam, ha kő lenne is a vánkosom, akkor is én lennék a legboldogabb ember a világon, Krisztus ismeretének gazdagsága miatt.

Ilyen gazdag hitélet volt akkoriban Biharnagybajomban? Evangélizációkat tartottak?

Nagy Gyula volt akkoriban a lelkész. Ő a szolgálata mellett gazdálkodással is foglalkozott, de jó lelkipásztor is volt. Egyszer egyetlen fogyatékos ember jött el csak az istentiszteletre, de ő annak az egynek is ugyanúgy megtartotta az igehirdetést, mintha tele templomnak beszélt volna. És hívő, komoly segédlelkészek voltak körülötte. Köztük éppen abban az időben Szabó Géza is, a későbbi eleki lelkész,

akinek özvegye, Klárika – Klári néni – közöttünk él. Ezek a fiatal lelkészek szinte félévente váltották egymást. Hogy miért, nem tudom. De amíg ott voltak, a fiatalság köréjük gyűlt. Leányórákat, ifjúsági órákat tartottak, gondozták az életünket. Azóta is sokan megmaradtak a hitben az akkori ifjúságból.

Későbbi lelkipásztor férjed is segédlelkészként került a gyülekezetbe?

Nem, őt már Debrecenben ismertem meg. Édesapám gazdálkodó volt, a háború alatt lebombázták a házunkat, leromboltak mindent. Akkor még szinte a semmiből Édesapám újra tudta építeni a gazdaságot, de 1952-ben a szövetkezetesítéskor végleg elveszítettük azt. Édesapám nem akart szövetkezeti tag lenni, hát elvették tőle… Még a lakásba is a TSZ költözött be. Akkor költöztünk Debrecenbe, 1957-ig ott éltünk. Édesapám éjjeliőr lett, én pedig gyors- és gépírónői tanfolyamot végeztem. Később levelezőn érettségiztem. A férjemet úgy ismertem meg, hogy valaki ajánlott neki engem, amikor egy hosszabb dolgozatát le kellett gépelni. Aztán egyre több gépelnivalót hozott. Levelezni kezdtünk, és 1956-ban összeházasodtunk. Kérdezd meg, milyen ember volt!

Milyen ember volt?

Szelíd, vidám, Istennek boldog szolgája volt. Munka mellett végezte el a teológiát. Egy évig Csökmőn, majd 1959 és 1966 között Békésen szolgált. Nagyon sok szolgálata volt. Egy ideig ott működött az esperesi hivatal, annak az adminisztratív teendőit is ő látta el. Sok volt a szórvány, vasárnaponként 3-4 igehirdetést is tartott. Mindenhová kerékpáron járt. Előfordult, hogy télen, mire Békési erdőbe ért, megfagyott az úrvacsorai bor a táskájában. Volt, hogy karácsonykor be se fűtötték az iskolát, ahol az alkalmakat tartani szokták, mert nem gondolták, hogy kimegy a lelkész…

Szeretted a szolgálatait?

Ritkán hallottam őt szolgálni, de persze, nagyon szerettem. A gyerekek kicsik voltak, nem tudtam őket hova tenni, így az esti alkalmakra jártam, amikor az édesapjuk prédikált. Ő nagyon szerette a gyerekeket. Tíz évig élhettünk boldog házasságban, Isten két gyermeket ajándékozott nekünk. Most is magam előtt látom, ahogyan hazaérve az aktatáskáját kinyújtott kezében tartva, kitárt karral szaladt a gyermekeink elé.

Hamarosan azonban nagyon beteg lett. Vesebetegség miatt Budapesten megműtötték, de néhány nappal a műtét után embóliában meghalt. Még zárójelentést se kaptam… Mindegy, nem is akartam én már akkor tudni semmit. A házat, ahol éltünk, az egyház azonnal eladta a tanácsnak. De ebben a helyzetben is átélhettük Isten gondoskodó szeretetét. Még élt a férjem, amikor a gyerekek óvodába kerültek, és én munkába álltam. Ő ugyan nem akarta ezt, de később kiderült: így kellett lennie. Békéscsabán az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságán a Vagyon- és Személybiztosítási Osztályon lettem gépírónő, később az igazgató mellett titkárnő. Mikor bajba kerültünk volna, a munkahely révén utaltak ki nekünk szövetkezeti lakást, így volt hova mennünk. Ekkor kerültünk Békéscsabára.

Azt kértem Istentől, ha lehetséges, élhessek addig, amíg az akkor 6 és 8 éves gyermekeinket felnevelem. Ő többet adott. Köszönöm neki. Felnőttek a gyermekeim, azóta már az unokáim is, sőt a dédunokáimat is láthatom növekedni. És van egy gyülekezetem, ahol otthon érzem magam. Jézusom, élő Uram hűséggel hordozott. Igéjét adta ösvényem világosságául. Szüntelen a hála a szívemben, hogy értem is keresztet szenvedett, vérével eltörölte bűneimet, ingyen kegyelméből megigazított.

Végül még egy kérdés. Nagyon nehezen, de végül mégis elvállaltad ezt a riportot. Miért?

Tényleg nehezen álltam rá. Nem szeretem, ha rólam beszélnek. Végül mégis arra gondoltam, vállalom, de ne rólam szóljon, hanem arról az Úrról, Aki mindvégig hordozott engem. Ma már a leghőbb vágyam az, amit a Halleluja 365. énekében így éneklünk: „Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem…” A szeretteim: a rokonaim, szomszédaim, felebarátaim, minden ember.

Eljön majd az az idő, amikor Krisztus lesz minden mindenekben, mi pedig majd színről színre látjuk és dicsőítjük Őt. Azért vállaltam ezt a beszélgetést, hogy ez a mondat, ami így rám nehezedett, elhangozhasson. Ez a kívánság, ami az egész gyülekezetet is magába foglalja, hogy majd mindnyájan ott álljunk, üdvbe öltözötten. Ezt kívánom mindenkinek szeretettel. Ezért imádkozom.                                

  Sz. A.

 

Vissza

 

 

 

FÁJDALMAK ÚTJÁN…

/Bizonyságtétel egy lábamputáció kapcsán/

Kép Egy felkérésnek eleget téve írom meg történetemet. Sokat gondolkodtam azon,  megírhatom-e mindazt, ami velem történt?! Nem tűnik-e sajnálkozásnak, panaszkodásnak?! A történetem lényege: Jézus Krisztus kegyelme, gondviselő szeretete! Igen, kedves Keresztyén Testvérem! Jézusnak köszönhetem, hogy a „halál torkából kiragadott”, hogy élek!

1996-tól gyógyszeres kezelés, majd 2004-től inzulinos kezelés mellett – egyéb más betegségeimmel – cukorbeteg vagyok. A mindennapi élet rohanásában, igyekeztem az élet „kihívásainak” megfelelni, az elvárásoknak eleget tenni. A munkahelyi fluktuáció, létszámleépítés egyre több feladatot rótt rám, ami nem kis feszültséggel és szabadidőm felhasználásával járt. Nem sok időm maradt a családomra, lelki életem „gondozására”. Emellett elhanyagoltam az egészségemet, nem törődtem kellő gondossággal a cukorbetegségemmel. Annak egyik szövődményeként a jobb lábamban „talpi fekély” alakult ki. A háziorvosi és bőrgyógyászati sebkezelés ellenére a fekély üszkösödni kezdett, ami elviselhetetlen fájdalommal járt. Személyes ismeretséget igénybe véve kerültem be a békéscsabai kórház II. Belgyógyászati osztályára, ahol – rövid idő alatt a szükséges vizsgálatokat elvégezve – közölték velem, hogy „sürgősségi műtéttel” amputálni kell a jobb alsó lábszáramat. (Fennállt a vérmérgezés veszélye.) Másnap átkerültem a Sebészeti osztályra, ahol a diagnózist – egy röntgenfelvételt követően – megerősítették.

Nem tudom itt e sorokban leírni, hogy lelkemben mit éreztem! Magam előtt lepergett az eddigi életem: tanultam, dolgoztam, a cselgáncsban 5 évig élsportoló, vadász, halász, horgász, hegymászó – természetbarát – voltam. Mint minden ember, én is éltem az életet, gyerekeket neveltem, beteg szüleimet gondoztam, a református szeretetközösség tagja voltam. S hirtelen mintha valami megszakadt volna! Holnaptól, amputált lábbal – rokkant vagyok!

2007. október 12-én (pénteken) reggel 8 órára volt kitűzve a „sürgősségi műtét”. A műtéti beleegyezésemet egy nyomtatvány aláírásával kellett dokumentálnom. Ezen az éjszakán nem jött a szememre álom. Iszonyúan elkeseredett voltam, a tehetetlenség majd szétvetett. Borzasztó gondolatok cikáztak át agysejtjeimen. Jézus miért engedte, hogy ez így legyen? A Sátán miért akarja elvenni az életem? Már majdnem hajnalodott, amikor - borzasztó gondolatok között hánykolódva az ágyamon – kinéztem az ablakon a csillagos égboltra. Valahogy ezen az éjszakán sokkal tisztábban és fényesebben ragyogtak a csillagok. És ekkor eszembe jutott a „Betlehemi csillag” - Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia! Tekintetem a legfényesebb csillagra nézett és csendben, halkan elmondtam a Miatyánkot. Majd többször megismételten: URAM LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Másnap két órás műtétem volt. Istennek hála komplikációmentesen zajlott le. Gyógyulásom időszaka alatt sokan meglátogattak: Lelkipásztor úr, Gondnok úr, a Presbitérium és a gyülekezet tagjai, családom, vadásztársaim és egyéb barátaim. Szavakkal nem lehet leírni, hogy ezek a látogatások számomra mit jelentettek! Egy-egy ige, jókívánság, a szeretet különböző megnyilvánulásai nagyban segítették gyógyulásomat. Ezen a helyen is szeretném kifejezni köszönetemet mindezért, Isten áldását kérem életükre!

Gyógyuló lábcsonkkal a Sebészetről átkerültem a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályra. Ezen az osztályon sok idős és fiatal rokkant, vagy lebénult betegtárssal találkoztam. Igyekeztem a magam módján erőt és vigasztalást nyújtani.

A napi tornák mellett gyógyszeres és fizikoterápiás kezelést kaptam. Javuló állapotom mellett karácsonyra megkaptam a műláb protézist. Istennek hála nagy „akaraterővel” elkezdtem tanulni újra járni! Közel négy hónap után, 2008. február 22-én jöhettem végleg haza a kórházból. Nagyon jó volt szeretteimmel újra együtt lenni. Kedves feleségem és családom mindenben a segítségemre van. Hamarosan eljött a hétvége. Nagyon készültem a vasárnapi istentiszteletre. A feleségem vitt el kocsival. Megérkezve kiszálltam, és míg a feleségem parkolóhelyet keresett, én a mankóimmal a templom bejáratához mentem. Felnéztem a templomtoronyra és újra láttam a betlehemi csillagot. Kezem imára kulcsoltam és halkan imádkozni kezdtem: Áldott legyen a Te Szent Neved Istenem, hogy bűneim megbocsáttattak, hogy szereteted nem vontad meg tőlem! Hálát adok Neked, Uram, az életemért! Dicsőítelek Téged, Istenem! Ámen. S közben, míg imádkoztam, egy könnycsepp végiggördült az arcomon. Időközben odaérkezett a feleségem, és bementünk a templomba…          

SOLI  DEO GLORIA! Egyedül Istené a dicsőség!

Tárnok László református gyülekezeti tag

Vissza

 

 

 

 

 

ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ

 A Magyar Református Presbiteri Szövetség
Békés Megyei Területi Szervezetének konferenciája
2008. április. 18.  VÉSZTŐ

A Békés Megyei Területi Szervezet 2008. évi képzési programjának első rendezvényét Vésztőn tartották, ahol 135 résztvevő volt jelen az egyházmegye gyülekezeteiből.

Juhász Sándor helybeli lelkipásztor áhítatával kezdődött az alkalom, aki a napi Ige üzenetét tolmácsolta. Hangsúlyozta, hogy a presbitereknek maguknak is tápláltaknak kell lenniük ahhoz, hogy a legeltetés szolgálatát be tudják tölteni. Isten lépésről-lépésre vezeti gyermekeit, és azt kéri tőlünk, hogy a reménytelenségben, szétszórtságban, depresszióban élők között képviseljük Őt. Az eredményes módszert akkor találjuk meg, ha az az indulat lesz bennünk, ami Krisztusban volt, és ennek lényeges vonása az alázat. Mindehhez minden presbiter számára nélkülözhetetlen táplálékká kell válni a Bibliának.

Az áhítat után a gyülekezet iskolájának tanulói művészi értékű, színvonalas, igazi élményt adó bibliai drámajátékot adtak elő a béna meggyógyításáról, mellyel az előző héten Kecskeméten, a református iskolák országos művészeti találkozóján első helyezést értek el. A megjelenteket köszöntve megemlékezhettünk az előző esztendő hasznos alkalmairól, köszönetet mondva a szervezőknek és vendéglátóknak, és hangsúlyozva a Biblia évének jelentőségét a presbiterképzésben.

Első előadóként Dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője beszélt a Biblia keletkezéséről, írásba foglalásáról, Istentől ihletettségéről. Fontos alapfogalmak váltak érthetővé, többek között a kánonokkal, és az inspirációval kapcsolatban. Utalt Kálvin magyarázatára, mely szerint Isten Szentlelkét adja a megtért emberbe és ez a lélek tudja felismerni, hogy mi az, ami valóban a Lélektől származik. Ez a felismerés a Szentlélek belső bizonyságtétele. Ezáltal válhat hitelessé az emberek által írt és emberek döntése nyomán összeállított kanonikus iratgyűjtemény. A Biblia szerzői Isten iródeákjai voltak, de az elsődleges szerző maga Isten. A Biblia tehát hordozza az Igét: „a Biblia a jászol, benne az Ige Krisztus”- vallotta Luther.

Dr. Kozma Zsolt kolozsvári teológiai professzor a tudományos hipotézisek és a Biblia kapcsolatáról beszélt. Mivel a mai ember eszmei áramlatok sodrában él, az egyház nem mondhat le tagjainak hatékony hitvédelméről - mondta bevezetőjében. Előadásában szerepelt a különböző korok viszonyulásai között a fundamentalizmus kritikus említése, mely szerint nem a szavak változatlan formája és tartalma, hanem az általuk közvetített üzenet az élet és üdvösség forrása. A kompromisszumos megoldásoknál felhívta a figyelmet arra, hogy nem azért igaz a Biblia, mert tudományosan csaknem teljesen magyarázható. Rámutatott néhány „forró pontra”: az anyag örökkévalóságának és az univerzum keletkezésének, az élet megjelenésének és az ember teremtésének kérdésére, melyeket annak tudatában kell elfogadni, hogy ezeken a területeken nem véglegesek az álláspontok. A világ teremtésében meg kell különböztetni az igét és a szót: az üzenetet és formáját. Az üzenet állandó, a forma nem, az örök Ige be van zárva a szó börtönébe ! Nem az a kérdés, hogy hogyan, hanem milyen céllal történt a teremtés! Isten otthont teremtett az ember számára.

Dr. Szűcs Ferenc professzornak, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának témája a bibliás kegyesség volt. A kegyesség számunkra az Isten előtti kedvességet, a világban való eligazodást jelenti. Az emmausi tanítványok történetével magyarázta, hogy Jézus fel akarja készíteni a tanítványokat arra az időre, amikor már nem lesz velük. A kapcsolattartásnak három módja van: a közösség, a Biblia és a sákramentumok. Az Egyház hozzá van kötve a Bibliához és a sákramentumokhoz. Isten meg akarja ismertetni magát az emberrel – a békességes tűrés és a reménység eszközei révén. A történelemformáló igék megismerése mellett az embernek egyénileg is el kell jutni oda, hogy ez nekem szól ! Az igehirdetés úgy tudja élővé tenni a Bibliát, mint amilyen kapcsolat egy kotta és a megszólaló zenemű között van. Bibliaolvasási szokásaink hasznos formája lehet a felolvasás. Az Ige világosságul szolgál, de nem pótolja és helyettesíti a személyes döntést és a hitet sem. Azt is tudni kell, hogy az Ige mag, és az élet pozitív magvait tudatosan vetni kell. Azzal zárta tartalmas előadását Szűcs Ferenc professzor, hogy a Biblia nem a titkok, hanem a kijelentés könyve.

Az imacsendességgel és áldásvétellel zárult hivatalos program után a résztvevőket a vésztői gyülekezet tartalmas ebéddel vendégelte meg.

A konferencia programját gazdagította a gyülekezetből szerveződött ének-zene együttes szolgálata, tiszta csengésű furulya, klarinét és trombita szólamokkal.

A szarvasi gyülekezet bibliák, értékes egyházi könyvkiadványok megtekintési és vásárlási lehetőségével járult hozzá, hogy a jelenlevők tovább bővítsék ismereteiket, erősíthessék hitüket és az ajándékozás örömével is élhessenek.

A konferencia minden résztvevőt megerősíthetett abban, hogy „Isten Igéje élő és ható…”                                                                                              

Dr. Tóth János

 

 

 

 

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál,
és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig,
és megítéli a szív gondolatait és szándékait.
Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte,
sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szemei előtt.
Neki kell majd számot adnunk.”
/Zsid. 4. 12-13./

Vissza

 

 

 

 

MIÉRT FONTOS?

Új sorozat a csütörtöki istentiszteleteken
Ismerkedés a szekták és a kisegyházak tanításaival

Kép A csütörtöki istentiszteleti alkalmakon új tematika szerint figyelhetünk az Ige tanítására. Április második felében ugyanis új sorozat kezdődött, melynek keretében egyenként ismerkedhetünk meg a különböző szekták, vallási közösségek tanításával, a környezetünkben fellelhető legfontosabb vallási tévelygésekkel. Nagytiszteletű urat kérdeztük, mi a célja, a jelentősége ennek a tematikus ismertetésnek.

Marti Miklós: A csütörtöki istentiszteleteknek mindig is megfogalmazott célja volt (az általános istentiszteletei célokon túl),  hogy a hitben járó, Isten kegyelmét már megismert gyülekezeti tagok hitvallás-ismeretét bővítse, református öntudatát erősítse, vagy éppen megalapozza. Ebből a célból két alkalommal végig vettük már a Heidelbergi Káté és egyszer a II. Helvét Hitvallás pontjait. Ezek az írások egyházunk alapvető hitvallásait nagyon szépen, rendszerezetten összefoglalják, jó ezeket újra és újra áttanulmányozni. Református identitásunk erősítésének, ismereteink stabilizálásának másik módja, ha kitekintünk a mienktől eltérő tanításokra, és az Ige mérlegén megnézzük, mi áll meg és mi nem áll meg azok közül.

 Másrészt azok a közösségek, amelyeknek a tanításait itt sorra vesszük, egyáltalán nem misztikus távolságokban élnek tőlünk. Képviselőik itt vannak a városunkban, becsöngethetnek a lakásunk ajtaján, megszólítanak bennünket az utcán, és ki tudja, nem ülnek-e be olykor még a templom padsoraiba is. Néha pedig nagyon is megtévesztőek lehetnek, akár szándékosan is. Ezért is jó tájékozódni róluk, és legalább nagy vonalakban tudni, kikkel állunk szemben.

A szekták tanítása ugyanis valahol mindig tetten érhetően szemben áll a Biblia tanításával. A szektákkal való ismerkedés során azt az elvet szeretném követni, hogy először a nyilvánvalóan nem keresztyén, a Bibliától teljesen eltérő elveket hirdető közösségeket vesszük sorra. Így volt már szó pl. a szcientológusokról és a mormonokról, de ide sorolhatjuk a Krisna-tudatú hívők közösségét is, kikről pünkösd után lesz szó. Utána áttérünk majd a Bibliát ugyan forgató, arra hivatkozó, de mégis azt félreértelmező közösségekre, egészen azokig a kis közösségekig, akik valahol a „szekta” és az „kisegyház” határterületén mozognak.

Fontos, hogy a csütörtöki alkalmak nem ismeretterjesztő előadások. Senki ne várjon tudományos szintű értekezéseket! S hogy a tematikus ismerkedés mégis istentiszteleti alkalom lehessen, annak záloga az, hogy mindig minden tanítást az Ige mérlegén szeretnénk lemérni, az Ige tanítását megkeresni minden felmerülő kérdésben. Fontos még, hogy amikor ezeknek a közösségeknek a tanításaival foglalkozunk, néha nagyon mulatságos, nagyon gyermeteg gondolatokkal is találkozunk, (különösen ha tekintetbe vesszük a „tanfejlődést”- ezek olykor az emberi gyarlóság mintapéldái), néha azonban félelmetesen pusztító erejű, romboló hatású tanokkal is. Ha ezekről szó esik, annak célja nem az ijesztgetés, vagy a szörnyűlködtetés, hanem az , hogy meglássuk: nagyobb Az, Aki mibennünk van, mint az, aki ebben a világban munkálkodik.

 

Vissza

 

 

 

 

 

PROGRAMAJÁNLÓ

Május 17-én szombaton 15 órai kezdettel a szarvasi református gyülekezetben CSÉPE ANDREA misszionáriusnő tart előadást Dél-Ázsiában végzett szolgálatáról. Csépe Andrea a Wycliffe Bibliafordítók   Kép Társaságának szervezésében évek óta munkálkodik egy kis dél-ázsiai nép körében. Segít abban, hogy e nép nyelvének szabályait feltárják, írásbeliségüket megteremtsék, s hogy mindezen rendszerezett ismereteket felhasználva nyelvükre lefordíthassák a Szentírást. Nem kicsi feladat ez, tekintetbe véve, hogy rengeteg kifejezés, ami a fogalmi gondolkodásunknak, különösen pedig a keresztyén életszemléletünknek a része, e nép számára teljesen ismeretlen. Hogyan lehet Isten kegyelméről, az ember eredendően bűnös természetéről,  Krisztus váltsághaláláról, helyettes áldozatáról beszélni egy olyan nép körében, akiknek még csak mindezek körülírására alkalmas szavaik sincsenek? Hogyan éli meg egy törékeny magyar nő a mindennapokat a Himalája több ezer méteres magasságában? Hogyan teljesedik be lassan-lassan a prófécia, hogy Isten igéje a végső időkben minden népnek, és minden nyelven hirdettetni fog? Mindezekre és még számos egyéb izgalmas kérdésre választ kaphatunk a misszionáriusnő személyes beszámolójából.

 

KépMájus 25-én vasárnap 14:30 órai kezdettel gyülekezetünkben

   Papp István Phd., az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa tart előadást, melynek címe:

„Kálvintól Leninig – Néhány új szempont a magyar kommunista mozgalom és a református egyház kapcsolatához”

 

Június 8-án vasárnap egy ZENÉS ÁHÍTATra várjuk a Testvéreket a  gyülekezeti terembe, melyen a 11 tagú Klucsik családKép szolgál közöttünk zenével, bizonyságtételekkel. Hadd szerepeljen itt néhány szó a család bemutatkozó leveléből: „Ezt a zenés (kizárólagosan komolyzenei) szolgálatot 1999 nyár végén kezdtük el. Azóta egyik alkalom szüli a másikat, mert mindig vannak a sorok között olyan emberek, akik újabb és újabb helyekre hívnak meg közvetve, vagy közvetlenül. Isten mindezideig megáldotta a szolgálatunkat, noha mi érezzük, hogy mennyire méltatlanok és alkalmatlanok vagyunk az Ő különleges kegyelmére. Az Ő kegyelméből nagyon sok olyan helyre vihettük el az evangéliumot és a muzsikát, ahova legnagyobb igehirdetőink sem jutottak el sosem. Önmagában már ez is áldás, de még nagyobb áldása Istennek, hogy többször is olyan visszajelzéseket kaptunk, amelyből egyértelművé válhatott a számunkra, hogy Isten Szent Lelke munkálkodott a szolgálatunkon keresztül.

A június 8-i alkalmon sem szeretnék ennél többet, de kevesebbet sem.”

Vissza

 

 

 

Könyvajánló

Miklya Luzsányi Mónika:  EGY MARÉK ZIZI

Kép „Levente a nőgyógyászom már ordított, „Ti nem vagytok normálisak, ezerszer megpofáztam nektek, hogy több gyerek nem lehet, mert beledöglesz, miért csináltátok, mond meg nekem, miért?!... Jössz már megint a keresztény maszlaggal, könnyű az Istenre kenni a hülyeségedet,,,”

„Egy kis családregényt vagy családi kisregényt vehet kezébe az olvasó, ami egy kitárt marokban elfér, akár az a maréknyi zizi, melyet egy zizzent nap éjszakáján szór Isten tenyerébe különös imádságként Nóri, a történet főhőse. Nóri egyébként cseppet sem hősi alkat, családja és munkája között őrlődik, mint minden asszony, de ő megpróbálja mindezt szolgálatból, Istentől kapott feladatként. Csak hát nem mindig sikerül, mindig közbejön valami, egy pisis pelenka, egy ékszerteknőc, vagy egy új pihentetőprogram a számítógépen, és különben is, szegény asszonyt még a Tomi Sztár is húzza. No meg a gyerekek, Hercegnő, akin kiütött a kamaszkor, Zsezse, akinek úgy fáj, hogy el se tudja mondani, Macó, aki már inkább hősi alkat, egyelőre Akhilleuszként, Kicsigyöngy nemkevésbé, aki életét kockáztatja a hernyó-királykisasszo-nyokért, hogy Koppányról, a bölővezérről ne is beszéljünk. Balázs, a férj, szintén megsokszorozódott szerepeivel küzd, mint kiadványszerkesztő, feltéve, ha helyén van a szellemi tér. A teret persze nemcsak a Szentháromság, hanem a családtagokon túl munkatársak, barátok és felebarátok alkotják, mikor milyen előjellel, de mindig egy-egy szemmel gyarapítva azt a bizonyos marék zizit, Miklya Luzsányi Mónika nem titkoltan saját életéből merített kiscsaládre-gényét.” Miklya L.Mónika alábbi (kiváló) könyvei is fel szoktak bukkanni a gyülekezeti könyvterjesztésben:  Apati Szövetsége; A padlásszobától Narniáig (Történetek C. S. Lewis életéből), Csili, Titkoskönyv   

T.K.

 

 

 

Vissza

 

Kép

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.