Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2007. február

kozosseg.jpg

 

Az Ige üzenete

Arcok a gyülekezetből:
Dr. Tóth János

Az Énekkarról:
riport Hajtman Ildikó karvezetővel

BÉRES ILDIKÓ FESTMÉNY-KIÁLLÍTÁSA

Könyvajánló


 

 

 

 

 

Az Ige üzenete

 

„Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát és ezek mind megadatnak nektek. /Mt.6,33./

Átgondolva Jézusnak ezeket a szavait, azt fogalmazhatjuk meg, hogy ez talán egyik legforradalmibb gondolata. Az ember fülének idegenek ezek a szavak. Hogyan kereshetné a ma embere ELŐSZÖR ISTEN ORSZÁGÁT, amikor egy fel-gyorsult, rohanó világban élünk, amikor minden percét beütemezik? Hogyan lehetne első Isten országa, amikor az embernek a munkahelyén maximálisan helyt kell állnia ahhoz, hogy ne rúgják ki? Hogyan lehetne első az ember életében Isten országa, amikor mindent magának kell előteremteni a családjának. Akkor első a munkahely, a család, a megélhetés, az előbbre jutás. Hányszor megtörténik mégis, hogy az ember küzdve küzd és bízva bízik magában, a főnökében, az összeköttetéseiben és mégis megtörténik a nagy csalódás.

   Jézus megfordítja a sorrendet: először Istennel jussatok helyes kapcsolatba, ez maradjon életetek legnagyobb gondja és soha ne tegyétek a hangsúlyt más dolgokra. „Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől…” Jézus arra akar rámutatni, hogy mennyire szükségtelen azért aggodalmaskodni, hogy hogyan lesz a megélhetésünk. Nem azt mondja az Úr, hogy áldott az az ember, aki semmivel sem törődik. Jézus azt akarja megértetni velünk, hogy az Ő tanítványainak minden korban a legfőbb gondja az Istennel való kapcsolata legyen, és minden másra csak gondos gondtalansággal tekintsen. Gondolatainkat ne uralja el, hogy mit együnk, mit igyunk és mibe ruházkodjunk, hanem gondolataink meghatározója Jézus Krisztus legyen. Sok ember nem törődik azzal, hogy mit egyen, mit igyon és mibe öltözzön, és emiatt veszteségeket szenved. Úgy járnak-kelnek ezek az emberek, mint akiknek semmi dolguk nincsen, nem törődnek önmagukkal, dolgaikkal, de Isten számon kéri őket ezért. Legyen életünk legnagyobb gondja Istennel való kapcsolatunk, és minden egyéb ezt kövesse.

   Jézus úgy folytatja: „..ezek mind megadatnak nektek.” Az a Jézus Krisztus mondja ezt nekünk, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Az a Jézus, aki enni adott az ötezer, majd a négyezer embernek, a kánai mennyegzőben a vizet borrá változtatta. Mindig gondoskodott a körülötte lévőkről. Aki így gondoskodott akkor az emberről, ma is hasonló módon gondunkat viseli, mert benne nincs változás.

   Segítsen meg bennünket a mi Urunk, hogy így tudjunk vele élni, Rábízni hittel a mi gondjainkat.

Marti Márta 

 

 

Vissza

 

 

 

 

Arcok a gyülekezetből

 

dr-toth-janos.jpg

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.”

 /Róm.8:28./

 Azok közé az Igék közé tartozik a fenti, melyek tükröt tartanak életutam és életérzésem elé. Természetesen az életúton el kell indulni: gyermekkori élményeimet már megelőzte és máig is kíséri a szülők hitének ajándéka. Nem törvényszerű következmény, de számomra meghatározó volt lelkipásztor édesapám példája és életemet imádsággal kísérő édesanyám szeretete. Fiatalkori humán érdeklődésem kibontakozását a 60-as évek körülményei akadályozták meg és irányítottak a természettudomány, az orvoslás felé. Ezen a pályán is számos alkalommal tapasztalhattam meg Isten vezetésének váratlan fordulatait, de minden változásban utólag meggyőződhettem, hogy ezek „javamat” szolgálták. Így jártam végig a sebészet, a traumatológia és ortopédia kiképzési útját, s maradtam meg végül az utóbbinál.

A gyógyító munka mellett mindig szívesen fordítottam időt oktatásra: több szakközép- és főiskolán voltam egészségügyi tárgyból előadó. A csontok és ízületek műtétjein kívül az egyházi és a civil közélet feladatai már előző lakóhelyünkön, Kecskeméten is részeivé lettek életünknek.

Idén Húsvétkor lesz 14 éve, hogy a békéscsabai gyülekezethez tartozunk és a presbiteri szolgálaton belül a missziói célok, feladatok megoldásában szeretnék segíteni. Nagy örömet jelentett a nyári gyülekezeti hetek szervezésében kapott lehetőség, és az újabb feladatokhoz tartozik a Presbiteri Szövetség megyei irányítása. Az egyik legfontosabb kérdés a fiatal generációnak való hiteles példaadás és a gyülekezethez való tartozás vonzóvá tétele az egyház életében.

A város civil közéletében a KÉSZ /Keresztény Értelmiségiek Szövetsége/ helyi csoportjának elnökeként veszek részt.

Az egyéni életút döntő állomása az egymásra találás. E kérdésben is hálásan köszönhettem meg Istennek a hűséges társ elrendelését és négy gyermekünkben kapott sok-sok ajándékot. Az ő életük formálása, hitük meglapozásában való példaadó segítség fontos feladatunk.

Ha több szabadidőm lenne, irodalommal, teológiával, fotózással, zenéléssel is többet foglalkoznék és sokkal több időt töltenék a természetben.

Emberi példaképem Schweitzer Albert, akinek szellemisége közel áll hozzám. Ő a bölcs igehirdetések mellett az élet „hódolatteljes tiszteletét” sugározta, a teljes embert, a keresztyén orvos mintáját képviselte.

Igyekezetem és szándékom mellett tudom és hiszem, hogy „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm.9.16.)


Dr. Tóth Jánost, gyülekezetünk presbiterét a Magyar Református Presbiteri Szövetség Megyei Szervezete 2006. december 15-i közgyűlésén elnökévé választotta. Ennek kapcsán terveiről, a presbiteri szolgálatról alkotott elgondolásairól kérdeztük őt.


Mi az, amit meg szeretnél őrizni a szövetség eddigi gyakorlatából, és mi az, amiben új elképzeléseid vannak?

Eddig az alelnöki tisztet töltöttem be a megyei szervezetnél, így volt alkalmam megismerni az egyházmegye gyülekezeteit, presbitériumait. Azt látom, hogy ezek között nagy különbségek vannak, a jelenlegi realitás és a megvalósítható célok tekintetében is, de az minden egyházközségre egyaránt vonatkozik, hogy a presbitérium munkájának láthatónak kell lennie a gyülekezet életében. Nem szabad megengedni, hogy minden felelősség a lelkész vállán legyen. A lelkész és a presbitérium kapcsolatának kölcsönösen kiérdemelt, megalapozott bizalmon kell alapulnia. Fontos, hogy a presbiterek el tudják fogadni a lelkészt az Ige hiteles tolmácsolójaként, és az is, hogy a lelkész megbecsülje a presbitereket és elfogadja tőlük az őszinte visszajelzéseket. Ehhez azonban a presbitereknek ismeretekre, útmutatásra van szükségük. Éppen ezért, amit leginkább megőrizni és feleleveníteni szeretnék a szövetség eddigi munkájából, az a presbiterképzés. Súlyponti kérdés, hogy „minőségi” presbiterek álljanak a gyülekezetek rendelkezésére, s ha ezek jó csapatmunkában, jó vezetés alatt, a lelkésszel összhangban tudnak dolgozni, annak kifelé, a világ felé, és befelé, a gyülekezet közössége felé egyaránt üzenete van.

A Biblia a presbitériumot sok helyen a „vének tanácsa”-ként említi, nálunk a tisztújítás során jórészt megfiatalodott a presbitérium. Ez nem ellentmondás?

Az életkor eleve relatív fogalom, figyelembe véve a bibliai időkre jellemző átlag-életkort. De itt egyébként sem a biológiai életkorról van szó, a „vénség” sokkal inkább a feladatra való rátermettséget, az egyén hitbeli stabilitását jelenti. A fiatalokra pedig szükség van. Meggyőződésem, hogy az egyház túlélése a gyülekezeteken múlik, nem az egyházszervezeten vagy a központi vezetésen. A gyülekezetnek pedig akkor van jövője, ha képes a fiatalok felé is fordulni. A mi közösségünkben is megjelent a középosztály – nagy örömünkre – és egyre inkább „mozgolódnak” a 20-30 évesek is. S vannak bár idősebb presbiterek, akik minden kor-osztállyal kapcsolatot tudnak teremteni, mégis az igazi lehetőségek a fiatalok előtt nyílnak meg ezen a téren. Egyébként a megfiatalodással egyben fiatal szak-emberek is kerültek a presbitériumba, aminek szintén jelentősége van. Talán nem megbotránkoztató gondolat, hogy a gyülekezet „vezetőségébe” való bekerüléskor ne csak a kegyesség számítson, hanem a praktikus ismeretek, az egyes szakterületeken való jártasság is – persze ezzel együtt fontos, hogy a presbitérium legyen fejlődő, önmagát formálni tudó lelki közösség.

Vannak olyan hangok az egyházban, amelyek szintén bibliai alapokra hivatkozva megkérdőjelezik a nők szerepvállalásának helyességét a presbitériumban. Erről mi a véleményed?

Isten az embert kétneművé teremtette, és ezzel meg is adta a választ minden ehhez hasonló kérdésre. Ha az élet fenntartásában a férfi és a nő közösen hordoz felelősséget, akkor az élet minden fontos kérdésében is.

Ha egy leendő vagy kezdő presbiter számára egyetlen mondatban kellene tanácsot adnod, hogyan töltheti be jól a hivatását, mit mondanál?

Törekedjen azt a szolgálatot megtalálni és betölteni, ahol az a jóleső érzés és Isten iránti hála alakulhat ki benne, hogy az ő gyülekezeten belüli forgolódása valamilyen területen érzékelhetővé válik és a gyülekezetnek épülésére szolgál.

Vissza

 

 

 

 

 

Az Énekkarról

riport Hajtman Ildikó karvezetővel

 

korus-2007.jpg

 

 

Egy alkalommal a lelkipásztorunk a gyülekezet sokszínűségéről, a gyülekezeten belüli kisebb csoportokról beszélt. Én akkor gondoltam először úgy az énekkarra, mint „közösség a közösségben”. Mennyire éled ezt meg valóságnak?

 

 

Teljesen. Az énekkar közösség. Nem 35 éneklő ember összessége, hanem egy 35 fős, énekével szolgáló közösség, amelyre a közösségi lét szabályai, a csoportlélek-tan törvényszerűségei érvényesek. Minden reagálásunkkal, mindennel, amit a civil életünkből magunkkal hozunk, hatunk egymásra, és befolyásoljuk az előadásaink milyenségét is. Ezért nem is lehet egymás elfogadása, az egymásra való odafigyelés nélkül közösen énekelni. Ennek a jelenségnek egy igen erőteljes megmutatkozása volt, amikor az előző lelkészeink az új szolgálati helyükre kerültek és ezzel az énekkar is „elveszítette” az előző karvezetőjét. Hónapokig tartott, amíg a közösség ezt fel tudta dolgozni, és újra teljes koncentráltsággal dolgozni tudott. Más alkalommal viszont azt élhettük át, hogy egy ember nehéz helyzete a többiek fokozott felelősségtudatát „hívta elő” és így állhattunk ki nehéz próbákat. A kórusban való éneklés egyébként is jellemformáló erő; alázatra tanít: itt nem rólad van szó, ha kitűnik a hangod a többi közül, az egész közös ügyet elrontottad…

Ez már szinte éneklés-technikai probléma. Az elmúlt időszakban gyülekezetünkben többféle szolgálati ág kapcsán is felmerült a szakmaiság kérdése. Mennyire fontos ez az ének-kar szolgálatában?

Rendkívül fontos. Valószínűnek tartom, hogy a hallgatóság nem is sejti, mennyi munka van egy-egy szépen, harmonikusan előadott kórusmű mögött. A próbák során légzéstechnikát, hangképzési technikát is tanítok. A próba persze nem ezzel veszi kezdetét, hiszen az éneklés sem a hangszálakkal kezdődik. Először „agyban kell ott lenni” – ez azt jelenti: a gondolatok, érzelmek koncentráltsága szükséges. Ezért a próbákat rövid lelki bevezetővel kezdjük, pl. egy gondolatébresztő elmélkedés felolvasásával – csak utána jöhet a munka a hangszálakkal.

Szakmaiság tekintetében nagy kihívást jelent, hogy a kórustagoknak csak kisebb hányada kottaolvasó ember, a többiek hallás alapján énekelnek. A szólampróbákban eddig segítségemre volt egy tagunk, testvérünk, aki egyébként katolikus kántor – ha az ő munkája kiesik, még nem tudom, kivel fogom pótolni.

Ha eltervezed, hogy egy kórusművet szeretnél az énekkarral megtanítani, mennyi idő alatt lesz abból közönség elé vihető előadás?

Egy darab megszületése kb. egy év. Ennek az is az oka, hogy vannak az ünnepekhez kapcsolódó, évről évre visszatérő feladataink, fellépéseink, amelyekre mindig készülni kell. A fennmaradó időt tölthetjük az egyéb művek megtanulásával. Nyáron zajlik a tervezés. Ilyenkor gondolom végig, mi az, amit a következő év során a záróhangversenyig szeretnék elérni. Ami év közben jut eszembe, az már csak a következő évi programba fér bele. Komoly megfontolást igényel ilyenkor a témaválasztás: mit vegyek fel a repertoárunkba? A kortárs zenével például csínján kell bánni, mert nehezen énekelhető és nehezen érthető zene, a közönség nem hálás érte. A gyülekezeti közönség leginkább a zsoltár-feldolgozásokat szereti, de azzal nem adunk sok újat. A szolgálatban az is fontos, hogy ne olyat nyújtsunk, amit a gyülekezet maga is el tud énekelni.

Szokolay Miatyánkját egy évig tanultuk. Nehéz munka volt, de megérte. Ez ugyanis nem egy könnyen énekelhető barokk dallam, hanem kortárs zene, tele olyan ritmusváltásokkal, disszonanciákkal, amelyeknek az előadásához, de az élvezetéhez is értő fül kell. Az az igazság, hogy a hallgatóságtól nem is nagyon kaptunk visszajelzést, hogy valami rendkívüli tetszést aratott volna. A kórus belső élete szempontjából viszont megérte. Mert amíg megtanultuk harmonikusan énekelni ezt a darabot, magának a Miatyánknak, mint imádságnak az értelmezésében jutottunk olyan mélységekig, amelyeket más utakon nem érhettünk volna el. Másrészt a kórus szakmai tudása is mélyült – először nekik is idegen volt ez a hangzás, egy év alatt megértették és megszerették.

Mi, akik hallgatjuk és élvezzük az előadásaitokat, úgy érezzük, ez egy profi kórus, aki bármit képes elénekelni. Előfordul, hogy egy darabot azért nem veszel fel a repertoárba, mert az még megítélésed szerint meghaladja a kórus tudását?

Előfordul. Elsősorban a hangterjedelem és a szólamokon belüli oszlás az, ami ha-tárt képes szabni a kórus előadóképességének.

Ha egy 0-tól 10-ig terjedő skálán kellene elhelyezned az énekkart, ahol a 0 az abszolút énekelni nem tudást, a 10 pedig a tökéletes profizmust jelenti, hová helyeznéd?

Kb. a 6-os - 7-esre.

Ez rendkívül előkelő helyezés egy gyülekezeti énekkartól…

kota-logo.jpg

Az eredményeinkre mi is büszkék vagyunk, és hálásak érte. Egy évben kb. 10-12 fellépésünk van, ezek kétharmada szolgálat, azaz valamilyen gyülekezeti, közösségi alkalom. Nagyon fontosnak tartom, hogy mint kórust, világi fórumokon is számon tartanak bennünket. Az elmúlt évek során két CD-nk is megjelent. Városi szinten a Művelődési Osztály gyakran kér tőlünk fellépéseket különböző városi, megyei rendezvényeken, énekeltünk a Magyar Kultúra Napján a Munkácsy Múzeumban, megyei kórustalálkozókon vehettünk részt. Országos szinten jegyez bennünket a KÓTA, a Kórusok Országos Tanácsa, melynek szervezésében háromszor volt önálló hangversenyünk a Nemzeti Galériában. Nagyon jó lehetőség a bizonyságtételre, hogy gyülekezeti énekkarként ilyen nívós világi fórumokon énekelhetünk. Hiszem, hogy ez az egyház pozitív megítélését munkálja az emberek között.

Ezért nincs a kórusnak fantázianeve?

Ezért. A mi nevünk: a Békéscsabai Református Gyülekezet Énekkara. Szeretettel és méltósággal viseljük ezt a nevet a város, a megye, az ország és bárki előtt.

Nagyon büszkék vagyunk Rátok. Egyébként nehéz bekerülni ebbe a nívós énekkarba?

Ha valaki be akar kerülni, az már elég hozzá. Nincs semmilyen felvételi, szórás, meghallgatás, válogatás. 10 ember hangja együtt úgyis messze jobb lesz, mint 10 szóló emberi hang összessége. Csak a szeretet soha el ne fogyjon!

(Sz.A.)

Vissza

 

 

 

 

 

BÉRES ILDIKÓ FESTMÉNY-KIÁLLÍTÁSA

AZ ÉLETFA IDŐSEK OTTHONÁBAN

 2007-feb-beres.jpg

Január 25-én az Életfa Idősek Otthonában kiállítás nyílt Béres Ildikó festményeiből. Az amatőr festőművész eddig elkészült 104 alkotásából közel 30 akril- és pasztellkép tekinthető meg, főként az Alföld szépségét, a tanyavilág jellegzetes hangulatát megjelenítő, békességet sugárzó tájképek, valamint virágokat ábrázoló csendéletek.

 

A kiállítást Dr. Tóth János nyitotta meg, az ünnepélyes megnyitón Hajtman Ildikó szólóénekkel szolgált. A megnyitó beszédben elhangzó előadás, az ének és a jellegzetes hangulatú, valóban csendet és békességet sugárzó festmények együttesen komplex kulturális eseménnyé alakították ezt az alkalmat – s ennek reménység szerint folytatása is lesz. A közeljövőben a háromfős csapat a hatvani művelődési házban, illetve a gyöngyösi városközponti kiállító teremben szeretne hasonlóan sokoldalú kulturális élményt nyújtó programmal szolgálni.

 

Az Életfa Otthonban február 25-ig, 8 – 18 h között tekinthető meg a kiállítás. A helyszínen Szák-Kocsis Pétert, az otthon művelődés-szervezőjét lehet keresni, akinél egy katalógus is megtalálható Béres Ildikó alkotásairól. A festmények egy része meg is vásárolható, sőt az amatőr festőművész egyéni megrendelések alapján, bármilyen témában és méretben vállalja festmények elkészítését.

Ildikó a következőket mondta el a kiállítás megnyitója kapcsán: „Kellemes meglepetés volt számomra, hogy milyen sokan, és számomra milyen fontos emberek jöttek el erre az ünnepségre. Hálás vagyok a gyülekezetnek a mellémállásért és a bátorításért.” Isten áldását kívánjuk továbbra is Ildikó életére, alkotásaira, minden szolgálatára!                         

(Sz.A.)

Vissza

 

 

 

 

 

 

Könyvajánló

 

2007-feb-konyvajanlo.jpg

C. S. Lewis: Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

 

„C. S. Lewis 1950 és 1956 között írta a Narnia krónikái sorozatot (A varázsló unokaöccse, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, A ló és kis gazdája, Caspian herceg, A Hajnal vándor útja, Az ezüst trón, A végső ütközet). Bár Lewis a sorozatot eredetileg gyermekeknek szánta, az évek során a felnőttek körében is nagy sikert aratott.

Narnia a beszélő állatok, faunok, kentaurok, óriások, törpék országa, ahol a természet minden része élettel van te-le. Egyetlen élőlény hiányzik csupán – az ember. Ebbe a világba érkeznek Ádám fiai és Éva leányai (négy testvér). Közülük választja ki Narnia teremtője az ország királyait és királynőit, akiknek igazságosan, könyörületesen és bátran kell uralkodniuk. A szereplők sok kalandot, veszélyt és csodát élnek át, melyek által megtanulják, mit jelent valójában a bátorság, az összetartás, a szeretet és a hit. Minden egyes részben meghatározó szerepe van Aslannak, az oroszlánnak, akin Isten jellemvonásait fedezhetjük fel. A történet során megismerhetjük Isten szeretetét, teremtő erejét, megbocsátását, önfeláldozását, vezetését és állandó jelenlétét teremtményei életében.

A magyar nyelvű keresztény irodalomban a Narnia krónikái gyöngyszemnek számít, hiszen műfajában egyedülállónak tekinthetjük. De nemcsak ezért ajánljuk. Üzenetet közvetít, bármilyen korosztály képzelőerejét magával ragadja, irodalmi élményt nyújt és jó alternatíva az okkult szellemi hátterű sikerkönyvekkel szemben. Kiragad a hétköznapok megszokottságából, és meggyőz minket, hogy csodák márpedig léteznek…” (Maros Eszter)

(T.K.)

Vissza