Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

ebreszto-2.jpg

Az Ige üzenete

A KÉKKERESZT MISSZIÓRÓL

KIK MÁR LÁTTÁK ÉS ÁTÉLTÉK A SZABADÍTÁST

"TANÍTANI SOKKAL KÖNNYEBB, MINT NEVELNI

KÖNYV: " ... ÉS LESZNEK KETTEN EGY TESTTÉ."

gyümölcsös szeretetvendégség

 

 

 

 

Az Ige üzenete

 „A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall…” /Mt.13.16/

Látni és hallani nagy kincs, de igazán akkor érezzük így, ha híjával vagyunk valamelyiknek, vagy ha veszélyben forog bármelyik. Természetesnek tartjuk más­különben, hogy látunk és hallunk. Ha ilyen szempontból olvassuk ezt az Igét, ak­kor talán pillanatnyi hála felfakad a szívünkből, de mert annyira megszoktuk, hogy mindig is láttunk és hallottunk, különösebben nem okoz boldogságot szá­munkra. Adjunk hálát a mi Teremtőnknek, ha láthatunk és hallhatunk!

Hallottam arról, hogy amikor a fül-orr-gégészeti klinikákon hallásjavító műté­tet végeznek, a betegeket műtét közben ébren tartják, hogy ellenőrizhessék a be­avatkozás eredményét. Sokszor születetten vagy évek óta süket emberek nyerik így vissza hallásukat. Aztán, mivel a műtéti sebet el kell látni, be kell kötni, a be­tegek átmenetileg megint nem hallanak. Nagyon nehéz idöszak ez számukra Mert ha valaki egyszer már hallóvá vált, ha átélte, mit jelent halló embernek len­ni, az nehezen viseli újra el, hogy nem hall, ha addig egész életében süket volt is.

Amikor Jézus ezt a boldogmondást a tanítványainak mondta, akkor azt akarta megértetni velük, hogy mennyire kivételes helyzetben vannak, hiszen sok próféta és igaz akarta - szerette volna - látni azt, amiben nekik részük van. Átélni, látni Jézus gyógyításait, szabadításait, csodatételeit, hallani testközelből tanításait...

Most nekünk szól ez a boldogmondás. Jézus szerint boldogok vagyunk, ha látunk és hallunk LELKI értelemben, mivel erről szól itt a Mester.

Keresztyén emberként boldogság-e számunkra, ha halljuk és látjuk Isten aka­ratát, szavát? Vagy annyi más dologtól függ a boldogságunk? Vagy egyáltalán nem függ a boldogságunk attól, hogy Isten mit szól hozzánk, mit üzen nekünk? A mi boldogságunk miben gyökerezik? Mi határozza meg a mi boldogságunkal? Csupán a terveink, a mindennapi szükségeink beteljesedése? A karrierünk, az anyagi biztonságunktól függ a boldogságunk?

Látni és hallani Isten akaratát, munkáját, szavát, az Ő kegyelmének kiáradása ez a mi életünkre. Most hadd legyen kérdésünk: akarjuk-e látni és hallani, tehát magunkat alávetni az Ő szavának? Mert mit sem ér, ha látjuk is és halljuk is, mert ebben a boldogságban akkor lesz részünk, és akkor lesz teljes, ha cselekedjük is mindazt, amit hallottunk és láttunk.

Bizonyára átéltük már, amikor eltöltötte a Krisztustól kapott boldogság a mi lelkünket, amikor meghaIlottuk és megértettük akaratát és cselekedtük azt.

Áldjon meg és segítsen meg Gondviselő Urunk, hogy boldogságban éljük keresz­tyén életünket. Ámen.

 

Marti Márta lelkipásztor

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

A KÉKKERESZT MISSZIÓRÓL

kekkereszt-2.jpg

Hétről hétre elhangzik gyülekezetünkben a hir­detés: "minden hónap 1. és 3. szombatján a Kékke­reszt Egyesület missziói alkalmát tartjuk a gyüleke­zeti teremben". Az Élővíz hátlapján is rendszeresen hirdetjük ezeket az alkalmakat. De vajon tudja-e mindenki, mit takar ez a rejtélyes fogalom: "Kékke­reszt Misszió"? És akik tudjuk, a helyén kezeljük-e ezt a szolgálatot? Megfelelő súllyal jelen van-e az imádságainkban? Hírt adunk-e erről a lehetőségről a rászorulóknak?

Antalfay Elemérné elnök mellett a misszió helyi csoportjának lelki vezetését Cs Kiss Andor református lelkész végzi.  A Nagytiszteletű Urat kérdeztük a szolgá­lat lényegéről, céljairól.

cs.kiss-andor-1.jpg

A Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió alkoholbetegeknek és egyéb függőségben szenvedőknek kíván segítséget nyújtani. Ahogyan a neve is mutatja, ez egy misszió. Nem egy alkoholelvonásra szakosodott civil szervezet, nem egyszerűen egy rehabilitációs cso­port, hanem misszió. Hisszük, hogy csak Jézus Krisztusban van, de Benne, Általa tényleg van szabadulás minden megkötözöttségtől, köztük az alkoholtól is. Ezt jelzi az az ige is, ami dömösi szanatóriumunk közösségi termének falán mintegy jelmondatként szerepel:

"Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." (Jn. 8. 36.) Igehirdetések, beszélgetések, a már szabadítást nyert emberek bizonyságtételei által erre a felismerésre szeretnénk elvezetni az érintetteket. Aztán persze segíteni kell nekik abban is, hogy meg tudják ragadni ezt a szabadságot, majd megtanuljanak élni, járni abban. Gyakran több évtizedes alkoholizmusból jőve nem is olyan egyszerű ez.

Andor bácsi mióta szolgál ebben a misszióban?

Gyakorlatilag a kezdetek óta. A gyökerek a 40-es évekre nyúlnak vissza. 1946-ban egy hívő, evangélikus ideggyógyász főorvos, Dr. Szalay Károly evangelizált Debrecenben a Kossuth utcai református templomban. Ő szakmailag is komoly felkészültséggel bíró, hitben mélyen elkötelezett orvos volt, aki a berekfürdői lelkészotthonban Iszákosmentő Missziót működtetett. Debreceni szolgálata alatt minden este elkísérték őt bizonyságte­vő férfiak és nők, akik beszámoltak a szabadulásukróI. Én másodéves teológushallgató voltam akkor, minden este ott voltam ezeken az előadásokon, melyek nagy hatást gyako­roltak rám. Én is bekapcsolódtam a szolgálatba, úgy, hogy elkezdtem vinni a rászoruló­kat a berekfürdői konferenciákra. Aztán jött a kommunizmus, ami minden hasonló moz­galomnak véget vetett. Szalay Károly ugyan Budapesten kis csoportokban folytatta a szolgálatát, és mások is végeztek hasonló munkát, pl. Siklós József református lelkész is, de az Iszákosmentő Misszió hivatalosan megszűnt létezni.

Jóval később indíthattuk csak újra. 1981-ben egy zsinati gyűlésen (orvosok, lelkészek és más, az ügy iránt elkötelezett értelmiségiek körében) elhatároztuk, 1982-ben pedig meg is valósítottuk a szolgálat újraszervezését Református Iszákosmentő Misszió néven. (Anyagilag a Kékkereszt svájci misszió támogatta ezt a kezdeményezést,

ezért megala­kult a Magyarországi Kékkereszt Egyesület is - azóta ez a két szervezet gyakorlatilag összefonódva működik.) Havi rendszerességgel 12 napos gyógyító konferenciákat tar­tunk a szabadulni vágyóknak. Ezeket eleinte az egyházi üdülőkben (Mátraházán, Bükk­szentkereszten, Berekfürdőn) tartottuk, később, ahogy a szolgálat terebélyesedett, kibéreltük, majd megvásároltuk a dömösi épületünket, ahol a misszió Alkohológiai Szakintézet néven, gyakorlatilag kórházként, az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alatt működik. Haláláig Balog Zoltán lelkésztársam vezette ezt az intézményt. Gyakran hívott engem is, hogy főállású munkatársként álljak be mellé ebbe a szolgálatba, engem azonban úgy vezetett Isten, hogy gyülekezeti lelkész maradjak, és helyi csoport szervezésével az utógondozásban vegyek részt.

Természetes ugyanis, hogy a segítségnyújtás nem merülhet ki egyetlen kéthetes kon­ferenciában. Először is oda el kell jutni valahogyan. Most nem a fizikai odaérkezésre gondolok csupán (persze a többség ebben is segítséget igényel), hanem arra, hogy általá­ban hosszú út vezet a kocsmától a dömösi konferenciáig. Sok-sok türelmes hívásra, sze­retetteljes megszólításra van szükség - és ebben nem is mindig a lelkipásztoré a fősze­rep. A presbitereknek, a Nőszövetség tagjainak, illetve egyszerű en a gyülekezeti tagok­nak sokkal több, sokkal közvetlenebb lehetőségük adódhat arra, hogy találkozzanak, kapcsolatba kerüljenek alkoholistákkaI. Nem is hiszem, hogy volna olyan ember, akinek legalább a szélesebb családjában ne érintene valakit ez a probléma. De ezek az emberek maguktól nem fognak bemenni a templomba, vagy a lelkészi hivatalba, vagy akár a Kék­kereszt alkalmaira.

Aztán az sem mindegy, hova megy haza az ember Dömösről. Nem egyszer előfordul, hogy valaki szabadulást nyer egy konferencián, átéli a csodát, új életet kap - hazajőve pedig keserűen tapasztalja, hogy az otthoniak már/még nem bíznak benne. Mert már annyiszor csalódtak. Mert ahol egy alkoholista van a családban, ott még a kutya is szen­ved. Vagy éppen túlságosan is bíznak és túl nagy elvárásaik vannak. Nagyon józannak kell lenni. Nem úgy működik az, hogy Dömösön megtörténik a szabadulás, és hazajön egy kész ember. Az új életet is fel kell építeni. És ebből a szempontból sem mindegy, ho­vá kapcsolódik be a frissen megtért ember. Az, hogy "oda, ahol majd jól érzi magát", nem jó vezérelv. Jó, ha van egy közösség, ahonnan elindul és ahová visszatér az ember. Egy közösség, ami megtart. Mert majd jönnek a régi barátok, a régi életből, a régi kísérté­sekkel, gyakran gúnyos megjegyzéseikkel. Aztán ha a kezdeti külső támadásokat jól át­vészeli az ember, akkor jönnek a belső támadások. Mert az élet tele van racionális gon­dokkal: az előző életformából átörökölt anyagi nehézségek, tartozások, megromlott kap­csolatok, amiket nehéz rendbe hozni. Főleg, mert a régi módszereket már nem alkalmaz­hatja, az újakba pedig még nem gyakorolta be magát.

Elengedhetetlenül fontos tehát az utógondozás, hogy ilyenkor segítséget kapjanak ­ezért működnek a rehabilitációs csoportok. Budapesten az Alagi téren és szerte az or­szágban még vagy 40-50 helyen, köztük Békéscsabán is. Azt tapasztaljuk, hogy ezekben a csoportokban közösség teremtődik a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből jövő embe­rek között is, segédmunkás és bíró, munkanélküli és nagyvállalkozó között - a közös gond miatt. Ez a közösség még azok számára is fontos, akik egyébként beépülnek a gyü­lekezetbe és szolgáló tagjává válnak annak. Itt ugyanis szabadon beszélhetnek olyan dolgokról is, amelyekről a gyülekezetben csak visszafogottan szólhatnak - és ennek ez a helyes és jó rendje. A hit által szabadultakat is meg kell tanítani a helyes bizonyságtétel­re. Más bizonyságtétel hangzik el a Kékkeresztben és más a gyülekezetben - és ez így is van rendjén. Aztán van, ami még itt sem "teregethető ki" a közösség elé, vannak dolgok, amik négyszemközti megbeszélésre valók. De a kapcsolat, a bizalom itt épül ki a cso­portalkalmakon.

Az, hogy "Református Iszákosmentő Misszió", nyilván nem jelenti azt, hogy csak refor­mátus ember kérhet itt segítséget ...


Nem, persze, hogy nem. Nincs református iszákosság és nincs református pálinka sem. A névben szereplő református szó azt jelenti, hogy ezt a missziót a Református Egy­ház működteti. Van egyébként hasonló szervezete az evangélikus és a római katolikus egyháznak is. És legyen is! Én azt mondom, hogy aki csak két szalmaszálat keresztbe tud tenni ennek az ügynek az érdekében, az tegye meg! Még csak azt sem mondom, hogy csak iszákos emberek kereshetik fel az Iszákosmentő Missziót. Eleinte persze ezen volt a hangsúly, de akkoriban tagadták is, hogy létezne az országban narkománia. Aztán már nem lehetett tovább tagadni. Egyre inkább tért hódít a játékszenvedély is. És ott vannak a nikotinfüggők is, ezekre mind ugyanaz a megoldás: a hitrejutás.

Mint ahogy a nem szenvedélybetegeknek is ...

Így van. Csakhogy a szenvedélybetegek egészen másfajta bánásmódot, sokszor egé­szen másfajta felügyeletet igényelnek. Én a gyülekezeti szolgálatomban is nagy hang­súlyt helyeztem a lelkigondozásra, mégpedig a személyes lelkigondozásra, de a szenve­délybetegeknél ez talán még fontosabb. És időigényesebb is. Nagyon sok türelemre van szükség, és arra rendületlen hitre, hogy a sokadik visszaesés után is még fel lehet állni és nincs reménytelen helyzet vagy reménytelen ember.

Az ő esetükben a biológiai függőség nagyban színezi a képet. A harcaik egészen más­fajta harcok, mint azoké, akik soha nem szenvedtek ilyesmiben. És sokkal kiélezettebb a döntéskényszer: a visszaesés; az az életmód, amiből a szabadulást keresik, az életükbe kerülhet, ha a kívánt szabadságot meg nem ragadják. Nagyon sok fiatalt láttam meghalni így ... Ezért a szolgálatban azt vallom, hogy szeretettel hirdetem az igét, de keményen. Nem durván, vagy bántóan, de keményen. Meg szoktam kérdezni: "Mit akarsz? El akarsz pusztulni, vagy meg akarsz gyógyulni?" Jézus felkínálja szabadító hatalmát - ezzel lehet élni vagy szélhámoskodni. A döntést Isten az ember kezébe adta. A döntés lehetőség, de kényszer és kötelesség is. Ezt én nagyon komolyan veszem és vétetem. Lehet nem inni, lehet megszabadulni, de lehet fiatalon meghalni vagy belerokkanni a szenvedélybe - ezt nagyon sokszor elmondom a Kékkeresztben. És megkérdezem: "eszed vagy nem eszed?" Mert ez a döntő. És folytathatom is a szólást: "eszed, nem eszed, nem kapsz mást." Ugyanis "nem adatott nékünk más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk", csak a Názáreti Jézus neve (Ap. Csel. 4. 12.). Ha valaki ezt az egyetlen lehetőséget nem tudja megragadni, az végzetes.

2007-szept-misszio-1.jpg

Mindig olyan szomorú vagyok, amikor látom a Dömösről jövő "szürke hazatérőket". Így nevezem azokat az embereket, akiket megérint a misszióban tapasztalt emberi szere­tet; az, hogy valaki végre emberként bánik és tisztelettel beszél velük; meg is fürödnek szívesen újra és újra ebben a szeretetben, de nem történik az életükben fordulat, az ige nem ragadja meg őket. Sokan közülük még az alkohoIfogyasztással is felhagynak. Balog Zoli barátom erre mindig azt mondta. "Már nem iszol? Tűzheted a kalapod mellé bokré­tául..." Mert ez még nem a megtartatás. Nekünk mindig az Ige hatalmát kell hangsúlyoz­nunk. És néha megtörténik a csoda. Néha látjuk, hogy egy-egy szempárba értelem, élet költözik. Jézusnál van szabadulás. És van rendeződés is. Jóel próféta könyvében olvas­suk ezt az ígéretet: "Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske ... " (Jóel 2.25.) Nos, ezeknek az embereknek az életében annyi mindent "meg­evett a szöcske". És józannak kell lenni ebben is. Vannak végleg elveszett dolgok, végleg elveszett évek, lehetőségek. De vannak csodálatos rendeződések is. Van szabadítás, mert van Szabadító!        

Szabó Andrea

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KIK MÁR LÁTTÁK ÉS ÁTÉLTÉK A SZABADÍTÁST

 

2007-szept-misszio-2.jpg

Néha előfordul, hogy valakinek az arcát nem ismerjük a gyülekezetben, pedig szol­gálata sokat jelent nekünk - néhányan bizonyára így találkoznak most a Szűcs házaspár bemutatkozásával. A keddi bibliaóra tagjaiként sokan jól ismerjük, szeretjük őket, de az egész gyülekezetet is rendszeresen örvendezteti Gyöngyi munkája, szolgálata: ő az, aki a szószéket, az Úr asztalát díszítő virágkompozíciókat el szokta készíteni - mindnyájunk gyönyörűségére.

Te hogyan, miért kerültél kapcsolatba a Kékkereszttel?

Szabadulást kerestem én is, bár nem a magam számára. Első házasságomban nagyon I sok nyomorúságot éltünk át a férjem italozása miatt. Nagyon szerettem volna megmenteni őt és a házasságunkat. Gyermekkoromtól kezdve volt kapcsolatom a gyülekezettel, itt konfirmáltam, de ezután sokáig nem jártam ide rendszeresen. Még annak sem örültem, ami­kor Édesapám a lányomat elhozta a templomba. Volt azért kapcsolatunk az egyházzal, mert bár a templomba nem annyira, de a bibliaórákra szí­vesen eljártam. Ott nagy szeretettel elhordozták még azt is, ha kijelentettem, hogy én nem is ol­vasom a Bibliát. Itt javasolták azt is, hogy keres­sük fel férjemmel a Kékkereszt Missziót. Be is kapcsolódtunk, nagyon jó közösségre találtunk ­de meggyökerezni nekem sikerült. A férjem szá­mára kerestem szabadulást, végül én ragadhat- tam meg azt. Rájöttem, hogy nincs különbség, Jézus nélkül én is ugyanolyan elveszett vagyok, mint bármelyik alkoholista. és a kevés­bé látványos bűnökből ugyanarra a szabadításra van szükség. Örömmel ragadtam meg ezt és kezdtem el követni Jézust. A férjem nem tartott velem ezen az úton. Hosszas belső vívódás után végül elváltam tőle, ő sajnos meg is halt azóta. Az pedig különös kegyelme Istennek, hogy a Kékkeresztben nemcsak az új életet, a közösséget találhattam meg, ha­nem Isten új társat is itt készített nekem. Gáborral itt ismerkedtünk meg, és itt harcoltuk meg a közös harcainkat, amelynek egy pontján végül úgy dönthettünk: összeházaso­dunk.

Gábor, te milyen előzmények után kerültél ide?

Hát, én "alanyi jogon" jöttem ... Az én első házasságomat is az italozás tette tönkre, tőlem is elvált a feleségem emiatt. Fiatal koromban kerültem az alkohol csapdájába. Egy­re erősödött az ital szerepe az életemben és egyre halványultak az otthonról, a nevelteté­semből hozott egyházi és emberi értékek. Én is megpróbáltam megmenteni a házasságo­mat, sőt amikor a gyerekeim megszülettek, elhatároztam, hogy soha nem fognak engem ittasnak látni. Öt évig bírtam önerőből az absztinenciát, tényleg nem láttak ittasnak a gyerekeim, de a házasság mégis tönkrement. Az alkohol is visszajött.

Édesanyám hívő ember, aki mindvégig mellettem állt. Kérte, hogy menjek el egy dö­mösi konferenciára. Rá is álltam, gondoltam, kibírtam már ennél többet is ... Persze a Sá­tán is támadásba lendült. Míg a kocsmában voltam, nem bántott ő engem, az övé voltam egészen. De ahogy felvillant ez a lehetőség, ő is rögtön kínálta a maga kecsegtető ajánla­tait. Addig nem volt munkám, most jól fizető állást kaptam, és biztattak is, hogy még en­nél jobb is lehet majd belőle ... Mondtam Édesanyámnak, hogy majd később megyek el, de ő nem akarta. Beszéltem a főnökömmel, ő sem gördített akadályokat az ügy elé, igy el­jutottam Dömösre. Már jó pár nap eltelt, amikor éreztem, hogy megérint az ige. A vak Bartimeusról volt szó. A szabadulás nem úgy jött el, hogy bármi szenzációt átéltem vol­na ... De észrevettem, hogy arra a pénzre, amit az egész dömösi héten azért spórolgattam, hogy hazafelé majd megiszok valamit, nem kell felhasználnom. El tudok menni az ösz­szes kocsma előtt, ahova addig mindig muszáj volt betérni...

 Azóta is szabad vagyok. Ahogy Andor bácsi mondja: szabad nem innom. Megtapasztaltam azt is, hogy Jézus nem csak valamitől, az alkoholtól; hanem valamire: a Vele való életre, az Ő követésére szabadít meg. Boldogan járunk ebben a szabadságban.

Sz.A.

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"TANÍTANI SOKKAL KÖNNYEBB, MINT NEVELNI:
AHHOZ CSAK TUDNI KELL VALAMIT,
 EHHEZ VISZONT LENNI KELL VALAKINEK."

2007-szept-beszed.jpg

Megtiszteltetés számomra, hogy az új tanév elkezdés évei kapcsolatos gondolataimat megoszthatom Önökkel. Napok óta formálom a mondatokat, rakosgatom össze a szava­kat értelmes mondatokká, és csak remélem, hogy nem a már jól megszokott sablonok köszönnek vissza, semmitmondó sorok között.

Az Istenhez legközelebb az anyák állnak, hiszen csodára képesek: életet teremtenek.

Mind ez a gondolat motoszkált bennem; meg az, hogy Maugli farkaskölyök volt mind­addig, míg nem találkozott az emberrel; meg Böjte Csaba szavai: "szeressük ki egymás­ból a jót"; meg az, hogy mennyi mindent szeretnék megosztani Önökkel most, hogy újra mozdul a nemzet értelme a nagy nyári pihenés után - és lehet, nem járok sikerrel.

Sokan a mai diákok felelősségéről beszélnek, meg arról, hogy "bezzeg a mi időnk­ben" minden másképpen működött, a poroszos rendben mégis az ember-tanárt tiszteltük legjobban; aki utánunk nyúlt, ha kellett; aki partnernek kezelt; akinek egy szigorúbb te­kintete többet ért, mint más odaadó mosolya; akinek nem tanítványai voltunk és ő nem a mesterünk volt; aki megértette velünk, hogy csak rajtunk múlik; akinek volt mersze el­nézőnek lenni; aki tudta, hogy a kinyitott ajtón igenis be fogunk lépni és az úton is vé­gigmegyünk; aki szeretettel nevelt és nevelve tanított.

Mennyire más ma már minden, és mégis mennyire ismerős a helyzet. A világ megvál­tozott. Hogy jobb lett-e vagy rosszabb, nem tudom; de hogy jóval bonyolultabb, az biz­tos. Bonyolultsága már szinte követhetetlen, az általunk felállított normákat is nehezen tudjuk betartani. Ilyenkor szégyelljük magunkat (remélem); de minden új nap új lehető­ség is egyben. Nem hordjuk magunknál a bölcsek kövét, mégis sokszor úgy teszünk, mintha mi lennénk minden titkok tudója - persze csak a kellő alázat hiánya teszi velünk néha mindezt.

Újra szeptember van és újra naponta oda kell állni és lenni valakinek, akire figyel­nek, akiben bíznak, aki reményt és hitet és tudást ad: élni tudást, hinni tudást, szeretni és megbocsátani tudást; és mindezt a matematika- vagy a történelem-, lehet hogy a ma­gyaróra leple alatt. Hiszem és vallom, hogy másképp nem érdemes. Óriási a felelősség, és csak remélni merem, hogy ezt a felelősséget egyre több tanártársam érti és megérti, éli és megéli. Mert "aki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne az annak". (Jak. 4. 17.)

Maugliból a farkaskölyökből és Pinokkióból is csak úgy lett EMBER, hogy lelket "le­heltek" beléjük. Mi értelmet próbálunk lehelni mindazokba, akiket a sors az utunkba hoz. Tegyük ezt tisztességgel mindannyiunk megelégedésére!

Kiss Tibor tanár, presbiter

 

"A tanítók ne ímmel-ámmal, hanem teljes odaadással járjanak el hivatalukban, szemük előtt tartva mindenkor, hogy nem valamilyen kicsi és alávaló, hanem a lelki élet szem­pontjából jelentős és a társadalom javára is nagy dolog van rájuk bízva, melyben ha jól forgolódnak, nagy hasznot, ha rosszul, nagy kárt tehetnek, és amelyről különös szám­adással tartoznak Istennek" (Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok!)

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

 

" ... ÉS LESZNEK KETTEN EGY TESTTÉ." Máté19,5

Dr. Pálhegyi Ferenc: KERESZTYÉN HÁZASSÁG Kálvin Kiadó

 

 

2007-szept-konyv-1.jpg

"Hát én immár kit válasszak?"

Fontos döntés: Ki legyen a párom? Két szélsőséges gondolkodásmód:

1.       "Túl világi" módon így: "A párválasztás teljesen az én dolgom, Isten ne szóljon bele."

2.       "Túlvilági" módon így: "A házasságok az égben köt­tetnek."

 

Vizsgáljuk meg, hogyan kapta meg Ádám a párját?

1.       a megoldást Istenre bízta;

2.      Isten biztatására keresésre indult;

3.       Évában felismerte a hozzá hasonló emberi lényt.

 

KOMMUNIKÁCIÓ

Egy író felhívja a barátját: "Nem zavarlak?" "Nem." "Iga­zán nem? Nem dolgozol?" "Nem." "Mit csinálsz?" "Beszél­getünk." "Beszélgettek? Kivel?" "A feleségemmel?" "A feleségeddel? Csak nincs valami baj?"

 

Miért csodálkozunk azon, aminek természetesnek kellene lennie? A kommunikáció = a házasság épületének lualtere."

 2007-szept-konyv-2.jpg

Két apró részlet és egy rajz Pálhegyi Ferenc pasztorál­pszichológus könnyéből. További izgalmas és szellemesen illusztrált fejezetben (Családmodellek, Szexualitás, A férj, feleség szerepköre, Házassági konfliktusok megoldása,) vezet végig a szerző a párválasztástói a gyermeknevelésen át a házasság életbevágóan fontos kérdésein. A könyv vé­gén kérdőíveket találunk házastársi beszélgetésekhez.

 

A könyv a következő linkre kattintva teljes terjedelmében online módon olvasható ->>

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretetvendégség

2007-szept-vendegseg.jpg

Augusztus 26-án a gyümölcsös szeretetvendégség keretében gyülekezetünkben szolgált Futó Zoltán Sarkad-újteleki lelkipásztor, aki beszámolt arról a szolgálat­ról, melynek keretében egyházunk külmissziójának küldötteként egy orvos-házas­pár (Dr. Erdélyi Dániel és Dr. Falus Ágnes) kilenc hónapot Indiában tölt, hogy egy ottani kórházban oktassanak, orvosként dolgozzanak és az örömüzenetet hirdes­sék. Szolgálatukat imádságainkkal és adományainkkal is támogathatjuk.

Vissza